Egy kis gázkamra-abszurd a "szemtanúk" és a hivatalos holotörténészek előadásában
Ideje lenne, ha a hivatalos holokauszt-történészek végérvényesen tisztáznák: egészen pontosan hol voltak emberek megölésére használt gázkamrák a második világháború idején? Nem létezik, hogy egy ilyen súlyú kérdésben nem deríthető ki az igazság! Nem létezik, hogy ezekről a példátlan gyilkoló eszközökről - melyekben állítólag több millió zsidót (továbbá a jó ég tudja most már, hány tíz-vagy százezer nem zsidót) végeztek ki - nem maradt fenn semmiféle dokumentum.
Igazi gázkamra |
1960-ig a hivatalos történészek azt állították, hogy minden egyes német koncentrációs tábornak volt gázkamrája. Aki kételkedni merészelt ebben a „bizonyított tényben”, azt szerencsés esetben őrültnek, rosszabb esetben náci tömeggyilkosnak nyilvánították. A nürnbergi perben a brit fővádló, Sir Hartley Shawcross kijelentette: "A gyilkosságokat tömeges méretekben hajtották végre Auschwitz, Dachau, Treblinka, Buchenwald, Mauthausen, Majdanek és Oranienburg gázkamráiban és kemencéiben."
Ugyancsak a nürnbergi bíróság előtt Dr. Franz Blaha, a dachaui táborban tevékenykedő cseh doktor a következő „tanúvallomást” tette: "Miután a gázkamrákat 1944-re megépítették, Dr. Rascher magához hivatott és kérte, vizsgáljam meg az első áldozatokat. A 8-9 személy közül, akik a gázkamrában voltak, hárman még éltek, a többiek azonban halottnak tűntek. Szemük vörös, arcuk pedig feltűnően puffadt volt.” Az elmondottak szerint tehát Dachauban is létezett emberek kivégzésére szolgáló gázkamra.
Egy Charles Hauter nevű „szemtanú” pedig az állítólagos buchenwaldi gázkamrákról így emlékezett a nürnbergi per „abszolút pártatlan” bírái előtt: "A kivégzéseket csakis úgy lehetett gyorsan végrehajtani, ha ipari méretekben történt a gyilkolás. A gázkamrák éppen megfeleltek ennek a célnak... Különböző létesítmények álltak a németek rendelkezésére. Ezek közül némelyeket a kívánt rendeltetésének megfelelően építették, és olyan „szivacsos” anyagból készített oszlopok voltak bennük, amelyekből a gáz kiszivárgott. Más helyiségek építése során egyszerűbb megoldásokat alkalmaztak, de mindegyik nagyszerű építmény volt. Láthatóan akik építették, örömüket lelték a munkájukban... esztétikai élvezetet is okozott nekik talán, mert ezek voltak a tábor legszebb helyiségei.”
Az auschwitzi "gázkamra" bejárata |
Egy George Hénocque nevű francia pap 1947-ben kiadott, A fenevad odúi című könyvében részletes leírást olvashatunk a feltételezett buchenwaldi gázkamrákról: „Belül a falak simák voltak, repedések nélkül, és mintha belakkozták volna őket... A helyiség mellett, melyben én tartózkodtam, egy átjáró volt. Bementem oda, és egy hatalmas csövet pillantottam meg, amelyet mintegy centiméter vastagságú gumiréteg borított. Mellette volt egy forgókar, amelyet balról jobbra lehetett tekerni, és így engedte be a gázt. A nyomás olyan erős volt, hogy a gáz egészen a padlóig lesüllyedt, így az áldozatok közül senki sem tudott megmenekülni, amit a németek „lassú és édes halálnak” neveztek.” A „szemtanú” még egy szállítószalagot is látott, amelyre „ráhelyezték a szomszédos kamrában összegyűjtött hullákat, és az a kemencékig szállította őket.” De a francia pap egy „harmadik helyiségben” meztelenül egymásra dobált hullákba is belebotlott, „akiknek állkapcsait összetörték, mert kitépték az arany műfogaikat”. No és természetesen Buchenwaldban is „lángoltak a krematóriumok kéményei”, mégpedig nem is akárhogyan, ugyanis a „lángok nyolc-tíz méter magasra csaptak fel”- olvasható a könyvben.
