Kedves Szabolcs!

Formabontó módon most a szerkesztőség válaszol, s nem úgy, ahogyan korábban történt, tehát nem bekezdésenként, hanem egészében. Annál is inkább, mert ahogyan a címből is kitűnik, egy fontos kérdés köré szeretnénk felépíteni válaszunkat. Ez pedig az, hogy a jogos önvédelem valóban a sátántól való-e. A többi felvetésedre is fogunk reagálni, már amennyiben úgy érzzük, hogy szükséges, s nem eredményezne önisméltést, ami meddő szócsépléshez vezetne. (Tarnóczy Szabolcs cikke IDE kattintva olvasható!)

Apró helyesbítés; Kitartás.hu. Nem "Kitartás Mozgalom". Ez nem egy külön mozgalom, hanem egy hungarista híroldal. Pax Hungarica Mozgalom létezik. Köszönöm, ha úgy látod, hogy őszinték, elszántak, eszmehűek vagyunk. Szóval, mint említettük, logikus, hogy rajtunk tartják a szemüket a titkosszolgálatok. Hiszen hogyan is áll liberális rendszer által felállított képlet? Minél "jobboldalibb" valami, annál veszélyesebb. Tehát az ő elgondolásuk alapján mi vagyunk a "szélsőjobboldal" legszéle. (Más kérdés, hogy mi nem fogadjuk el a hagyományos jobb- és baloldali felosztást.) Az autokratikus közösségekről szólván csak azt a nemzetiszocialista alapelvet tudom neked újra elmondani, ami a következőképpen hangzik: vezess, kövess, vagy állj félre! Az általad említett "hasadás" pegig nem egy szervezeten belüli szakadás volt, hanem két szervezet együttműködésének megszűnése, így tehát a példád nem állja meg a helyét. Mint említettük, sok dologra nem fogunk reagálni; ennek egyik oka, hogy korábbi írásokban megtalálhatóak a válaszok. Két fontosabb kérdéskör van még, amire azonban részletesen érdemes kitérnünk. Az alábbiakban ezek kifejtése fog megtörténni.

A hungarizmus kifejezés használatának feltételei

Időről-időre feltűnnek olyan hangok a nemzeti táboron belül, melyek egy-egy hamis, vagy ingatag szellemi alapokra építő egységtörekvésre hivatkozva a hungarizmust saját szájuk íze szerint értelmezik, és eme értelmezés alapján próbálnak minket, valódi hungaristákat plágiummal vádolni, vagy egyszerűen semmibe venni. Ahhoz, hogy eme törekvéseket a helyükön tudjuk kezelni, és fel tudjuk ismerni, hogy ezen gondolatok valójában mi célt is szolgálnak, le kell fektetnünk a következő alapelveket:

1. A hungarizmus kifejezés bizonyíthatóan először gróf Széchenyi István Wesselényivel folytatott magánlevelezéseiben fordul elő (tehát ezt az értelmezési módot figyelmen kvül hagyhatjuk, mivel nem nekünk szól). Ezt követően, mintegy 70 évvel később közéleti értekezéseiben Prohászka Ottokárpüspök használja, és a keresztény magyarságnak a zsidókhoz való helyes kulturális-vallási magatartását érti alatta. Majd a hungarizmus kifejezést Szálasi Ferenc kezdi el használni az 1930-at követő években, és a prohászkai értelmezésen felül a nemzetiszocialista korszellem sajátosan magyar gyakorlatát jelöli meg vele (aki mást állít, történelemhamisítást követ el).

2. Kizárólag egy Prohászka-, vagy Szálasi-kaliberű személy veheti magának a bátorságot, hogy a hungarizmus kifejezésének jelentéstartalmát tovább bővítse (hangsúlyozom: bővítse azt és nem pedig lefaragjon belőle!). Mivel sem a Pax Hungarica Mozgalom, sem Tarnóczy Szabolcs, sem más jelenleg nincs olyan erkölcsi és egyúttal szellemi magaslaton, mint a fent idézett személyek, ebből következik, hogy a legutóbbi, elveiért és célkitűzéseiért kiemelkedően magas számban vértanúságot vállalt százezres világnézeti mozgalom (gy.k.: Hungarista Mozgalom) által használt és vallott értelmezést kell elfogadnunk, ahhoz (a lényegét tekintve) hozzányúlni nincs jogunk.

