Szent igazság, hogy az ifjúkort csakis a munka teszi széppé és tartalmassá. A munkában töltött ifjúságra boldogan tekint vissza később az ember, viszont a tétlenségben fecsérelt drága idő vádlónk marad, hogy elmulasztottuk ifjúságunkban éppen azt, ami tartósan boldoggá tett volna minket. „Aki nem dolgozott soha, az elmulasztotta az élet egyik legnagyobb örömét!" - figyelmeztet Duff Cooper.

A munka fontosságára, életünket emberi életté tevő hatására néha egész különös körülmények közt döbben rá az ifjú. A felvilágosodásnak ettől a percétől kezdve azután valóságos egyéni munkabölcselet alakul ki benne, amelynek egyéni tétele így hangzik:„Dolgozni akarok nagyon sokat!"

A munka jelentőségére való feleszmélést találóan mutatja az itt következő naplórészlet, amelyet diákkori naplójából e könyv egyik munkatársa szívesen rendelkezésre bocsátott:

Az előbb jöttem meg a vagongyárból. Tudtam már, mi az a munka, de ilyen munkáról nem volt fogalmam. Láttam az ezernyi forgó kereket, a mozgó darut, a kohók izzó lángját és a pőrére vetkőzött verítékes embereket. Hallottam a sziréna bugását, a két és féltonnás kalapács ütését a kovácsműhelyben. Igazi Canto del lavoro: a munka szimfóniája! Az esztergályosoknál egy friss, lehulló vasforgácsot akartam emlékül felvenni, megégette az ujjamat. Legalább parányi fokban én is érezhettem itt a fájdalmat. A tanár úr jóvoltából az egyik munkásnak egy doboz cigarettát adhattam. „Fogja ezt. - Az én apám is munkásember!" Szépen megköszönte. Beszéltem egy ifjúmunkás cserkésszel is, akivel kezet fogtam. Neki nem kell keresnie a jó munkát! Bár többször is elmehetnék ide! Láttam, hogy mily tékozló tudtam eddig lenni, mikor lusta, nagyravágyó voltam. Én múlt évben egy pengőt kaptam egy-egy instrukciós órámért, s ezek huszonnyolc fillér órabérért dolgoznak az izzó vasdarabokkal a pokoli hőségben! Ó, az igazi munka látása többet ér száz szociológiai előadásnál, mert szívet ad! - Emlékeztetőül hoztam magammal néhány vasforgácsot, juttassa ez sokszor eszembe azt, amire a munkások ma megtanítottak!

Aki ráébred a munka fontosságára és megkedveli a dolgozást, az ráeszmél az igazi életre. Bölcsen ír erről Carlyle: „Áldott az, aki munkáját megtalálta; ne is vágyódjék más áldás után. Van munkája, életcélja; megtalálta és követni fogja! Mint valami szabadon hömpölygő csatorna, amit nemes erővel ástak, vezettek az ember életének keserű mocsarán keresztül; mint valami egyre mélyülő folyam, úgy árad, úgy halad ez a munka; elmosva lassankint a keserű, szennyes vizet a legtávolabbi fűszál tövéről is. Dögvészes mocsár helyett zöld, termő mezőt alkotva tisztán ömlő árjával. Milyen áldásthozó ez a mezőre, akár kicsi, akár nagy a folyam és a folyamnak az értéke! A munka: élet!"

A munkának szépségeire rádöbbent, s a munkában tiszta élete őrzésének alkalmas eszközét látó nagydiák önmagán tapasztalhatta Carlyle szavainak igazságát, mert ezt vallja:

Napirendem: Reggel 5-6-ig napi lecke tanulása. Negyed héttől negyed nyolcig: szentmise és naponta szentáldozás a Pityu által nagyszerűen szervezett „Eucharisztikus staféta" keretében. Utána reggeli és készülődés az iskolába. 8-tól 2-ig iskola. 2-től 3-ig szabadidő, pihenés, 3-tól negyed 7-ig tanulás. Minden tárgyból minden érettségi tételt leírok. Negyed 7-től negyed 8-ig séta, alatta kongregációs megbeszélések. Utána vacsora. 8-tól negyed 11-ig érettségi tételekkel való foglalkozás, azok írása. Ezt mindennap pontosan betartom és nagy hasznomra van. - Lelki olvasmányként a „Modem katolikus fejeket" olvasom és megszereztem Prohászka gyönyörű Soliloquiáját is. Soha életemben még ilyen jól ki nem használtam az időt és ennyit még nem dolgoztam. Hála az Úrnak, - nem győzök hálálkodni - nyugodt és szép, tiszta a lelki életem.

Innen már csak egy lépés annak határozott átértése, hogy az ifjú legszebb, legértékesebb életkorát éli és minden mostani tette belenyúlik jövőjébe, minden mostani megszerzésével jövője kincstárába gyűjt értékeket. Messze elkülönül azoknak a sorából, akik semmiféle önként vállalt munkára nem kaphatók, akik maguktól semmiféle kezdeményezésre nem képesek, csupán azt a munkát végzik el nekifohászkodva, lajhárlustasággal, amihez felsőbb parancs vagy fegyelem kancsukája odatereli őket. Az ifjúból szorgalmas, munkát kedvelő egyén lesz, aki akkora odaadással gyúrja második természetévé a munkát, hogy méltán nevezhetik őt „tett-embernek" vagy „munka-embernek"! Az ilyen előképzettség után síkra szálló férfi olyan lendülettel fog dolgozni, hogy teljesítményével akár 5-10 ember munkabírását is eléri s magával ragadó lendületével környezetét, vezetettjeit, munkatársait is élénk munkatevékenységbe sodorja. Nem nyugszik addig, míg munkájával bizonyos átlagon felüli célokat el nem ér, például idegen nyelvet magánszorgalmával elsajátít, saját erejéből előteremti egy külföldi tanulmányút költségeit s az utat le is bonyolítja, alapos felkészülés után sikerrel letesz olyan vizsgát, amely előmenetele szempontjából sokat számít. Annyi biztos, hogy az ilyen munkaszerető férfi értékelni tudja majd mások munkáját is.

Vigyázni kell azonban arra, hogy kellő fékező energiával is rendelkezzék ez a szédítő munkabírású ember és ezzel az önfékezésével könyörtelenül megállj!-t parancsoljon önmagának, kikapcsolódásra szorítsa magát, ha jól felfogott érdeke, különösen egészségi állapota ezt kívánja. Egyes korszakos embereknek példája e tekintetben inkább csak csodálatra, mint követésre méltó. Don Bosco-ról tudjuk, mennyire megviselte egészségét a hajszolt munka. A negyven kilós testsúlyra csontig lesoványodott Ledochowska grófnő, az afrikai missziós ügy lángeszű szervezője sem lehet a munkateljesítmény tekintetében követésre buzdító példaképünk! Ellenben érdemes megfontolni, amit gróf Apponyi Albert írt Mussolini beosztásos, kiegyensúlyozott munkarendszeréről: „Egy koncepciónak él Mussolini, ennek szenteli minden erejét, életének minden percét., azzal a minúciózus rendszerességgel, amely az ő kolosszális munkateljesítményének egyik föltétele, magát nem kímélve, de ésszerű életbeosztással gondoskodva fizikai egészségének és lelki derűjének fenntartásáról, amint ez kötelessége mindenkinek, aki egy nagy missziót lát maga előtt és aki érzi, hogy ez a misszió legalább ideig-óráig őt nem nélkülözheti."

Lantos-Kiss Antal atya: Vezérférfiúság (részlet) - Illusztráció: Márton Lajos

(amdg.betiltva.com)