Folytatjuk sorozatunk, melyben olyan embereket mutatunk be, akik ugyan a hungarista ideológia kialakulása előtt éltek, de szellemi elődeinknek tekinthetőek. A fajvédelem úttörői voltak, fáklyavivői a keresztény szellem és erkölcs védelmének. Ezen emberek a XIX. és XX. század „fölébredt" magyarjai, közvetlen előfutárai a hungarizmusnak és elősegítői annak, hogy befogadó táptalaja lehessen a Kárpát-Duna nagyhaza ezen eszmének. A száraz életrajzi adatok hemzsegését elkerülendően, saját idézeteiken keresztül mutatjuk be őket.

Bangha Béla (Nyitra, 1880. november 16. - Újpest, 1940. április 30.):

A keresztényszocializmus egyik élharcosa volt. A liberális (zsidó) kézben levő sajtófölény ellenében 1912 karácsonyán útnak indította a Magyar Kultúra című kétheti lapot. A katolikus sajtó megújítására és terjesztésére megszervezte a Katolikus Hölgyek Országos Sajtóegyesületét. 1917-ben - kiváló munkatársai, Baranyay Lajos és Buttykay Antal segítségével - létrehozta a Központi Sajtóvállalatot (KSV), a katolikus lapkiadás részvénytársaságát. Valamint megvették az Új Nemzedék és a Déli Hírlap című lapokat, valamint olyan nívós lapokat adtak ki, mint a Nemzeti Újság és a Képes Krónika.

A patkányköztársaság alatt az ellenforradalom egyik ideológiai megalapozója volt. 1920-ban megírta„Magyarország újjáépítése és a kereszténység" című munkát. Élete fő műve halála évében jelent meg, „Világhódító kereszténység" címmel.

„Érdekes, hogy ugyanazok hangoztatják az antiszemitizmus undokságát, akik tele tüdővel harsogtatják az antiklerikalizmus jogosultságát. Pedig az antiszemitizmus elsősorban szociális önvédelmi harc, míg az antiklerikalizmus cégére alatt a szemita sajtó állandóan a kereszténység vallási intézményeit támadja"

Hitte, hogy a kereszténység nem avítt, hanem éppen hogy az egyetlen vallási, eszmei háttér, ami a jövőbe tud mutatni: „Annyira divatos lett liberális részről a kereszténység haladásellenességének hangoztatása, hogy a legtöbb ember számot sem vet vele, mely oldalról eredt ez a világgá szórt balhiedelem. Pedig nagyon könnyű volna rájönni, hogy a kereszténység haladásellenessége nem egyéb, mint a hatalmát féltő liberalizmus és zsidóság ügyesen közénk dobott jelszava, amely mögött szemernyi igazság sem található. Mert igaz, hogy a kereszténység örök igazságokat hirdet s nem rohan múló napi bálványok és rövid életű elméletek után, de a komoly haladásnak éppen ezért nemcsak nem kerékkötője, de sőt legegészségesebb biztosítója."

Tisztán látta a liberalista piacpolitika mibenlétét már akkor a XX. század elején: „A liberalizmus rablógarázdálkodását élénk színekben mutatja be az utóbbi 50 év története. Kétségtelen, hogy sok volt benne a vállalkozó szellem s a pihenést nem ismerő munka; nagyszerű volt a folyton növekvő kereskedelem és közlekedés mindig új találmányok s felfedezések alapján; óriási vívmányokkal dicsekedhetett a technika és civilizáció. De ennek a fejlődésnek mélyén mégis ott volt a szomorú való: a féktelen kapzsiság, a mindenki harca mindenki ellen, a lelkiismeretlenség győzelme, széles tömegek elnyomatása s világuralomra vergődése a Gould, Field, Rockefeller, Rothschild-stilű legkétesebb értékű elemeknek."

Fontosnak tartotta az új generációk hazafias és keresztény szellemű oktatását:„Hasonlóképp meg kell védeni a vallásos, erkölcsös és hazafias oktatást az egész vonalon. Közoktatásügyünkön annak a szellemnek kell végiglengnie, amely minden vak sovinizmustól és vallási türelmetlenségtől menten, de annál elevenebben és céltudatosabban neveli rá a nemzet fölserdülő ifjúságát fel egészen az egyetemekig, a vallásos és hazafias eszmék kultuszára."

A harcos egyház (ecclesia militans) eszméjét hírdette: „Nem ütközik-e bele ez a szervezkedés és harc a kereszténység szeretettörvényébe? [...]ártalmatlanná kell tennünk a javíthatatlan rosszat. Ezért font Krisztus is, a szeretet parancsának első hirdetője, ostort a kufárokra s nevezte el „viperafajzatnak" a cselszövő farizeusokat. És ezért mondta, hogy „nem békét jött hozni a földre, hanem kardot". (Mt. 10, 34.) A „harcos kereszténység" gondolata tehát, az „ecclesia militans", egyenesen krisztusi gondolat: az egyetlen ésszerű és egyetlen lehetséges ott, ahol a jónak ellenségei vannak, akiken a jó szó nem fog."

„... a nagy ország pusztító veszedelmekre: a zsidóság óriási térfoglalására, a szabadkőművesség és szociáldemokrácia terjedésére, a sajtó elfajulására, a közerkölcsök romlására, az irodalmi és színházi dekadenciára stb. a katolikusok mutattak rá legelőször, s küzdöttek ellenük a legnagyobb elhatározottsággal..."

Kapcsolódó:

Huszár Károly

Verhovay gyula

Szemere Miklós