3. Az eddigi két alapelvből következik, hogy az akkori tantást és eszmei mondanivalót beletestesíteni a mindenkori magyar közéletbe kizárólag azoknak lehet joga, akik a fenti alapelveket elfogadják, magukra kötelezően elismerik és gyakorolják. Ezen személyeket kiemelkedő arányban és túlnyomó többségben ma a Pax Hungarica Mozgalom tömöríti.

Egyébként önmagában az, hogy ki minek vallja magát, jelentőségét tekintve édeskevés. Vallhatom magamat jogászdoktornak, de ha nincs meg a diplomám, nem leszek más, csak közönséges szélhámos. Ugyanakkor, ha én diplomás jogászdoktor vagyok, de ennek ellenére nem tartom magam annak, az feltehetően a teljes vagy részleges emlékezetkiesés, a tudatzavar vagy az aljasság jele (körülménye válogatja). Ebből világosan látszik, hogy a mindenkori legitim hungarista mozgalomnak joga van megállapítania, hogy mely szervezetek vagy személyek nevezhetik magukat hungaristáknak anélkül, hogy szélhámosoknak, csalóknak, elmebetegeknek vagy bomlasztóknak ne bizonyulnának.

Tehát az a személy, aki mindazon szükséges, de nem elégséges feltételt teljesíti, miszerint magát a hungarista mozgalom tagjának nevezi (értsd: Szálasi után „hungaristának vallja magát."), kimondatlanul is aláveti magát a mindenkori legitim hungarista mozgalom bírálatának. Amennyiben a személyes jószándék, illetve jóhiszeműség fennáll, úgy ezen bírálatot el kell fogadnia, és ha nem felel meg a követelményeknek, a megnevezést - annak elkerülése érdekében, hogy ne kerüljön a szélhámosok, csalók, elmebetegek és bomlasztók széles, és egyre gyarapodó táborába - a későbbiekben el kell hagynia.

Azon személyek, akik tudatlanságból, vagy rosszindulatból a hungarizmus alatt valamiféle kiterjesztett nemzettudatot értenek, azok keressenek maguknak (vagy alkossanak) olyan kifejezést, melyet előtte azonos értelemben igen, vagy még sehogysem használtak.

Te felvetetted a „szkítizmus" fogalmát, mint (meglehetősen sajátos, keresztény szemmel nézve eretnekségekkel terhes) világnézeted lehetséges elnevezését. Használd hát, és a hungaristákat hagyd, tegyék a dolgukat - a Te általad fontosnak tartott pluralizmus jegyében!

A jogos önvédelemről

Egy újabb elemmel bővült párbeszédünk. Ez pedig az, hogy nem állítasz kevesebbet, minthogy a jogos önvédelem fogalma a sátántól ered. Továbbá tévhitnek tartod, hogy a pacifizmus a zsidóság szellemi fegyvere. Ezt szeretném megcáfolni.

Tegyük fel a kérdést, hogy létezik-e igazságos háború? A válasz az, hogy igen, létezik, ha az a háború védekező jellegű, ezzel nem sérti Isten parancsát. Persze, mondhatod erre, hogy nagyon ingoványos talaj, hogy mi minősül annak, s mi nem. De az igazságos háboró fogalma nem azt jelenti, hgy önkényesen hivatkozunk magasztos célokra, és ezekből kiindulva támadunk meg országokat. De jelenti azt, hogy egy nemzetnek nemcsak joga, de kötelessége is megvédenie magát, ha egy ilyen támadás éri. 

