1904. december 19-én született Kolozsvárott, Budapesten járt gimnáziumba, majd Münchenben és Párizsban folytatta tanulmányait, s végül a József Nádor Műegyetemen építészmérnöki oklevelet szerzett. Nevét legelőször vívóként jegyezték, főiskolai világbajnok (1930), többszörös országos bajnok volt. 

Bár keresett  építész volt Budán, a haza állapota, mint annyi jó magyart, nem engedte nyugodni. Érdeklődése a politika felé fordult, 28 évesen már politikai cikkírója és belső munkatársa volt Milotay István Magyarság című napilapjának. Részt vett a  lapnál uralkodó korrupció leleplezésében, kirúgták.  1937-től az Összetartás című hetilap főszerkesztője lett. A sashalmi nyomortanyákról írt cikkeit a belügyminiszter betiltatta, a lapot több alkalommal kivonták a forgalomból. Sulyok Dezsővel folytatott sajtóperében bebizonyította: a Szálasi-család keresztlevelét Sulyokék manipulálták Szalosjánra, hogy  megpróbálják lejáratni Szálasit. De Neki köszönhetjük azt is, hogy a harmincas évek végén kimenekülhetett a zsidó szellemi mocsárból az őstehetség Sértő Kálmán.

Annak ellenére, hogy a „keresztes-fischeri demokrácia" sújtó kezét állandóan éreznie kellett, mégis hűségesen kitartott a hungarizmus eszméje mellett. 1939-ben Hatvanban NYKP-programmal képviselőjelölt.

1944. október 15. után a Szálasi-kormány sajtófőnöke és a Propaganda-minisztérium helyettes vezetője. A világszabadságharc után Himler Mártonék elfogták és kiadták a bolsevik Magyarországnak. A NOT  golyó általi halálra ítélte, annak ellenére, hogy a legnehezebb körülmények között is emberséges magatartását zsidó tanúk igazolták. Büntetését később életfogytiglani fegyházra változtatták. Elítélése után feleségének és két kislányának még a Fiala név viselését is megtiltották, gyermekeit átnevelés céljából az édesanyjuktól is elszakították.

1956-ban szabadul, majd  szabadságharc leverése után került Németországba, ahol 52 évesen, mint építész kezdett új életet. Bekapcsolódott az emigrációs életbe,  a Hídfő-ben kezdte emigrációs pályafutását. Ott jelentek meg írásai, de más nemzeti szellemű emigrációs lapokban is publikált. 1968-tól Fiala viszi tovább szerkesztőként a lapot.

Sorra jelentek meg az emigrációban írt újabb könyvei, amelyek mind a magyar sorskérdésekkel foglalkoznak. 1958-ban a Marschalkó Lajossal közösen írt „Vádló bitófák", 1960-ban az „Egy hajó elsüllyed a Dunán", 1965-ben a „Zavaros évek" (amely három kiadást is megélt), 1979-ben a „Berkes és a szerzetes", végül 1985-ben az „Egyszerű történet".(Művei a betiltva.com oldalon is olvashatóak.)

Rendszeres tartott szerte Európában előadásokat, de járt Ausztráliában és az USA-ban is.  Saarbrückeni otthona igazi emigrációs központtá vált: nála futottak össze a szálak, hozzá érkeztek a hírek a magyar közösségekbõl a világ minden tájáról.

Az élete fő művének tartott s tervezett könyv, a közvetlen, személyes emlékek alapján írott nagy, több száz oldalas történelmi munka, Szálasi Ferenc életrajza és a Hungarista Mozgalom története sajnos befejezetlen maradt. Egy saarbrückeni kórházban hunyt el 1988. szeptember 14-én.

Nem felejtünk, testvér!

(Dobszay Károly Frontban (2008/2) megjelent írása nyomán)