De hasonlóképpen elterjedt az a tévképzet is, mely szerint bizonyos koncentrációs táborok felszabadításakor készített fényképek, illetve filmfelvételek az „előre eltervezett népirtás”, illetve az „elgázosítás” tényét igazolják. Ünnepélyesen bejelentem, amit egyébként minden holopropagandista pontosan tud: nem igazolják.

Gondoltam, rendet vágok ebben a témában, és senki egyetlen szót sem szólhat, ugyanis a „holokauszt oktatása” az egyik kiemelt feladat ma Magyarországon. Ugyanis – mint gyakran hallhatjuk – főként a fiatalok tudnak keveset a holokausztról, de az idősebbek sem túlságosan tájékozottak. Rajtam ne múljon, én a magam részéről tovább oszlatom a holohomályt. 

Itt van mindjárt az alábbi, súlyos tudatlanságról árulkodó kérdés: „Hogyan lehet bárki is olyan hülye, hogy tagadja a holokausztot, amikor a koncentrációs táborok felszabadításakor készült fénykép- és filmfelvételeken halomba hányt holttestek tömege, valamint csontig lesoványodott emberek sokasága látható?” Nos, ezennel megadom a választ. A holokauszt-hívőket kérném, szedjék össze magukat, és őrjöngés helyett érvekkel cáfolják meg mindazt, amit az alábbiakban előadok. Ha képesek rá. (Nem lesznek képesek, de ha mégis, általuk megjelölt helyen és időben ünnepélyesen felfalom a cipőmet.)

A hollókosztosokra nézve roppant szomorú tény ugyanis a következő: a hullahegyekről, illetve a csontig lesoványodott foglyokról készített ismert filmfelvételeket és fotókat az amerikai-brit csapatok nyomában érkező, és a „pszichológiai hadviselés” terén jeleskedő propagandaegység készítette. Ami persze még önmagában nem lenne kifogásolható, csakhogy kizárólag azokban a lágerekben járhattak a fiúk, amelyeket a nyugati haderők szabadítottak föl: így Bergen-Belsenben, Buchenwaldban, Dachauban, illetve más, a régi Reich területén felállított koncentrációs táborokban. Mármost 1960-ban Martin Broszat, a Müncheni Jelenkorkutató Intézet munkatársa (későbbi igazgatója) a Die Zeitnek írt levelében beismerte: a Reich területén felállított koncentrációs táborokban nem folyt elgázosítás. Simon Wiesenthal holokausztpápa 15 évvel később adta áldását a dogmatika változására, igaz, nem a nagy nyilvánosság előtt, hanem a Books and Bookmen című angol folyóiratban megjelent levelében: "Nem volt megsemmisítő tábor Németország területén” – írta a szent ember. 1975 óta minden tankönyvben azt olvassuk, és minden holopropagandista azt állítja, hogy a csakis a Lengyel Főkormányzóság területén felállított hat „megsemmisítő táborban” (Auschwitz, Treblinka, Chelmno, Majdanek, Belzec és Chelmno) zajlott a zsidók „iparszerű megsemmisítése”. Megjegyzem még, hogy mivel Lengyelország területét a szovjet csapatok szabadították föl, a nyugati egységek tehát be sem léptek a „megsemmisítő táborok” területére. Magyarán: csakis a Németország területén felállított koncentrációs táborokban filmezhettek és fotózhattak az angolszász fiúk, ami annyit jelent, hogy az általuk bemutatott hullahegyeknek semmi közük sincsen sem a „gázkamrákhoz”, sem pedig az „előre eltervezett, iparszerű népirtáshoz” - vagyis a holokauszthoz.

Egyébként pedig, még ha a nyugati pszichohadviselés előőrsei be is hatoltak volna a szovjet csapatokkal egyidejűleg például Auschwitzba, és lefilmezték volna az ott talált „hullahegyeket” és csont-bőr foglyokat, az sem lenne bizonyíték a holokauszt ma érvényes verziója mellett, ugyanis a holokauszt-történészek állítása szerint Heinrich Himmler 1944 októberében vagy novemberében leállíttatta az „elgázosításokat”. (Mondanom sem kell, az erre vonatkozó Himmler-parancs természetesen „nincs meg”, csupán egy elfogott, megkínzott és megfélemlített német tiszt, Kurt Becher SS-Standartenführer tett róla említést a nürnbergi perben 1946. március 8-i keltezésű írásbeli tanúvallomásában, PS-3762. szám alatt. (Lásd erre nézve ezt.) A nürnbergi per során, mint tudjuk, a megkínzott, vagy az enyhébb büntetés, illetve a jobb bánásmód reményével kecsegtetett német hadifoglyok egy része mindent „bevallott”, és úgy tanúskodott, ahogyan fogva tartóik kívánták.) Márpedig, ugye, ha az "elgázosításokat" 1944 októberében vagy novemberében leállították, akkor azok a holttestek, amelyeket 1945 áprilisában a szövetségesek a koncentrációs táborok területén találtak, aligha aligha lehettek az "elgázosított" foglyok maradványai.