Egy másik francia pap, Jean-Paul Renard ugyancsak Buchenwaldban raboskodott, és Chaines et lumiéres (Láncok és fények) című rövid kis írásában a következőt olvassuk: „Emberek ezreit és megint csak ezreit láttam bemenni a zuhanyzókba. Folyadék helyett fojtó gázok ömlöttek rájuk.”
A túristáknak mutogatott auschwitzi "gázkamra" |
Egy Percy Treite nevű német orvos Nürnbergben a ravensbrucki koncentrációs tábor állítólagos gázkamráiról szónokolt a következőképpen: "Emlékszem, sok lengyel nőt lőttek főbe, mégpedig hátulról. Azonban mivel az agyonlövés számos esetben nem volt hatékony kivégzési módszer, attól féltünk, hogy lesznek az áldozatok között, akik élve kerülnek a krematóriumokba a halottak mellé, ezért egy megbízhatóbb módszert dolgoztunk ki. Ez volt a gázkamra."
A Linz melletti Hartheimben pedig egy-másfél millió embert gázosítottak el Franz Ziereis táborparancsnok „tanúvallomása” szerint:"SS Gruppenführer Gluecks azt a parancsot adta, hogy a munkára alkalmatlan, gyenge foglyokat nyilvánítsuk mentálisan betegnek, és öljük meg őket gázzal valamilyen nagyobb helyiségben. Hozzávetőleg 1-1.5 millió foglyot gyilkoltunk meg ott. Történt ez Hartheimben, amely Linztől 10 km-re található Passau irányában.”
 
"Gázkamra" Flossenburgban |
1960. augusztus 19-én azonban váratlan fordulat történt. Martin Broszat, a Müncheni Jelenkorkutató Intézet munkatársa (későbbi igazgatója) a Die Zeitnek írt levelében beismerte: a Reich területén felállított koncentrációs táborokban nem folyt elgázosítás. "Sem Dachauban, sem Bergen-Belsenben, sem Buchenwaldban nem gázosítottak el sem zsidókat, sem más foglyokat... A zsidók gázzal történő tömeges megsemmisítése 1941-42-ben kezdődött, és kizárólag néhány, gondosan kiválasztott, a megfelelő technikai berendezésekkel felszerelt helyen történt elsősorban a megszállt Lengyelország területén (de sehol a Német Birodalomban), mégpedig Auschwitzban, a Bug melletti Sobiborban, Treblinkában, Chelmnoban és Belzecben." – írta levelében Martin Broszat. Arról azonban valamiért elfelejtett tájékoztatást adni, hogy miképpen jutott erre a korszakalkotó felfedezésre. Na de ha nem léteztek emberek megölésére használt gázkamrák a régi Reich koncentrációs táboraiban, akkor miről beszéltek a „kétségbevonhatatlan hitelességű szemtanúk” a nürnbergi perben?
1968-ban Olga Wormser-Migot a nemzetiszocialista koncentrációs táborokról írott könyvében a következők mondatokat vetette papírra: „Auschwitz I-ben – amely egyfajta modelltábor és egyúttal adminisztrációs központ volt – nem működött gázkamra.” Vagyis a zsidó származású francia szerző szerint a főtábor I-es számmal jelölt krematóriumában nem volt gázkamra. (1991-ben David Irving revizionista történészt azért ítélte egy müncheni bíróság 30 ezer márka pénzbüntetésre, mert az I-es krematórium gázkamráját – legalábbis abban a formájában, ahogyan a turistáknak mutogatják – „hamisítványnak” minősítette.)
"Gázkamra" Majdanekben |
Érthetetlen (vagy talán nagyon is érthető) módon Simon Wiesenthal holokausztpápa 15 évvel később adta áldását a dogmatika változására, igaz, csak szép csöndesen, nehogy a közvélemény előtt lelepleződjék a nagy átverés. Auschwitz kérdésében azonban természetesen nem engedett. Wiesenthal a Books and Bookmen című angol folyóiratban megjelent levelében a leírta: "Nem volt megsemmisítő tábor Németország területén” . Szép lassan elkezdődött a történelem könyvek átírása, és a holopropagandisták elkezdték hirdetni, hogy a csakis a Lengyel Főkormányzóság területén felállított hat „megsemmisítő táborban” (Auschwitz, Treblinka, Sobibor, Majdanek, Belzec és Chelmno) zajlott a zsidók „iparszerű megsemmisítése”. Természetesen írásbeli vagy tárgyi bizonyítékokkal sem korábban, sem a hittételek megváltozását követően nem álltak elő.
