Vona Gábor a Gárda jövőjéről (+megjegyzés)

2011. 04. 6. szerda. - 19:21
Adjon az Isten! Gárdista Testvéreim!

Olvastam a Gárda jövőjével kapcsolatos véleménycserét, és az udvariaskodó, de mégis gyermekes és kisstílű vita elkeserített. Úgy gondoltam ezért, megírom én is a saját gondolataimat, abban bízva, hogy ki tudom mozdítani a holtpontról a gárdisták ügyét. Tisztában vagyok a saját felelősségemmel, a Gárdára ma is úgy tekintek, mint 2007-es alakulásakor: mint a saját gyermekemre. Minden hibámmal, minden hibájával, de minden erényével együtt. Mielőtt a Gárda jövőjével kapcsolatos véleményem megfogalmazására térnék, szükséges nagyon röviden a múltat is felelevenítenem. Sokan ugyanis hajlamosak elfelejteni, sokan pedig időközben csatlakoztak a közösséghez, így nem is tudhatnak mindent.

2006 telén tele voltam csalódottsággal és tehetetlenséggel. Ugyan akkoriban választottak a Jobbik elnökévé, de akkoriban volt talán a legújabb kori magyar történelem egyik legsötétebb időszaka is. Kiutat kellett találni. Nem az igény hiányzott, nem a program, nem az akarat, hanem az emberek hite. Hitük saját magukban. Abban, hogy azok között a körülmények között képesek lehetnek talpra állni. Tudtam, hogy valami olyanra van szükség, ami egyszerre ad erőt, hitet, közösséget és büszkeséget. Amikor először fogalmaztam meg a magam számára ezt a gondolatot ilyen tisztán, szinte már láttam is magam előtt a Gárdát. Utána pedig lázasan fogtam álmom valóra váltásába, amiről a kezdetektől fogva éreztem: nem csupán az én álmom lesz. Hosszú, csalódásokkal, saját hibákkal és áldozatokkal járó küzdelem révén az álom valóra is vált. Létrejött a Magyar Gárda. Aztán hosszú, csalódásokkal, saját hibákkal és áldozatokkal járó küzdelem révén széttöredezett. Két nagyobb és több kisebb részre. Itt tartunk most, és ebből a helyzetből kell kiindulnunk.

Nézzük először, hogy mi az, amit tévútnak tartok. A Magyar Gárda Egyesületet és a Magyar Gárda Mozgalmat a magyar bíróság - számomra elfogadhatatlan, egyértelműen koncepciós eljárásban, de ettől még jogilag érvényes módon - feloszlatta. Ennek újjászervezésére tehát nincs lehetőség, hiszen aki ezt teszi, arra az Orbán-kormány azonnal lecsap. (Bízom benne, hogy eljön persze majd a rehabilitáció ideje.) Nem a Magyar Gárda Mozgalmat kell tehát újjászervezni, hanem a közösséget, amely tettre kész, becsületes magyar emberekből áll.

Szintén óriási tévedésnek tartok minden olyan kezdeményezést, amely a gárdisták közösségét és a Jobbikot el akarja választani egymástól. Aki így gondolkodik, az vagy nem lát tisztán, és csupán jó szándékú naivitásból, butaságból téved, vagy - ami rosszabb - ezt a feladatot kapta. És itt meg kell állnunk egy pillanatra! A gárdisták közösségét az elmúlt négy évben teletűzdelték ügynökökkel. Hogyan lehet a gárdistákat legkönnyebben leszalámizni? Ha politikai szövetségesüktől leválasztjuk őket. Nézzük meg, mi történt azon Gárda-csoportokkal, akik a Jobbik ellen fordultak! Lassú vagy gyors szétmorzsolódás, a teljes marginalizálódás, elképesztő ideológiai tévutakba menekülés, vagy mindezek együttvéve. Aki a Jobbiktól való távolodás programjával lép tehát fel, azt én eleve gyanúsnak tartom. És nem azért, mert a Jobbik befolyást akar gyakorolni a gárdisták közösségére. Aki részt vett az elmúlt évek munkájában, tudja, hogy én a Gárdát és a Jobbikot mindig egyenrangú partnernek tekintettem, melyeknek szövetségben kell lenniük, mert csak így maradhatnak meg. Nem egymásra van tehát szükségük, hanem a nemzetnek van szükségük mindkettejükre. Együtt, szövetségben.

