A látszat ellenére a kérdés időszerűbb, mint valaha; mitől igaz hungarista valaki? Hungaristának lenni annyit jelent: képviselni egy irányvonalat, egy radikális változásokat hirdető mozgalmat? Aki így gondolja, az gyakorlatilag semmit nem tud arról, hogy mit jelent hungaristaként, nemzetiszocialistaként élni.

Manapság azt tapasztaljuk, hogy boldog-boldogtalan aggatja magára a különböző elnevezéseket; sokak nevezik magukat hungaristának, anélkül, hogy a legcsekélyebb módon is tudnák és átéreznék, az ilyen kijelentéseiknek mekkora súlya van. Amennyiben tisztában lennének vele, alighanem elsüllyednének szégyenükben, belátván, hogy milyen hatalmas is a szakadék köztük és a hungarista emberideál között. Nemzetiszocialistának(cikkemben a nemzetiszocialista a hungarista megfelőjeként fog szerepelni) lenni csak másodsorban jelent politikai állásfoglalást, de ez nem is lehet másként, hiszen ha nem így lenne, nem lenne valós alapunk, hogy megkülönböztessük magukat lényegileg a többi irányzattól. Felmerül a kérdés, hogy akkor valójában mit jelent?

Istenközpontúság

Alapvető igazság, hogy Isten az embert nem csupán hite, hanem hite és cselekedetei alapján ítéli meg. Ez pedig nem mást jelent, minthogy a hit próbája a cselekedetek milyensége, tehát maga az élet. Amióta ember él e Földön, minduntalan foglalkoztatja az az alapvető kérdés: honnan jöttünk és hová megyünk? Józan ésszel belátható, hogy nem lehet sziklaszilárd világnézete annak az embernek, aki legalábbis ne válaszolná meg saját magában ezt a kérdést. Mi nemcsak hogy hisszük, de észérvek alapján be is látjuk, hogy a végső ok Isten. Hiszen az empírikus világban tapasztalható dolgok mind esetlegesek, nem lényegük a lét. Gondoljunk csak az emberre. Születik, él, meghal. De volt idő, mikor nem élt, és lesz idő, amikor már szintén nem fog élni, ezért az embernek nem lényege a lét, nem szükségszerű a léte. Viszont akinek nem lényeg a lét, nem magyarázhatja meg azt a kérdést, hogy miért van valami, miért nincs inkább semmi. A válasz erre egyszerű; a létet egy olyan értelmes lény adta neki, akinek lényege a lét. Ez pedig Isten. És így ‒ tovább folytatva a gondolatmenetet ‒ minden létrejövő dolognak megvan az azt létrehozó elegendő oka. Ez az elegendő ok pedig megint nem más, mint Isten.

A gondolkodó embernek mindig Istenhez kell eljutnia, élete középpontjába kell helyeznie Őt. Ez egy elengedhetetlen alap és kiindulópont; ha ez nincs meg, onnantól fogva olyanná válik, mint az a ház, mely ingatag alapokra épült és amely végül összedől az első vihar hatására. Mi viszont, akik az életünket tettük fel arra, hogy Európát és Magyarországot kivezessük a halál fojtogató karmaiból, nem engedhetjük meg magunknak, hogy az első vihar, az első megpróbáltatás, mely ér minket mindennapi küzdelmeink során, megingasson bennünket. Ahhoz, hogy ezt az alapkövet lerakjuk, Isten segít nekünk, csak észre kell vennünk. Ez pedig az isteni kinyilatkoztatás, amely Isten és az ember kapcsolatba kerülését és az emberek ebből táplálkozó istenhitét és vallásosságát isteni önközlésből, önkijelentésből vezeti le. Van természetes kinyilatkoztatás, amikor az ember képes ráismerni értelmi  logikai úton Istenre (a fentiekben ezt fejtettük ki), és van természetfeletti, de a történelemben megvalósuló kinyilatkoztatás, amikor Isten maga mutatkozik meg vagy szól az emberhez. Éppen ezért ideológiánk erkölcsi alapjában az egyetlen igazi vallás, a kereszténység áll. A transzcendes felé vágyodó ember ilyen igénye csak így teljesedhet ki, így találja meg az igazi utat Istenéhez, a krisztusi erkölcsöt magáénak vallva kell élnie életét.

Nemzet- és fajszeretet

Az 1789-es szabadkőműves forradalommal hódító útjára indult liberalizmus (karöltve a bolsevizmussal, mely azóta a történelem szemétdombjára került) célul tűzte ki, hogy leveri azt a bilincset, melyet ő nemzetnek nevez. Ez ugyanolyan lehetetlen küldetés és utópia, mint amilyen a marxizmus Isten nélküli világ elérésére tett kísérletei voltak. Mert ahogyan az ember ösztönösen keresi az Istent, ugyanilyen kiirthatatlan a közösségben való integrálódásra tett erőfeszítései is. Éppen ezért a nemzetiszocializmus az, melyben semmiféle utópia nincs, hiszen Isten és ezáltal a természet törvényeit kívánja politikai gyakorlatba átültetni.

A hungarista ember nemzetben gondolkodik. A Mozgalom éppen ezért mindig aszerint bírál el személyeket, szervezeteket, hogy azok hogyan viszonyulnak a nemzethez. Ez természetes is, hiszen a Hungarizmus középpontjában a totális nemzet áll. Mindebből következik, hogy nem fogadjuk el a hagyományos jobb- és baloldali felosztást a politikai palettán. Egy éles határvonalat ismerünk csak el, ez pedig az, mely elválasztja egymástól a nemzetben gondolkodó és a nemzeti gondolkodáson kívül esőket. Azonban nacionalizmusunk vertikális és horizontális is egyben, hiszen a nemzetet nem csupán a jelenben, egy behatárolt földrajzi területen élő emberek összességeképpen fogjuk fel. Ahogyan nem a mennyiségi, hanem a minőségi nacionalizmusra helyezzük a hangsúlyt.

Azontúl elismerjük a faj valóságát, ne féljünk kimondani; rasszisták vagyunk. Aki a rasszizmus létjogosultságát tagadja, az hasonlatos ahhoz a bolondhoz, aki bármely tudományosan megállapított tényt von kétségbe. Hogy a legbanálisabb példánál maradjunk, például azt, hogy a Föld a Naprendszernek a Naptól számított harmadik bolygója. A mi rasszizmusunk azonban sohasem a gyűlöleten alapszik, mint ahogyan ideológiánk is szeretetalapú. A rasszizmus esetünkben nem más, mint fajvédelem. Nyomatékosan kijelentjük, hogy a nem európai népcsoportokkal való keveredés veszedelmes, mert népi kultúránk csak akkor tud eleget tenni küldetésének, ha teljesítjük fajtánk tisztán tartásának feladatát.  Minden testi vagy lelki-szellemi tekintetben lényegileg különböző fajjal való keveredés minden nép sajátos feladatának elárulását és végül pusztulását jelenti.

Szociális érzékenység

- a nemzetiszocializmus szocializmusa távolról sem egyezik meg a marxizmus szocializmusával

- a marxizmus osztályszocializmust hirdet, ezzel ellentétben a nemzetiszocializmus egyetemes, az egész nemzetre kiterjedő szocializmust tart megvalósítandónak

- a marxizmus materialista, istentagadó világnézet, mivel szemben a Hungarizmus-nemzetiszocializmus tana mélyen kötődik a transzcendenshez, s egyben vallásos, Isten végtelen mindenhatóságát tanító eszme

- a marxizmus szocializmusában nincs helye magántulajdonnak, mellyel totálisan elnyomja az egyéni érdekeket, így nincs meg a megfelelő összhang egyén és közösség között

A felsorolás természetesen nélkülözte a teljesség igényét, de már így is kitűnik, hogy a nemzetiszocializmus és a marxizmus összemosása két okból történhet csak; tudatlanság vagy bűnös, tudatos szélhámosság, megtévesztés eredményeképpen.

Mióta világ a világ, az ember akarva, akaratlanul is, de vágyódik afelé, hogy életbiztonsága meglegyen; munkája megbecsülésre találjon, megélhetése tisztességesen biztosítva legyen. Mondhatjuk úgy, hogy ez egy természetes, vele született tulajdonsága minden embernek. De, ha ez így van, akkor kijelenthető az is, hogy a szocializmus iránti vágyódás - ha így nevezték, ha nem - a kezdetektől fogva létezik. Éppen ezért a nemzeti és egyben szocialista munkaállamnak elsődleges feladatai közé tartozik, hogy ügyeljen arra, a nemzet ne hulljon szét egymással minden tekintetben szemben álló társadalmi rétegekre, melyek egymás ellenségeivé válnak mammon árnyékában. Az eljövendő Hungarista Munkaállam jelszava is lehet akár: nincs osztálytársadalmi rétegződés!

Viszont nagyon lényeges leszögezni, hogy a nacionalizmus és a szocializmus önmagában nem értékfogalom; csak együtt, egymást kiegészítve válik a nemzet hasznára. Ez az a rend, mely hivatott megteremteni a gazdasági békét, mely a tervezés, tőkebevonás és termelés eredményeinek hasznát arányosan osztja meg a termelés tényezői között, hogy megszüntesse a pénzkapitalizmus keletkezésének és létezésének lehetőségét és a munkásság reménytelen nyomorát. Hiszen a liberális gazdasági rendszer alapvető tulajdonsága, hogy a kamatláb megszabását egy kiváltságos csoport gyakorolja, gyakran a közérdek sérelmére, a pénzkibocsátás felségjogának kisajátítása által. A kamatszedés a középkorban azonban úgyszólván kizárólagos zsidó kiváltság volt és a zsidó szellemnek ezt az örökségét vette át a liberalizmus. Ennek véget kell vetni. A pénzkibocsátás joga csak egy olyan közérdekű intézetet illethet meg, mely a nemzet egyetemes tulajdona, és így nem tagja egy kiváltságos csoportnak. Meg kell teremteni a társadalmi békét is, hiszen az megszünteti az előjogokkal felruházott "osztályokat". Így nem utolsósorban megvalósul a politikai béke, ahol nem önző pártérdekek acsarkodása fárasztja a politikai nemzetet, hanem egyetlen vezérgondolat kézzelfoghatósága érzékelhető, mégpedig; a nemzet boldogulása mindenekfelett.

A munkaállamban nem lesz helye olyan tisztességtelen üzérkedéseknek, mint amelyek a ma még fennálló liberális-kapitalista rendszerben megtörténhetnek. Mindenki a saját tehetségével, a saját becsületesen elvégzett munkájával harcolja ki magának a előbbrejutást a nemzet jóhasznára, és természetesen egyéni boldogulására is. A cél a munkás és a munkaadó közötti béke, így az ellentéteket szító szakszervezetekre nincs szükség, valódi érdekképviseleti szervezetekre viszont igen, amelyek valóban a munkabéke előteremtésén fáradoznak. A szorgalom és a tehetség lesz a meghatározó és az értékmérő, nem pedig a nemzetellenes, osztály szerinti besorolás. De, mint ahogy létrejön a munkabéke, úgy születik meg az ideális állapot egyén és közösség viszonylatában is, tehát az egyéni erőfeszítések nem ütközhetnek a közösség érdekeivel. A magántulajdon és az állami tulajdon pedig nem egymás ellenségei, a kettő harmonikusan ki fogja egészíteni egymást.

Az ideológiai fundamentum jelentősége

Tisztáznunk kell a kizárólagosságra törekvő ideológiák alapvető jellemzőit, hiszen ez az alapja mindennek. Egy teljességigényű világnézetnek elsődleges tulajdonsága, hogy nem elégszik meg a rivális ideológia háttérbe szorításával, annak teljes legyőzésére törekszik. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen ez mindig is így volt a világtörténelem folyamán. A totalitárius ideológiák közé sorolandó a Hungarizmus is. De a totális rendszerek közé sorolható az egy tőről fakadó bolsevizmus és liberalizmus (még ha látszólag ez nem is egyértelmű). E három ideológián kívül még az ultradextro-konzervativizmus említhető még a teljességelvű kategóriában. Bár, kétségtelen, ez utóbbi kissé más megközelítést igényel, mert itt sokkal inkább beszélhetünk egy rossz értelemben vett szellemi sznobizmusról, de saját természetükből fakadóan soha semmifajta befolyásuk nem volt, és a jövőben sem lesz. Mint bizonyára észrevette az olvasó, nem soroltam e világnézetek közé a nemzeti radikalizmust. Nem véletlen, hiszen az nem nevezhető ideológiának, sokkal inkább egy erős érzelmi töltetű világképnek. Napjainkban lett igazán felkapott e szókapcsolat, de megerősödése szemmel láthatóan 2006. szeptemberében következett be, amikor kirobbant az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése miatti botrány. Nem beszélhetünk addig egységességről, míg megtalálhatóak közöttük keresztények, pogányok, sámánhitűek, monarchisták, demokraták, és a sor hosszasan folytatható. A leghelyesebb meghatározás az, ha egyszerű gyűjtőfogalomként kezeljük a nemzeti radikalizmust, melyet nem egészében kell szemlélni, hanem külön-külön, az adott szervezet vagy személy munkásságát és megnyilvánulásait figyelembe véve.

Ezzel szemben áll a Hungarista Mozgalom (jelenkori képviselője a PHM), ahol - mint egy teljességelvű világnézetet vallók közössége - az ideológiával tisztában lenni elvárt, s abból engedni nem szabad. Teljesen jól körülhatárolhatók az eszmei irányvonalak, az erkölcsi, szellemi, és az anyagi alapok, mely három pilléren nyugszik a Hungarizmus: kereszténység, nacionalizmus, szocializmus. A Szálasi Ferenc által meghirdetett Hungarizmus az ezeréves Magyarország területén élő népek korszerű nemzeti, gazdasági és szociális életrendjét jelölte ki, amely életrend és életösszhang alkotó tényezői az időtől és külső körülményektől teljesen független, állandó jellegű elemei a Hungarista Magyar Birodalom életrendjének.

A mindennapi élet

Minden hungaristának egy-egy világító fáklyát kell jelképeznie mindennapi élete során, legyenek bármilyen élethelyzetben. is A fáklya fényét a hit táplálja. Az a hit, mely hegyeket képes megmozgatni, mert egy nemzetiszocialista lelkivilágától elválaszthatatlan az idealizmus. Hiszen nem elkorcsosult korunk „értékrendje" szerint él, a pusztán biológiai szükségletek kielégítésével még közel sem éri be, nem az anyagi javak hajszolása a célja, de népünk boldogságába, szebb jövőjébe vetett hite az, mely a nap minden órájában, pillanatában élteti. Nem lehet nyugodt perce, hiszen látja szolgasorba taszított népét és fajtáját. Egy egészen új ember- és lelkitípust hirdet, olyat, aki képes az áldozatvállalásra, képes eszmékért, ideákért lelkesedni. Teljes ellentéte a ma konformista, a hatalmasságok által eléje tálalt szellemi mocsok csámcsogása közepette, mosolyogva a vágóhídra lépkedő embernek. Hirdeti az igazságot, hogy minél több nemzettestvérünknek nyíljon fel a szeme, s lássák meg végre, hogy mi az, amiért érdemes élni. Az érzelem és az értelem tökéletes ötvöződése az, mely vezérli céljai felé. Az így megszülető nemzetiszocialista, hungarista ember tántoríthatatlanul kitart élete végig. A maga vallásosságában, nemzetszeretetében és szociális érzékenységében tudja, meg van győzõdve róla, hogy amit hisz és követ, az maga az igazság.

Csak az méltó arra, hogy magát hungaristának nevezze, aki erre rászolgál. Nem szavaival, de annál inkább tetteivel, cselekedeteivel. Akinek az élete nem más, mint maga a példamutatás. Erkölcsi és szellemi értelemben messze ki kell magasodnia a szürke tömegből, de ez nem szülhet semmifajta rossz irányba elmenő, fölényeskedő felsőbbrendűségi érzést azokkal szemben, akik még a szellemi vakság állapotában vannak. És merőben téved az, aki azt gondolja, hogy nemzetiszocialistának lenni annyit tesz, mint különbnek gondolni magunkat a szürke nyárspolgárnál. Ez édeskevés! Nekünk az életben kell helytállnunk, nem elégedhetünk meg azzal, hogy nyugtázzuk magunkban; jobbak vagyunk náluk. Éppen ezért hatványozottan igaz az az állítás, miszerint; ép testben ép lélek. Az intellektus természetesen fontos, azonban akárhogyan is nézzük, nem túl nagy meggyőző erővel bírnak azok, akik testi hiányosságukat leküzdeni nem tudják - amivel csak akaratgyengeségükről tesznek tanubizonyságot -, s ezzel pont az ellenkező hatást váltják ki, mint amit el szeretnének érni. Ezért, ha ragaszkodunk (helyesen) az erkölcsi-szellemi tisztasághoz, ez semmikor sem mondhat ellent a nemes értelemben vett szépségkultusznak, hiszen Isten nem azért adott nekünk testet, hogy azt elhanyagoljuk. 

Minden ember, aki valami igazán nagyszerűt akar létrehozni, alkotni szeretne, abban az örökös kétségben van, hogy az a kor, amelyben ő él, jelentéktelen. Úgy hiszem, hogy a történelem folyamán ez a gondolat időnként áthatotta a nagy gondolkodók és államférfiak elméjét is, de arra a felismerésre jutottak mindig, hogy ők hivatottak arra, hogy ebből a jelentéktelenségből kiemeljék azt. Másrészt pedig ez egy természetes érzés, hiszen sokan és sokszor úgy gondoljuk, hogy a posztmodern korszakban már nincs semmi nagyszerűség, a hősi életszemlélet teljesen kiveszett, és tulajdonképpen jelentéktelen korban élünk. Azok a szellemi hajléktalanok, akik a szürke tömeghez tartoznak, nem gondolkodnak el ezen, de azok a bátrak, akik meg akarják fordítani a történelem kerekét, igen. És ez így van rendjén, mert a történelmet sohasem a szürke tömegek írták. De nyugodtan elfelejthetjük és kiverhetjük fejünkből azt a kínzó érzést is, miszerint ez jelentéktelen kor. Elég szétnéznünk a világban, mert aki nyitott szemmel jár, nem kesereghet saját korának jelentéktelenségén, hanem harcol annak megváltoztatásáért, készül a jövőben végbemenő változásokra (mert lesznek!), melyeknek mértékét talán még felmérni sem tudjuk. Hassa át lelkünket az az érzés, hogy egyszerre keserű, de éppen ezért nagyon felemelő és magasztos érzés ma nemzetiszocialistának lenni. Az új világrend el fog jönni, ám addig még nagyon sok megpróbáltatás, rengeteg fájdalom, termérdek küzdelem vár ránk. Mi ezt örömmel vállaljuk. Gyűlöljük a hazugságot, a meghunyászkodást, a felelősség elől való kitérést, a férfiatlanságot, az akaratgyengeséget, az önzést, az anyagelvűséget. De bízzunk a magunk képességeiben és erejében, a becsületes harc elől ne térjünk ki, azt büszkén vállaljuk, mozgalmunkért, nemzetünkért, fajtánkért áldozatot legyünk készek hozni, szellemileg és testileg is egyaránt képezzük magunkat. Aki ezt átérzi és magáénak vallja; az, de csakis az nevezheti magát hungaristának. Aquinói Szent Tamással egyetemben valljuk, hogy minden emberi cselekedet akkor tökéletes, ha eléri célját. Érjük el mi is!

Lantos János - Kitartás.hu