A hollywoodizmus kifejezés a valóság gyakran hazug átalakítását jelenti az egész amerikai mozi szelleme és praktikái által. Előbb a hollywoodizmus általános ártalmasságával foglalkozom, majd bemutatom a hollywoodizmus bűntetteit a „holokauszt” nevű csalás kialakításában, vagyis a németek által a második világháború alatt megölt hatmillió zsidó, a gázkamrák és az emberirtás mítoszának felépítésében, végül pedig a revizionizmusról beszélek, mint a hollywoodizmus és a „holokauszt” vallás érdekében kifejtett szüntelen tamtamozása par excellence ellenszeréről.

1. A hollywoodizmus és ártalmassága

Az American Heritage Dictionary szerint „Hollywood” az „amerikai filmipart” jelentheti, de „az amerikai filmiparhoz társítható csiricsáré, közönséges légkört vagy hangvételt” (a flashy, vulgar atmosphere or tone, held to be asssociated with the U.S. film industry) is. Melléknévként használva a szó jelentése „az amerikai filmiparral kapcsolatban: egy hollywoodi film, a egy hollywoodi producer” vagy - a szemléltetésre szánt idézet szerint - „csiricsáré és közönséges, az öltözékük tiszta Hollywood volt”.

A hollywoodi filmipar által propagált ideológia egyik jól ismert példája, hogy a világon lényegében jók és rosszak osztoznak. A jók az USA, a rosszak pedig azok, akiket az USA rossznak nyilvánít. A jók alapvetően jók, a rosszak alapvetően rosszak. Az USA-nak mindig igaza van és győz, a rosszaknak soha nincs igazuk és veszítenek. Nem lehet, tehát nem kell szánni a legyőzötteket: a vereségük azt bizonyítja, hogy igenis bűnözők voltak. A győztesek maguknak vindikálják a jogot, hogy elítéljék vagy elítéltessék a legyőzötteket.

Mindenkinek tele a feje azzal, amit „náci atrocitásoknak” neveznek, különösen a csontvázszerű mozgó hullákról vagy egyszerűen a hullákról készített felvételekkel. Immár 67 éve Hollywood ezeket annak a bizonyítékaként mutatja be, hogy a németeknek halálgyáraik voltak, amelyekben az SS-ek azzal töltötték az idejüket, hogy zsidókat gyilkoltak. Valójában ezek a hullák azt bizonyítják, hogy a német városok szisztematikus lerombolása miatt Németország 1945-ben agonizált: azok a lakosok, akik túlélték ezeket a vas- és tűzözönöket, a hidegtől és az éhségtől szenvedve lyukakban éltek; gyakran már alig volt élelmiszer és orvosság; a kórházakat és az iskolákat lerombolták; a vonatok és konvojok szinte már nem közlekedtek; milliószámra érkeztek Keletről a Vörös Hadsereg által elkövetett bűnök és nemi erőszakok miatt fejvesztett menekültek. Roberto Rossellini olasz rendező 1948-ban becsületesen bemutatta ezt a helyzetet a Germania, Anno Zero-ban. Éppen ezért nem kell csodálkozni, hogy 1945-ben a munka vagy koncentrációs táborokban éhínség, tífusz és vérhas uralkodott, miközben kegyetlenül hiányoztak a gyógyszerek és az olyan fertőtlenítő szerek, mint a Ciklon B.

A brit mozival és a szovjet propagandával együtt Hollywoodnak rettenetes és közvetlen felelőssége van a hazugságokban, amelyek azt követték, amit a német koncentrációs táborok felfedezésének neveztek (1945) és a nürnbergi per aljas lincselő partijában (lynching party - Harlan Fiske Stone, a USA Legfelsőbb Bírásága akkori elnökének kifejezése), amelyben a szövetséges győztesek a legyőzöttek bíráivá tették magukat. Teljesen igaz, hogy 1945-ben még egy Bergen-Belsenhez hasonló kiváltságos helyzetű koncentrációs tábor is lidércnyomásos látványt nyújtott. De az akkor ott felfedezett szörnyűségeket nem a németek okozták, hanem a háború és különösen a szövetségesek által a civilek ellen végsőkig viselt kegyetlen légi háború. Nagyfokú cinizmus kellett ezekért a szörnyűségekért a legyőzötteket okolni, miközben a fő felelősök az amerikai és a brit légierő voltak. 1945 áprilisában a tábor parancsnoka, Josef Kramer SS-százados figyelmeztette Montgomery brit marsallt, hogy egy rettenetes fertőzésfészek felé tart, és nem kellene azonnal szabadon engedni a rabokat, hacsak nem akarja megfertőzni a polgári lakosságot és a brit katonákat. Ez utóbbiak hajlandók voltak együttműködni a Wehrmachttal. Miután a helyszínre érkeztek, visszatartották az internáltakat és megpróbálták őket gondozni, de a halálozási arányszám sokáig rettenetes maradt. A britek tudni akarták, hogy hány hullát temettek az óriási közös sírokba. Kihantolták a holttesteket, megszámolták őket, majd egy brit tiszt egy bulldózerrel visszatolta a hullákat hat nagy gödör felé, ahol a brit katonák arra kényszerítették a tábor női őreit, hogy puszta kézzel dobálják azokat a gödrökbe. Ezt a valóságot azonban nagyon hamar átalakította a filmpropaganda, elhitetve, hogy ezek a hullák az állítólagos emberirtó program keretében megölt emberek. Egy repülőgépről felvett és a bulldózert távolból mutató fénykép elhitette, hogy a gépet egy német katona vezeti, mindennapi halálgyári munkáját végezve. Az egyik esetben egy közeli kép a hullákat toló gépet mutatta, de „lefejezte” a sofőrt, hogy ne lehessen felfedezni a kilétét. Az amerikaiak részéről általános volt az efféle hamisítás. Eisenhower amerikai tábornok volt a nagy szervezője ennek a túlzásba vitt hollywoodizmusnak. Alezredesi egyenruhában a helyszínre vitték George C. Stevens híres hollywoodi rendezőt. Az általa forgatott 80.000 lábnyi filmanyag 7,5 százalékát a vád bizonyítékaként kiválogatták Donovan ügyész-helyettes számára, és 1945. november 29-én az aljas „nürnbergi perben” levetítették az egész világ döbbenetére. Ebből egyes német vádlottak felháborodva azt vonták le, hogy Hitler a hátuk mögött óriási bűnt követett el. Ebben az értelemben lehet azt mondani a „nürnbergi perről”, hogy a hollywoodizmus diadalát jelentette.

2. A hollywoodizmus a „holokauszt” mítoszának felépítésében

A zsidók „holokausztja” azután egyfajta vallássá vált, amelynek három fő összetevője az emberirtás, a gázkamrák és a hatmillió mártír. E vallás egyik hittétele szerint Hitler állítólag elrendelte és megtervezte az összes európai zsidó szisztematikus lemészárlását; ezzel egy példátlan, egy sajátos bűncselekményt követett el, amelyet később genocídiumnak neveztek el. E sajátos bűncselekmény elkövetéséhez állítólag létrehozatott egy speciális fegyvert, egy tömegpusztító fegyvert, a gázkamrát, amely egy hatékony rovarirtó-szerrel, a Ciklon B-vel működött. Ennek az óriási bűncselekménynek hatmillió európai zsidó halála lett volna az eredménye. Állítólag az auschwitz-birkenaui tábor volt ennek a szörnyűségnek a csúcspontja, a középpontja, a Golgotája. A „holokauszt” eme szentháromsága köré a háború után egy egész propaganda, egy egész „holokausztipar”, egy egész üzletág (a „shoah-business”) fejlődött ki. Az Egyesült Államokban a mozi-ipar ebből a hiedelemből táplálkozott, és az egész nyugati világban elterjesztette azt. Különösen 1979-től bontakozott ez a propaganda a Weiss család történetéről szóló Holocaust c. amerikai minisorozat négy epizódjával. Nem túlzás azt mondani, hogy a sorozat bemutatása szinte kötelezővé vált a világ egy részében, és egy filmáradatot indított el, köztük Spielberg Schindler listáját, Benignitől Az élet szép, Polanskitól A zongorista c. fikciót. Franciaországban Claude Lanzmann egy több mint kilenc órás dokumentumfilmmel (Shoah) jutalmazott bennünket. Ezek a filmek rengeteg díjat és kitüntetést jelentettek készítőiknek. A szórakoztatóipar egyik mogulja, Andrew Wallenstein egy nap kijelentette a The Hollywood Reporterben, hogy „egyszerűen azért látunk annyi sok filmet a holokausztról, mert vonzerőként szolgálnak a díjak begyűjtéséhez”. Ilyen megállapításokból született a „There’s No Business Like Shoah Business” formula, amelyet Liza Minelli There’s No Business Like Show Business c. dalának a refrénje inspirált.

3. A revizionizmus a hollywoodizmus mérgének ellenszere

A revizionizmus nem egy ideológia, hanem egy orvosság az ideológia kísértésére. Ez egy módszer. Legyen szó irodalomról, tudományról, történelemről, médiáról vagy bármilyen emberi tevékenységről, a revizionizmus azt ajánlja, hogy egy tény valósága e tényre vonatkozó bármilyen értékítélet előtt legyen megállapítva. Amit láttunk, olvastunk vagy hallottunk, újra meg kell néznünk, meg kell hallgatnunk, el kell olvasnunk. Nem szabad megbíznunk az első benyomásokban, az érzelmekben, a mendemondákban, nem hagyatkozhatunk semmire és senkire, amíg nem végeztünk alapos vizsgálatot, és még inkább, ha egy háborús pletykát tanulmányozunk, mert ne feledjük, hogy háború idején az első áldozat maga az igazság.

A rendelkezésemre álló idő sajnos nem teszi lehetővé, hogy itt bemutassam, ötven évnyi kutatás alatt hogyan és milyen áron jutottam más revizionistákkal együtt arra a végkövetkeztetésre, hogy a „holokauszt” csak egy óriási csalás, ahogyan arról néhány év után meggyőződhettem. Már 1980. december 17-én egy hatvan francia szóból álló mondatban foglaltam össze konklúziómat, amelyből ma sem kell egyetlen szót sem visszavonnom. Íme a mondat: « Az állítólagos hitleri gázkamrák és az állítólagos zsidógenocídium egyetlen és ugyanazon történelmi hazugságot alkotják, amely lehetővé tett egy óriási politikai-pénzügyi csalást, amelynek a főbb haszonélvezői Izrael állam és a nemzetközi cionizmus, a főbb áldozatai pedig a német nép - kivéve a vezetőit - és az egész palesztin nép ».

Hogy elképzelésünk legyen a revizionisták erőfeszítéseinek eredményeként ez ellen a csalás ellen aratott látványos győzelmekről, két tanulmányt ajánlok elolvasásra, amelyek a blogomon találhatók http://www.antidogma.hu/node/55. Nem túlzás azt mondani, hogy Franciaországban és máshol a „holokauszt” tézisét védelmező szerzők teljes kudarcot szenvedtek. Sajnos a cenzúra és a megtorlás még megakadályozza, hogy a nagyközönség megismerje ezt a jó hírt, az internettel azonban az idők gyorsan változnak.

Konklúzió

A nyugati világ általános hiedelme a „holokausztban” sokáig a cionizmus kardja és pajzsa volt. Ma azonban a revizionizmus veszélyezteti ezt a hiedelmet. Ez a konferencia a hollywoodizmusról szerintem újabb etapot jelent nagy közös harcunkban, amelyet mindenki - különösen a palesztinok - jogaiért vívunk, hogy az egész világ felszabaduljon a modern idők legnagyobb hazugságán alapuló zsarnokság alól.

Teherán, 2012. február 3.