Ha Magyarországon a Szent Korona-tan alapján álló alkotmányosság létezne, a politikának csak olyan szereplői lehetnének, amelyek ezt magukra nézve kötelezőnek tekintik, azt mondanám, a Gárda tartson távolságot minden párttól, illetve mindegyikhez egyaránt közeledjen. De könyörgök, most nem ilyen időket élünk! Nem vagyunk a bőség zavarában! A Jobbikot leszámítva a gárdisták közösségét mindenki csak felpofozná, megsemmisítené, eltüntetné! Kevesen vagyunk, és ha mi néhányan is ezerfelé húzzunk, akkor nem szebb jövő, hanem az utókor megvetése vár ránk.

Ez tehát a két kiindulópont, amely alapján én tárgyalóképes vagyok: 1. Nem külsőségekhez, személyekhez, titulusokhoz kell ragaszkodni, hanem az emberekhez, a gárdistákhoz. A gárdisták közösségét kell megőrizni, mert ez a nemzeti érdek. 2. A Jobbik és a gárdisták közössége közötti stratégiai szövetséget, partneri egyenrangúságot meg kell őrizni, mert ez szintén nemzeti érdek.

Aki a fenti két ponttal nem ért egyet, azzal szívesen beszélek, igyekszem meggyőzni, de ha mindezt nem érti meg, nem fogja fel, akkor számomra elveszett ember, akire ebben a jelenlegi válságos időben nincs értelme az időt pazarolni. Aki viszont ezt a két dolgot elfogadja, tartozzék akármelyik Gárda szervezethez, akármilyen kötelékbe, legyen közöttünk bármilyen jellegű korábbi vagy jelenlegi nézeteltérés, azzal egy táborba tartozom. Azzal hajlandó vagyok egy asztalhoz ülni, azzal szívesen egyeztetek a szebb jövőről.

Mint a Gárda megálmodója és alapítója, nyitott vagyok tehát a gárdisták egységében való közreműködésre. Lehet több zászlónk, lehet több vezetőnk, de az ügyünk egy. Ezt várják el tőlünk a magyar emberek szerte az országban és a nagyvilágban. A magam részéről az első és legfontosabb lépésnek az Új Magyar Gárda Mozgalom és a Magyar Nemzeti Gárda közötti egység megteremtését tartom, mert ez a két közösség nem azért vált szét, mert a tagjai mást akartak volna, hanem csupán a vezetőik egyet nem értése miatt. Különállásuk tehát mesterséges, egységük pedig szükséges. Ha kell, akkor az akadályt képező személyek hátralépésével, de mielőbb meg kell valósuljon a két szervezet közötti egység. A cél elérése nem egyszerű, hiszen a két szervezet vezetőit nehéz lesz kibékíteni egymással, az is lehet, hogy néhányan beleszerettek saját titulusukba vagy befolyásukba, és az már fontosabb is nekik, mint a szent ügy maga, és végül fel kell készülni arra, hogy a beépített emberek mindent el fognak követni az egységesülés első és legfontosabb lépése ellen. Átkozódni, szitkozódni fognak, és gyűlöletet igyekeznek majd szítani magyar és magyar, gárdista és gárdista között. De nem szabad megijedni sem a nehézségektől, sem a várható áldozatoktól.

Az elkövetkezendő napokban ezért mindent meg fogok tenni az egység helyreállításáért. Nem kívánok további leveleket írni, vagy azokra válaszolgatni, inkább a tettek mezejére lépek. Nemcsak a vezetőket kérem, hanem az egyszerű gárdistákat, hogy legyenek a segítségemre! Ne értem, ne magukért, hanem a nemzetért, amelynek a szolgálatára tettünk mindannyian esküt.