Ha azt mondod, hogy egyénileg vizsgálva a kérdést a személyes önvédelem csupán jog, de nem kötelesség, úgy azt kell mondanunk, hogy a honvédelem nem csak jog, hanem kötelesség is. Ennyiben tehát más, hiszen itt más személyek védelméről is szó van, nem csak a sajátunkéról. Ez ilyen háború nem sérti az Isten által felállított erkölcsi rendet. Az pedig, hogy az Egyház megáldja a háborúba induló katonák fegyveit, nem a gyilkolás igenlését jelentik, hanem éppen ellenkezőleg, Isten oltalmába ajánlanak egy halálos veszélybe igyekvő személyt. 

Továbbmenve, ebbe az igazságos háború fogalmi kategóriájába az is belesorolható, ha egy nemzet védekező háborút indít (megelőző csapást). Vagy pedig az elnyomás ellen lázad fel fegyverrel egy nép. Ilyen volt az 1956-os forradalom és szabadságharc is. A Te szempontjaid alapján ez is "talmudizmusnak" minősül? Persze az ilyen, megelőző csapások esetében már árnyalni kell a képet. Az Egyház röviden így foglalja össze feltételeit: „A haderővel történő törvényes önvédelem szigorú föltételeit nagyon komolyan mérlegelni kell. Az ilyen döntés súlyossága az önvédelmet az erkölcsi törvényesség nagyon szigorú föltételeihez köti. Egyidejűleg kell együtt lennie a következő föltételeknek:

1. a támadó fél által egy nemzetnek vagy a nemzetek közösségének okozott kár tartós, súlyos és kétséget kizáró;

2. a megfékezésre bevetett minden egyéb eszköz használhatatlan vagy hatástalan;

3. a kedvező kimenetelnek komoly esélyei vannak;

4. a fegyverek alkalmazása nem okoz súlyosabb kárt és zavart, mint maga a megszüntetendő rossz.

A modern tömegpusztító eszközök hatékonysága nagyon súlyosan esik latba e föltétel mérlegelésében. Ez utóbbiak használatát az Egyház kategorikusan elutasítja, mivel fegyvertelen emberek kioltására irányul, és egy másik közösség részleges vagy teljes kiirtását célozza meg."

Mint ahogyan minden erény ellen kétféleképpen lehet véteni (túlzással és hiányával), úgy itt is az arany középutat kell megtalálnunk. A Szentírás szellemiségével ellenkezik a szélsőséges értelemben vett pacifizmus is. Főként, ha ez a békét minden áron akarják megkötni; s hogyha a béke (vagyis pacifista értelmezés szerint: fegyvernyugvás) következménye igazságtalanságot szülne.

Természetesen az Egyáz is tudatában van azzal, hogy a háború rossz. Ezért elkerülését kell szorgalmazni, amint ez megtehető. Az Ószövetség ismeri mind a védekező háború, mind a jogos támadás fogalmát:

„Hirdessétek ki ezt a népek között: Készüljetek szent háborúra! Buzdítsátok a vitézeket! Jöjjenek, vonuljanak föl a harcosok mind!" (Joel 4: 9).

„Ha ellenséged ellen harcba indulsz, s lovakat, harci szekereket és magadnál népesebb hadinépet látsz, ne rettenj meg tőlük. Mert veled az Úr, a te Istened, aki kivezetett Egyiptom földjéről." (MTörv 20: 10).

A Szentírás bűnnek tartja, ha valaki a jogos háború idején nem harcol:

„Átkozott az is, aki kardját kíméli a vértől!" (Jer 48: 10).

A Biblia hősként tiszteli a nemzeti felszabadító háború vezetőjét, Makkabeus Júdást:

„Júdásnak, a Makkabeusnak és testvéreinek a történetét, a fönséges templom megtisztítását és az oltár fölszentelését, továbbá az Antiochusz Epifánész és fia, Eupátor elleni háborúkat, az égi jelenéseket azok javára, akik a zsidóságért oly dicső hőstetteket vittek végbe, hogy bár kevesen voltak, az egész országot visszafoglalták, a barbár hordákat kiűzték és visszaszerezték az egész földkerekségen híres templomot, a várost fölszabadították, a már-már érvényüket vesztett törvényeknek meg érvényt szereztek, mert az Úr irgalmas volt jóságában." (2 Mak 2: 19)