Azonban nehogy azt higgye bárki is, hogy a nyugvópontra jutott az ügy. 1983-ban ugyanis Ravensbrueck, Sachsenhausen, Stutthof, és más lágerek gázkamrái ismét életre keltek, legalábbis a Nationalsozialistische Massentoetungen durch Giftgas by Kogon/Langbein/Rueckerl című, a hivatalos dogmatikát összefoglaló kiadvány lapjain. A könyvben ugyanis azt olvassuk, hogy ha „tömeges elgázosítások” nem is történtek a németországi és ausztriai lágerekben, de hébe-hóba, ötletszerűen gázosítottak a gaz nácik, csak úgy a saját szakállukra. Néhány ezer embert gyilkoltak meg így. Bizonyítékok felsorakoztatásával természetesen nem fárasztották magukat a szerzők.
Dachaui "gázkamra" |
Ekkor azonban újabb fordulat következett be. Jean-Claude Pressac, zsidó származású francia történész megelégelte, hogy egyetlenegy alapos tanulmányt nem írt egyetlen holoszakértő sem a leginkább szakrális helyszínen zajló passió gyilkos fegyvereiről: az auschwitzi gázkamrákról. Ő nekilátott a munkának, és 1989-ben megjelent nagy műve. (Pressac, Jean-Claude: Auschwitz: Technique and operation of the gas chambers, New York, The Beate Klarsfeld Foundation,1989.). A könyvet hatalmas ünnepléssel fogadták. Pressac azonban kivételesen lelkiismeretes és becsületes ember lehetett, ugyanis művének 1993-ban megjelent újabb kiadásában (Pressac, Jean-Claude: Les crématoires d'Auschwitz. CNRS Éditions, 1993.) volt bátorsága leírni: az Auschwitzban kivégzett foglyok száma 631,000 és 711,000 között lehetett, mi több, azt a véleményét sem hallgatta el, hogy az I-es számú, az auschwitzi törzstáborban található krematóriumban (amelyet a turistáknak manapság mutogatnak) zajló elgázosításokra írásos bizonyíték nemigen van, hanem csak meglehetősen megbízhatatlan „szemtanúk” vallomásai állnak a rendelkezésünkre. (Ezt a tényt a „tudatlan”, „újabb népirtásra készülődő” revizionisták már régóta hangoztatták.) Sőt, Pressac szerint az I-es krematórium feltételezett gázkamrája csak 1942. január és május között volt használatban emberek kivégzése céljából.
Dachaui gázkamra: "Nem volt használatban" |
Pressac tehát úgy véli, Auschwitz I. gázkamrája csak éppen rövid ideig - 1942 januárjától néhány hónapig - „üzemelt. A fentebb említett Olga Wormser-Migot szerint viszont abban a „gázkamrában” sohasem végeztek ki embereket. Viszont az úgynevezett „szemtanúk” (Höss táborparancsnok, Perry Broad, Hans Aumeier SS-őrök, Filip Müller, Erwin Bartel, Rudolf Vrba, Stanislaw Jankowski foglyok) határozottan állították, hogy igenis történtek tömeges kivégzések az Auschwitz I-es számmal jelölt táborrészének gázkamrájában. Tehát vagy Pressac, vagy Olga Wormser-Migot téved, de az is lehetséges, hogy mindketten tévednek és a „szemtanúk” mondtak igazat. Viszont ha a két történész közül bármelyiknek is igaza van, akkor pedig a „szemtanúk” állítottak valótlanságokat. És ne felejtsük azt sem, hogy a két említett kutató megállapításai nincsenek összhangban az 1963-65-ben rendezett frankfurti úgynevezett „Auschwitz-per” során született ítélettel!