De minden attól függ persze, hogy mit nevezünk holokausztnak. A koncentrációs táborokban valóban tömegesen haltak meg a foglyok – zsidók és nem zsidók – a szűkös táplálkozás, a rossz bánásmód, és legfőképpen a tífuszjárvány következtében. (Éppen a tífuszt terjesztő élősködők kiirtására szolgált a Ciklon B, mellyel a holokauszt-hívők állításai szerint embereket gázosítottak el.) Főként a háború legutolsó hónapjaiban vesztették életüket a foglyok tömegesen, amikor a szövetségesek légitámadásai, valamint az immár Németország területén zajló harcok miatt összeomlott az infrastruktúra, és a foglyok ellátása teljesen lehetetlenné vált. Azokon a bizonyos borzalmas felvételeken tehát elsősorban a tífuszjárvány áldozatait láthatjuk, nem pedig az állítólagos gázkamrában meggyilkolt emberek holttesteit. (Amelyeket egyébként a hivatalos holotörténészek álláspontja szerint a krematóriumokban, illetve a „szabad ég alatt” elégettek.) A felvételeken látható csonttá soványodott szerencsétlen lágerlakók többsége is alighanem tífuszban szenvedett (akikre lesújt ez a betegség, nagyon gyorsan lesoványodik), de semmiképpen sem tekinthetők valamiféle tudatos „kiéheztetés” áldozatainak.

Mindamellett arra nézve is vannak bizonyítékok (írásos dokumentumok is), hogy a németek igyekeztek tisztességesen élelmezni a koncentrációs táborok foglyait, sőt, orvosi ellátásban is részesítették őket. (Henryk Swiebocki lengyel történész az auschwitzi láger vezetőségének fennmaradt dokumentumai alapján kimutatta, hogy 11.246 fogoly esett át operáción a láger kórházában 1942. szeptember 10. és 1944. február 23. között. A dokumentumból kiderül, hogy 1944. július 27-ig 3.138 magyarországi zsidó részesült orvosi ellátásban az auschwitzi láger kórházában, közülük 1.426 személy pedig komolyabb operáción esett át. Ezen kívül pedig több olyan hivatalos német iratot ismerünk, melyben a foglyok jobb ellátásának szükségességéről esik szó.) És bizony készültek olyan fotók a felszabadított koncentrációs táborok foglyairól a háború legvégén, melyeken viszonylag jól táplált embereket látunk.

Egy volt belseni fogoly a következőképpen emlékezett vissza a táborban eltöltött utolsó hónapokra:

"1945. február vége felé a helyzet alapvetően megváltozott. A tífusz a láger összes foglya számára súlyos veszéllyé vált. Ez a betegségnek az a fajtája volt, melyet tetvek terjesztenek. Egy időben minden egyes Belsenbe érkező transzport átesett egy alapos „fürdetésen”, és ez a fajta fertőtlenítés 1944 ősze előtt még elegendőnek tűnt a járvány elterjedésének megakadályozásához. Október végén azonban egy hatalmas fogolyszállítmány érkezett, amelyet mindenfajta fertőtlenítés nélkül beengedtek a lágerbe. Első alkalommal történt ilyesmi. Az ok pedig az volt, hogy valamilyen technikai hiba folytán nem tudtak fertőtleníteni. Sajnos azonban az újonnan érkezett foglyok magukkal hozták a betegséget terjesztő tetveket, és attól a naptól fogva viharos gyorsasággal terjedt a tífusz a táborban. Az I-es lágerben, ahol én is tartózkodtam, január végén tört ki a járvány. Egy hónappal később már képtelenségnek tűnt a betegség megfékezése…"

(Deerick Sington: Belsen Uncovered, Duckworth, London, 1946. 117-118. old.)

 És pontosan a tífusz ad magyarázatot arra, miért látunk viszonylag jó állapotú, illetve csontvázzá soványodott foglyokat a lágerek felszabadításakor készült felvételeken. Akik ugyanis elkapták a betegséget, borzasztóan lesoványodtak, sokan pedig életüket vesztették közülük. Akik pedig egészségesek maradtak, azok tűrhető állapotban vannak, integetnek a fotósoknak és mosolyognak. A tífuszjárvány áldozatairól készült film- és fényképfelvételeket viszont a mai napig propagandacélokra használják fel, hogy igazolni lehessen velük a hivatalos holokauszt-történet állításait. 

Perge Ottó

Az alábbi két felvétel a dachaui láger felszabadulásakor készült:



Ezen a képen pedig buchenwaldi hadifoglyok örülnek a szabadságnak (Elie Wieselt azonban ezen a fotón nem látjuk):

Itt pedig az auschwitzi láger lakói láthatók a szovjet csapatok érkezésekor: