Ellenállás: utolsó lehetőség
2011. május 1. 05:35:23

Csoda, hogy sokkoló ez a hír? Vannak, akik már a magyar államcsőd vízióját vetítik előre. Maga a hír is alkalmas arra, hogy tovább zaklassa az egyébként is zaklatott hazai közhangulatot, hiszen amúgy is nagy a bizonytalanság a közeli jövőt illetően, nagy a szegénység, a nyomor, akár a magyar családok nagy többségének életét, akár intézményeink, önkormányzataink állapotát vagy általános gazdasági-pénzügyi helyzetünket nézzük. Még csak az hiányozna egyéb csapások mellé ennek a húsz éve fosztogatott, kifosztott és eladósított országnak, ennek az államkasszának – mondják sokan. Nem is kevesen tartanak attól, hogy ezt a pert elveszíthetjük éppen azért, mert zsidó követelésekről van szó. Arról ugyanis van már némi fogalmuk az embereknek, hogy ha zsidó szervezetek, lobbik követelnek valamit, a világ akkor is teljesíti a követeléseket, ha meg van győződve annak erkölcsi képtelenségéről. A hazai politikusoktól, kormányoktól pedig megszokta, hogy többnyire nemcsak teljesítünk, de egyenesen túl is teljesítünk, már ha nem a sajátjainkat kell kárpótolni. Ha Hiller István – minisztersége idején – csak úgy suttyomban, a nyilvánosság kizárásával, minden perrel való fenyegetőzés nélkül is adott millió dollárokat a magyarországi zsidó szervezeteknek, akkor mit várhatunk egy ilyen fenyegetés hatására a magyar államtól?

Az ügy mindenesetre nagyon érdekes akkor is, ha nem feltételezzük, hogy ezt a pert a zsidók megnyerhetik, és a magyar állam fizetni fog. A franciákkal szemben ilyen pert elveszítettek már, az övékéhez hasonló érveket mi is felhozhatunk a követeléseikkel szemben. Például azt, hogy megszállt országként nem tehettünk másként. De nem is az érvek sorolása fontos elsősorban ebben az ügyben. Fontosabb annál a jelenség, az arcátlanságnak ez a megnyilvánulása, a holokausztra hivatkozó üzleti szellem korlátlan érvényesülése évtizedek óta, a soha véget nem érő követelések, különféle igények bejelentése ezen a címen. Érdekes az is, hogy miért éppen mostanában jutott eszükbe a leszármazottaknak, hogy bejelentsék kártérítési követelésüket, ha egyáltalán a leszármazottaktól származik az ötlet. Nagyon valószínű, hogy akik mögöttük állnak, akik felbiztatták őket, akik jó pénzért a jogi hátteret nyújtják mindehhez, azok ismert vagy kevésbé ismert zsidó szervezetek, amelyek nagy rutinnal művelik a pénzszerzésnek ezt a formáját, nemzeteket zsarolva, megtérdepeltetve folyamatosan, tekintet nélkül mindenre, arra is, hogy olyan nemzedékeket zsarolnak, amelyeknek semmi közük a korabeli eseményekhez. Erre jó az antiszemita bélyegző: ha nem fizetsz, rád ütjük a bélyeget, és vége az egzisztenciádnak. Érvényesítik ezt személyekre és nemzetekre egyaránt. Hogy azután mire költik azokat a hatalmas összegeket, amelyeket évtizedek alatt így összegereblyéztek az államoktól, legfeljebb találgatni lehet. Talán kerékpártúrák szervezésére, talán Andrássy úti paloták felvásárlására, talán fegyverkezésre, talán távolabbi és nagyobb célok megvalósítására: területfoglalásra, országok gyarmatosítására?

Annyi biztos, hogy az efféle kárpótlásokból, kártérítésekből elég volt, és hogy elég volt, azt a magyar államnak most már a leghatározottabban ki kell jelentenie, mert különben még az unokáink is nyögni fogják, köztük a tisztességes magyar zsidók unokái is. Arra a magyar nép nem hatalmazta fel soha az államot, hogy mindenféle népség mohóságát kielégítse, miközben tisztességes magyar honpolgárokat akár a nácizmus, akár a kommunizmus áldozatai lettek is, nem volt képes méltányosan kárpótolni elvesztett vagy megrabolt, megcsonkított életükért. Volt már itt honi kárpótlás az Antall-kormány idején, abban sem volt köszönet, abból is csak a spekulánsok húztak hasznot, akárcsak az eszeveszett privatizációból. A Bank Leumi le-Israel Fekete Jánosai és utódaik taszították az országot abba a gödörbe, amelyből most a magunk erejéből kellene a felszínre kapaszkodnunk. Vajon ők mikor és miként fogják kárpótolni az ország népét? Gyáraink, üzemeink elvesztek, mezőgazdaságunkat tönkretették, földjeink és vizeink azonban még jórészt a birtokunkban, tulajdonunkban vannak. De meddig?! Lehet, hogy éppen erről van szó: addig gyötörni, nyomorítani az országot, amíg elemi létfeltételei-től is meg lehet fosztani, végképp gyarmattá, a népet pedig rabszolganéppé lehet tenni?

Államcsődöt kreálni, kormányt buktatni, aztán trónra emelni egy újabb Fekete Jánost vagy Bajnait, Kókát, Gyurcsányt? Mindenesetre, az említett furcsa kárpótlási ügyön túl is sok minden erre utal. A magyarság számára egy lehetőség maradt: az ellenállás.

Bíró Zoltán