"Alig egy hónappal Szálasi Ferenc kivégzése után a magyar határon önként jelentkezett a Szálasi-kormány egyik még szabadlábon lévő tagja: Kovarcz Emil. A kihallgató rendőrség tagjai azt hitték, hogy valaki rossz tréfát űz velük. A jelentkezőt mindenesetre letartóztatták és Budapestre szállították. Kovarcz Emil elmondotta, hogy mikor tudomására jutott Szálasi Ferenc és volt minisztertársainak sorsa, hosszú lelki tusa után arra az elhatározásra jutott, hogy neki is osztoznia kell volt minisztertársai sorsában. Elhatározta, hogy hazajön - ítéljenek felette. A Népbíróság nem vette tekintetbe Kovarcz Emil önkéntes hazatérését, sőt abban még csak enyhítő körülményt sem látott és a bírósági ítélet nem is golyóra, hanem kötélre szólt. Az ő kivégzéséről a budapesti lapok az alábbiakban számolta be:

"Miután Kovarcz hozzátartozóit már nem lehetett értesíteni, az elítélt utolsó kívánsága az volt, hogy cigarettázva mehessen az akasztófa alá. Kérését teljesítették. Amikor pontban nyolc órakor elővezették, szájában cigaretta füstölgött. Jankó Péter elnök kihirdette előtte a végső döntést s mikor dr. Frank ügyész parancsot adott az ítélet végrehajtására, Kovarcz még egy utolsót szippantott cigarettájából, majd földre dobta és eltaposta a cigarettacsutkát. Ezután Bogár ítéletvégrehajtó végrehajtotta az ítéletet. Néhány perc és a magyar nép egyik legelvetemültebb hóhéra elvette földi büntetését."

Micsoda lélektani ellentmondás ez az egész cikk, amely pontosan megírja, hogy milyen belső nyugalommal lépett a halál küszöbére az az ember, aki társai iránti becsületből és hűségből önként jelentkezett. Milyen lelkierő és férfias elhatározás kellett ahhoz, hogy valaki önként válassza az utat, amely a bitófa alatt végződik. Nem félt, sőt a halál küszöbén még arra is volt gondja, hogy eltapossa az utolsó cigaretta parázsló csutkáját." (Fiala-Marschalkó: Vádló bitófák)

Ki is volt ez a bátor ember, akinek eme "hazatéréséről" tudatosan hallgatnak azóta is, és igazságtalan vádakkal illetik?

Kovarcz Emil a Tolna megyei Felsőiregen született római katolikus családban 1899. február 4-én.   Nagyváradon honvéd hadapród iskolát végzett, ahonnan  már 17 évesen a frontra került. 32 hónapig teljesített frontszolgálatot és meg is sebesült. Két ízben kapta meg a III. osztályú katonai érdemkeresztet és kétszer a Signum Laudist! A háború végén román fogságba esett.

A fogságból 1919-ben sikeresen megszökött, Szegedre ment, és belépett a Nemzeti Hadseregbe. Részt vett a bolsevik  banda kiűzésében, a rend helyreállításában.

Ostenburg-különítményesként ott volt  Somogyi Béla és Bacsó Béla hazaáruló szocialista újságírók megbüntetésében (1920. febr. 17.). A gyilkosságot Horthy személyesen "rendelte" meg, természetesen ezt később a mai magyar jobboldal "fehér lovas apostola" letagadta. (A különítményesek megbüntetése mindenesetre elmaradt...) 

A  1922-1931 közt csendőrtiszt, majd visszatér a honvédségbe, őrnagyként tanít a  Ludovikán. 1938 végén a komáromi magyar-szlovák tárgyalások eredménytelenségére hivatkozva nyugdíjazását kérte.

Ezután a Nyilaskeresztes Párt országos szervezési vezetője (1938-41),  országgyűlési képviselő (1939-40). Az általa is elért sikerek hatására Sombor-Schweinitzer József főkapitány-helyettesék megszervezik  a  Dohány utcai zsinagóga elleni "merénylet", amelyet aljas propagandamunkával a hungaristákra fognak. Hamarosan az egész ország tisztában volt a merénylet megrendezett voltával. (Bár ezt a vádat azóta is sűrűn vágják a fejünkhöz.)  Kovarczot is letartóztatják, és a koholt bizonyítékok alapján előbb két, majd öt év börtönre ítélik és lefokozzák.  Az igazságtalanság elől a III. Birodalomba menekül, ahonnan 1944. áprilisában tér haza. 

Újra bekapcsolódik a mozgalmi munkába. Kovarcz a Rajniss Ferenccel való megegyezést kapta feladatául. Elévülhetetlen érdemei voltak a hatalom átvételében. Az októberi napokban is Szálasi segítségére van,  együtt járták végig a minisztériumokat, hogy az ország gazdasági és katonai potenciáljáról összképet kapjanak. A kormánynak tagja lesz: a nemzet totális mozgósításáért és harcba állításáért felelős tárca nélküli miniszterként szolgálja hazáját.

Aztán jött 1946. május 2.: a vérbíróság és az utolsó cigaretta....

Egy japán közmondással tisztelgünk egyik halhatatlanunk előtt:

"A gyáva nap mint nap meghal, a bátor csak egyszer."  

Nem felejtünk, Testvér!

Németh Gábor - Kitartás.hu

Kapcsolódó: Hungarista arcképcsarnok - eddig megjelent részek