Ajvékolnak bizony, nem is kicsit. Mert a Rettegés Foka megint elérkezett. Ki lett mondva egy név, egy olyan név, amitől ugye főrabbi szelleme óvja a zsenge pajeszos kisdedeket...

„egy egyházi iskola hirdetése a szokásos bibliai idézettel. És felette egy még nagyobb, másik idézettel személyesen Adolf Hitlertől, miszerint akié az ifjúság, azé a jövő."  - áll az Index cikkében. Egy amerikai lapból átvett, kellő hisztériát keltő írás adta a cikkírónak a kezdő lökést.

„Akié az ifjúság, azé a jövő!..." Kezdeném azzal, hogy Hitlernek, (vagy a Hitlerjugendek)  tulajdonított jelmondat azért talán nem is annyira „szerzői jogos" valami. Abban a korban, a múlt század első felében így volt ez a Horthy-korszak Magyarországán is, amely a Levente-szervezetben az ifjúság egyre nagyobb részét kívánta bizonyos állami érdekek szerint összefogni és nevelni. Ami, valljuk be, logikus és ésszerű elgondolás. Hiszen a tettrekészség, a gondolkodásra és munkára alkalmasság egyértelműen nagyobb egy bizonyos korhatárig, mint a Vének Tanácsa háza táján. És ha egy országot, de akár egy mozgalmat, vagy hitet kell építeni, fenntartani - tessék már engem megcáfolni - kik, ha nem a már éppen érett, de erejük teljében fiatalok képesek erre. Úgyhogy nincs ebben a jelmondatban semmi olyan, ami éppen Kohn bácsi vagy Grün néni vagonba rakását sürgetné. Tovább megyek: és akkor mi volt az úttörőmozgalommal, a KISZ-szel, az egykori Ifjú Gárdával? Ugyanezen koncepció szerint voltak összefogva, és a majdani építkezésre nevelve. (Vagy csak ez volt az ideológia, de ez itt és most tökmindegy.)

Nem is a fiatalsággal van baja a cikk írójának szerintem. Hanem azzal, akinek tulajdonítják (és ő is, persze) ezt a mondást. Görcsös igyekezettel próbálják fenntartani akár rabbi- akár tanárszinten a képet: „tömeggyilkos", „dühöngő őrült" vagy az „Eredendő Gonosz": ezt a képet erőltetik, sulykolják már az éppen nyíló értelmű nebulók agyába, majd később is, amikor fiatalon már feléjük kacsintgat az a bizonyos jövő. Rafinált módon söprik persze a szőnyeg alá a kétségbe vonhatatlan szociális és gazdasági eredményeket, egy ország fellendítésének a letagadhatatlan tényét. „Jaj a legyőzötteknek." A „politikailag korrekt" fényképek erről az emberről persze csak azok, ahogy a szónoklatok közben elragadtatja magát, vagy éppen valamelyik elfoglalt („leigázott") országba bevonul Mercedesén. Pedig csak Jókainál vannak tiszta fekete vagy hófehér tulajdonságú emberek...

Ha valóban Adolf Hitleré ez a jelmondat, akkor azzal van baj a Dohány utca környékén (is), aki mondta. És most, ebben az esetben is ő a fő gond.

Nagyon halkan mondom (igaz úgyis meghallják majd Zoltaiék háza táján): nálunk, hazánkban is vannak olyan polgári, egyházi szervezetek, ahol emlegetik így ezt a mondást. És nem azért, mert Adolf Hitler mondta, hanem mert: talán így is van.

Persze egyes mai „kompetens" és „hivatalos" ifjúsági szervezeteknek (amelyek melléknévként a demokrata szót is használják) talán más is csípi a szemét. Mert ugye minden erővel és tudásukkal igyekeznek saját maguknak megszerezni azt a bizonyos jövőt, persze úgy, hogy mások, a többi fiatal nehogy hozzáférjen...

(A szóban forgó írás itt található eredeti helyén.)

Tót Béla - Kitartás.net