Különös színfoltja a holokauszt-historiográfiának a kőszegi gázkamra létezése, mely állítólag egy egész teljes napon át üzemelt. Az a bizonyos nap pedig 1945. március 24. volt (amikor már a hivatalos holotörténészek szerint hónapok óta Auschwitzban sem zajlottak a feltételezett elgázosítások). Mi a bizonyíték a kőszegi gázkamra létezésére vonatkozóan? Hát az, hogy 1998. március 24-én a Kőszegi Önkormányzat és a Kőszegi Baráti Kör közös rendezvényen emlékezett meg a városban felállított gázkamrában kivégzett zsidókról. (És az elkövetkező években még többször rendeztek hasonló megemlékezést.) Még van egy további kétségbevonhatatlan bizonyíték is, ami nem más, mint a Népszabadság 2004. szeptember 17-i számának egy cikke (lásd
ITT és
ITT), melyben egy Ádám György nevű „holokauszt-túlélő” valamint Szita Szabolcs hivatalos holotörténész (ma már holoemlékközpont igazgató) mesél a Kőszegen történt elgázosításokról. Megszólalt Karsai László barátunk is, aki némiképpen óvatosan ugyan, de a következőt nyilatkozta: „Szita Szabolcs 25 év alatt aprólékos munkával tárta fel a Kőszegen történteket… Másik, a kőszegihez hasonló, gázzal is gyilkoló tábor nem működött Magyarország területén.” Az elmondottak alapján tehát arra kell következtetnünk, hogy az egynapos kőszegi gázkamra létezése a holodogmatika része, melynek tagadása ugyebár bűncselekménynek minősül.
Dachaui "gázkamra" a "felszabadítók" propaganda-fotóján |
Az Osteuropa című német folyóirat 2002. májusi számában az egyébként a hivatalos holokauszt-történészek oldalán álló neves újságíró (akkoriban a Der Spiegel című lap szerkesztője), Fritjof Meyer cikket jelentetett meg, melyben ismét „forradalmi” jelentőségű megállapításokat tett. Egyrészt gaz holokauszttagadó módjára „csökkentette a holokauszt jelentőségét”, mivel azt írta, hogy Auschwitzban 510 000 körül lehetett az elhunyt foglyok száma, akik közül azonban „valószínűleg” csak 356 000-en haltak meg a gázkamrákban. És mintha ennyi aljas holokauszt-tagadás nem lett volna elég, Meyer még azt is felvetette, hogy a legtöbb elgázosítás esetleg nem is a II-es, illetve III-as krematóriumokban történt, mint általában állították, hanem a birkenaui két úgynevezett „parasztházban” vagy „bunkerben”. (Az úgynevezett „vörös és fehér házban”, melyek ma már persze nincsenek meg. Ha pedig nincsenek meg, kutatni sem tudják azokat a revizionisták.) Igen ám, csakhogy az auschwitzi krematóriumokban zajló állítólagos elgázosításoknak fentebb említett fő „koronatanúinak” „vallomásaival” egyáltalán nincsen összhangban mindaz, amit Fritjof Meyer állított.
És most következzék ennek a teljesen abszurd történetnek a csattanója. A Jad Vasem Holokauszt Emlékközpont kutatói egy újabb gázkamrát találtak. Mégpedig a németországi Flossengbuergben. Még fényképet is közölnek róla
az intézmény weboldalán. A képaláírás a következő: Flossenbuerg, Németország. Gázkamra, amelyet zuhanyozónak neveztek. Igaz, azt nem állítják, hogy „emberek kivégzésére szolgáló gázkamra” látható a képen. De ha csupán ruhákat, matracokat fertőtlenítettek ebben a helyiségben, akkor miért nevezték zuhanyzónak? Vagy talán a tífuszt terjesztő tetveket is meg akarták téveszteni a gaz nácik? Azoktól persze minden kitelik.
Perge Ottó - Kuruc.info
Kapcsolódó hírek:
Deborah Lipstadt hazug vagy hülye (netán mindkettő egyszerre)?
"Kegyeletsértő" és "ízléstelen" cselekedet-e tiltakozni a holokauszt-propaganda ellen?
A "nagy tudású" holotörténészek nyolccal beszorozták a svájci határról visszaküldött zsidók számát
Szenzáció: egy holotúlélő dokumentumot talált a gázkamrák létezésére vonatkozóan!