„Mihelyt a Makkabeus sereget gyűjtött, a pogány népek nem voltak többé képesek ellenállni neki, mert az Úr haragja irgalomra változott." (2 Mak 8: 5)

„Makkabeus és emberei Isten segítségével elfoglalták a szentélyt és a várost." (2 Mak 10: 1)

„Makkabeus és emberei imádkoztak, és arra kérték Istent, legyen segítségükre a harcban. Aztán megtámadták az idumeai erődöket." (2 Mak 10: 16)

Az „igazságos háború" indítéka:

„Makkabeus maga köré gyűjtötte embereit - összesen hatezren voltak -, és bátorította őket, ne féljenek ellenségeiktől, és ne rettegjenek a pogányok még oly hatalmas sokaságától sem, mert igazságtalanul támadják őket. Harcoljanak bátran." (2 Mak 8: 16)

Az Újszövetség sem tartja bűnnek a katonáskodást:

„Megkérdezték a katonák is: 'Hát mi mit tegyünk?' Nekik így felelt: 'Ne zsaroljatok, ne bántalmazzatok senkit, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal!'" (Lk 3: 14)

Ha Keresztelő Szent János, az Istentől ihletett próféta, minden esetben és önmagában bűnnek tartotta volna a háborút és a harcot, akkor a katonáskodást is el kellett volna ítélnie, és ezt a katonák kérdésére ki kellett volna fejtenie.

Krisztus megdicsérte egy katona hitét, s nem kérte, hogy szereljen le, sőt az üdvösséget helyezte számára kilátásba: „A százados ezt mondta neki: »Uram, nem vagyok méltó, hogy betérj házamba. Csak szólj egy szót, és szolgám meggyógyul! Magam is alárendelt ember vagyok, s katonák szolgálnak alattam. Ha azt mondom az egyiknek: 'Menj el!', elmegy; a másiknak: 'Gyere ide!', odajön hozzám, vagy szolgámnak: 'Tedd ezt meg!', megteszi.« Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott és kísérőihez fordult: 'Bizony mondom nektek, Izraelben nem találtam ekkora hitet. Ezért mondom nektek: »Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és letelepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek királyságában, az ország fiait pedig kivetik a külső sötétségbe.«" (Mt 8: 8).

Nem ellenérv az a jézusi mondás sem, hogy: „aki kardot ragad, az kard által vész el" (Mt 26: 52) -  ez nem kötődik a kérdéshez. Nyilván nem annak állítása, hogy minden fegyverforgató fegyver által hal meg, hiszen ezt már a tapasztalat sem támasztja alá. Ennek a mondatnak jelentése kettős:

1. Ki miben vétkezik, abban bűnhődik (ez az általános).

2. Szent Péter hevességével a megváltás tervét hátráltatta (ez az eseti). Krisztus ezzel a helyzethez illő hasonlattal figyelmezteti Szent Pétert: Ha nem hajlandó elfogadni, hogy a Megváltónak szenvednie kell, bűnhődni fog makacsságáért. (Némely szentírásmagyarázó ennek tudja be, hogy Péter háromszor is megtagadta az Üdvözítőt.)

Az Egyház jelen lehet a katonák körében (tábori püspökség):

„Mielőtt a csata megkezdődnék, lépjen elő a pap, és szóljon a harcosokhoz!" (MTörv 20: 2).

A magam részéről lezártnak tekintem a párbeszédet, remélhetőleg sokak épülésére szolgált. A további eszmecserét intézzük levélben Szabolcs, ha igényt tartasz rá. Szerintünk a PHM és a Kitartás.hu álláspontja egyértelműen kifejtésre került a kérdésben.

Hungarista üdvözlettel:

Kitartás.hu

Előzmények:

Látens hungarista a Jobbik?

A hungarizmus alapvető kérdéseiről - viszontválasz Tarnóczy Szabolcsnak