Sajnos mindennapossá váltak olyan hírek, melyek arról szólnak, hogy diákok, vagy szülők bántalmazták, megalázták tanítójukat. Nem mehetünk el szó nélkül az ilyen eseteken. Nem vonhatunk egyszerűen vállat, hogy majd az iskola és az élet megneveli a gyereket, mert nem fogja! A mostani rendszer ugyanis ellehetetleníti azt, hogy a felnövekvő ifjúság erkölcsös nevelést kapjon, amivel hasznos és építő tagja lehet a közösségnek.

A pedagógusoktól elvettek minden eszközt, mellyel nevelni tudná a gyereket. A letűnő és a mostani rendszer is közre játszott abban, hogy a tanítókból tanárok lettek. Eltűnt a tanítókkal szembeni közvetlen bizalom, s ezzel együtt eltűnt a tisztelet is. A pályaválasztás előtt állókat nem csábítja erre a hivatásra a magas fizetés sem, hiszen nevetséges összeggel akarják kiszúrni azoknak a szemét, akik a nemzet felemelkedését szolgálnák.

Ez a tanító szerep pedig napról-napra nehezedik és egyre nagyobb terhet rak azoknak a vállára, akik mégis ezt választják. A demográfiai adatok sajnos ellenük, ellenünk és egész nemzetünk ellen szólnak. Az iskolákba egyre több olyan kerül be, akiknek nem áll sem céljukban, sem szándékukban a tanulás. Ezek a kisebbségi csoportok pedig olyan ijesztő mértékben növekednek, hogy a magyar gyermek jövője is veszélyben van. A szellemi lezüllést pedig a nevelő nem tudja megakadályozni, mert minden eszközt kivettek a kezéből. Ha pedig fegyelmezni nem tud, sokszor szemet huny a dolgok alakulása felett, amivel talán a legnagyobb kárt okozza a gyerekeknek. Nem szabad engedni, hogy gyermekeink már az iskolában, a tudás templomában félelemben éljenek és érezzék magukat, azonban ki kell, hogy alakuljon bennük egy értékrend, mely megfelel az erkölcsi és társadalmi normáknak, tiszteletre, megértésre, nemzet- és fajszeretetre tanít s nem utolsó sorban a vallásos életre ösztönöz.

Erre pedig csakis olyan tanár lehet képes, aki maga is alárendeli magát ezeknek az értékeknek, híven szolgálva ezzel hazáját. A mostani rendszer azonban pont ezt irtaná ki nemcsak a tanárokból, de minden emberből. Ehhez pedig első lépés a tanári pálya lezüllesztése volt, melyet sajnos rendkívül eredményesen oldottak meg. Aki utánanézett mostanában az egyetemi felvételi pontszámoknak, jól láthatja, hogy az ide jelentkezőknek alig kell teljesíteniük, annyira alacsony a szükséges ponthatár. Ezzel pedig megvalósult a második lépés is.

Utána következik az a kerettanterv, mely nemcsak a diákok, de a tanárok számára is nehezen megoldható, vagy néha egyenesen kivitelezhetetlen. A diákok túlterheltsége, a tananyag mennyisége és milyensége ellehetetleníti a tanítói munkát. Sokszor már maga az oktató sem tud mit csinálni tanuló ifjúsággal, hiszen azok annyira túl vannak terhelve, hogy nem képesek a koncentrációra. Rengeteg olyan dolgot próbálnak a fejükbe verni, amire pedig az életben talán sohasem lesz szükség. De nem baj, a diák még fiatal, fog az agya, meg tudja tanulni...- mondják odafent az okos. A mai tanárok legtöbbje pedig jó robothoz méltóan engedelmeskedik a parancsnak. Így hát tökéletesen összeállt a terv a fiatalság lezüllesztésére, de foglaljuk csak össze. Egyre több a kisebbség az iskolában, a gyerekek gyakran félnek oda menni, a tanárok gyakran szakmai ismeretek nélkül kezdik el a diákság tanítását, ezen kívül a felsőbb vezetés olyan tananyagot ad a tanárság kezébe, mellyel a gyerekeket túlterhelik, s megpróbálják belőlük az önálló gondolkodás szikráját is kiirtani.

A megoldás pedig nem más, mint a hungarizmus!

Hungarista szellemben kell létrehozni egy olyan oktatási rendszert, mely a valódi értékekre, és a szükséges és valóban fontos dolgokat helyezi középpontba. Mely újra tanítóvá teszi a tanárt, visszaadja annak minden jogát, hogy tisztelet övezze. Olyan tanárt kell a diákseregek élére állítani, mely feltétlen hisz az egyetlen igaz Istenben, hisz a hazájában, hiszi és vallja, hogy a haza iránti hűségét pedig a magyar ifjúságával tudja kifejezni!

Úgy legyen!

Dalma Staß - Kitartás.hu