Megszokott, de egyben mégis különös dolog, ahogyan ma Magyarországon a magát ”demokrataként”, vagy ”balliberális értelmiségként” aposztrofáló csoport a magyar nemzet iránt táplált vak gyűlölettől fűtve folyamatosan a gyűlölet elleni harcról beszél, mint egyfajta felsőbb küldetésről. Ám ez a küldetés, mely alapvető létcéljuk, nem több, mint tomboló nemzetellenesség, és e mellett törnek lándzsát a leghétköznapibb apróságok szintjén is.

A napokban elárasztotta egy bizonyos kép a különféle netes fórumokat, és közösségi oldalakat, kíséretében pedig a legprimitívebb nemzetellenes acsarkodás olvasható. A kép a Weiss Manfréd Szakközépiskola egyik végzős osztályának tablójáról készült, mely önmagában első ránézésre semmiben sem tűnik ki az átlagos középiskolai tablók sorából, ám ha jobban szemügyre vesszük, akkor feltűnik, hogy annak szövegezése az utolsó betűig rovásírás, sőt a tabló közepén egy jellegzetes kép, az íját hátrafelé feszítő ősmagyar lovas látható. Ezen kívül csupán átlagos magyar fiatalok mosolyognak vissza tanári karukkal együtt a szemlélőre.

Csupán ennyi elég is volt, a végtelenül toleráns, és elfogadó szélsőbaloldali gyűlölködőknek, hogy ízekre szedjék a tablót, és vele együtt a rajta szereplő osztályt. A legkülönfélébb szólamok csendültek fel a kép kapcsán, ám a legszélsőségesebb magyargyűlölet kérdésében mind ugyanarról a kaptafáról szalasztották. Többen csak azt kérték számon, hogy hogyan lehetett ezt a gyalázatot megengedni egy Weiss Manfrédről elnevezett iskolában. Mások már ki is fejtették, hogy a holokauszt áldozatává váló öreg Weiss meggyalázása a rovásírás, sőt azt is látni vélték, ahogy az egykori nagy gyáros forog a sírjában ettől a becstelenségtől. Persze a balliberális oldal egyik legszélsőségesebb kis gittegylete, az Európai Egyesült Államok lázálmát kergetők, nemzeti önfeladást hirdető köre sem hagyhatta ezt szó nélkül. Általános véleményük, hogy a rovásírás egyetlen dolgot fejez csupán ki, mégpedig azt, hogy semmi közünk a modern Európához.

Az ilyen eseteknél, az elképesztő nemzetellenes gyűlöleten túl talán csak ezeknek az embereknek az egysejtűekéhez mérhető primitívsége döbbent meg jobban. Tudom, hogy azok, akik egy identitásvesztő multikulturális feloldódásról álmodoznak, mindentől fóbiásan undorodnak, ami kicsit is a nemzeti tradíciók irányába mutat, de a több ezer éves kultúrtörténeti múltra visszatekintő rovásírásunkat, mint valamiféle fasiszta jelképtárat beállítani, az már valami rettentően fájdalmas és szánalmas vergődésre vall.

És hát a kötelező hozzávaló, mely soha nem maradhat el egy balliberális hisztériából, legyen szó bármilyen semmiségnek tűnő kis apróságról, az egy csipet holokauszt. Hiszen tudjuk jól, hogy a holokauszt mindig, mindenkor, mindennel összefügg, és jelen van mindenben, akár egy ballagó osztály tablójában is.

Sokakat el kell, hogy keserítsek ugyanis Weiss Manfréd 1922-ben elhunyt, így halálát meglehetősen körülményes lenne a holokauszt számlájára írni, bár ismerve a történetírás roppant befolyásolt világát, ez kétség kívül megtörténhet. Egyébként megjegyezném, hogy Weiss Úr még 1919-ben a Tanácsköztársaság idején, öngyilkosságot kísérelt, meg, miután a javarészt szintén zsidókból álló vörös csőcselék államosította gyárát és üzemeit. Nagy mennyiségű mérget vett be, és csupán a rendkívül gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően tudták megmenteni az életét, ezt a súlyos mérgezést nem is igazán tudta teljesen kiheverni, így a hamarosan bekövetkezett halálához ennek talán több köze volt, mint azoknak a fránya náciknak.

Ami pedig a csepeli Weiss Manfréd Acél- és Fémművek háborús történetét illeti, hát az sem az a klasszikus holokauszt történet. Az üzem a háború kezdetétől állított elő a német hadsereg számára különféle eszközöket, alkatrészeket, mint ahogyan a magyarországi hadiiparban is kitüntetett szerep jutott a cégnek. 1944-ben valóban az SS irányítása alá kerültek a Weiss Művek, a szerződések értelmében 25 évre. Ezt követően a Weiss család tagjait a III. Birodalom különgépein a család kívánságának megfelelően a semleges Portugáliába, illetve Svájcba szállították. Minden bizonnyal egy marhavagon, melynek últi célja Auschwitz, jobban hangzana, de láss csodát kedves balliberális gondolkodó, ez nem így történt...