Szebb jövőt!

Vona Gábor
a Jobbik elnöke, tiszteletbeli gárdista

Kuruc.info - barikad.hu

Megjegyzés:

Alapvetően ott álságosnak számított már az összefogásra felszólító felhívás, hogy csak és kizárólag azok a gárdák voltak megemlítve benne, melyeket potenciálisan a Jobbik holdudvarába lehet terelni. Az őszinte szándék tehát már itt megkérdőjelezhető. Lehet szépíteni a dolgokat, de tény, a Jobbiknak terhessé vált a Gárda azután, miután parlamenti párt lett, az pedig a 2007-es alakulásának pillanatában kódolva volt, hogy szakadni fog. Hiszen a tagfelvétel válogatatlan volt, egységes ideológiáról pedig még beszélni sem lehetett. Ezek tükrében csak azt történt, aminek történnie kellett. De adódik a kérdés, most minek kell történnie? Kétségkívül, sok száz útkereső gárdista tengődik, akiknek nem szabad visszafordulniuk, egy demokratikus párthoz kötniük magukat, hanem fel kell ismerniük az egyetlen helyes utat, a hungarizmust, és arrafelé venniük az irányt.

Gondos Ferenc - Kitartás.hu

Válasz

Lehetőség csupán, vagy maga a megoldás?

2011. 04. 6. szerda. - 13:12
Minden magyar ember, aki valamilyen formában olyan szerveződések felé veszi az irányt, amelyek Magyarország jövőjét nem úgy képzelik el, ahogy a jelenlegi poltikai elit (függetlenül attól, hogy narancs vagy szegfű) építi, bizonyos időn belül érzékeli, hogy a nemzeti erők bizony megosztottak, szétforgácsoltak. A kezdeti lelkesedés kitart egy ideig, de aztán óhatatlanul a fásultság jelei kezdenek megmutatkozni, míg végül sokan arra az álláspontra helyezkednek, hogy az egésznek semmi értelme, hiszen azt látja, hogy a különböző nemzeti gondolkodású szervezetek sem tudnak egymással megegyezni.

De mi okozza ezt? A válasz pofonegyszerű, s ezt nem kívánjuk becsomagolni, mézes-mázos mondatokkal körülírni, mert ennek már régen nincs itt az ideje, de valójában sohasem volt. Évek óta azt látjuk, hogy sorra alakulnak a különböző szervezetek, gárdák, melyek nagy hévvel indulnak neki az előttük álló harcnak, de ellaposodnak, elfáradnak, majd darabjaikra esnek szét. Mindeközben pedig még mindig nem sikerült leszámolniuk a nemzetben gondolkodók táborának azzal az illúzióval, hogy a liberális demokrácia valamilyen módon mégiscsak ad lehetőséget a kiútra, ha elfogadják a játékszabályaikat. De attól még nem lesznek szalonképesek, és legfőképpen nem jutnak előrébb. Éppen ezért mi, hungaristák tudatosítjuk és vázoljuk, mert felelősségünk van, hogy mi jelenti a kiútat rövidtávon. Azért fontos leszögeznünk ezt, mert ez alapozhatja meg azt, melyért tulajdonképpen mindannyian dolgozunk, ami nem más, mint Magyarország megmentése.

Az első lépés, hogy függetlenítsük magunkat a rendszertől, amennyire ez csak lehetséges. Tőlük semmit! A második lépés pedig az, hogy kell egy összekötő kapocs, kell egy ideológia, ami alapján összefoghat magyar a magyarral. Egy koherens világnézeti rendszer; a hungarizmus. Mert ha a "nemzeti oldalon" nem a hungarizmus válik vezető erővé, akkor borítékolható nemzetünk bukása. Jobb, ha hozzászoktatjuk magunkat ehhez a gondolathoz. Éppen ezért vár mindenkit sorai közé a Pax Hungarica Mozgalom, mert a hungarizmus nem csupán egy lehetőség a sok közül, hanem maga a megoldás!

Lantos János - Kitartás.hu

Válasz