Minden reggel, amikor elindulok az üzembe dolgozni, felmerül bennem egy kérdés - miért? Talán sokunkban megfogalmazódik ez: hogy lehet, hogy mi, magyar munkások, akik az ország és a gazdaság motorja vagyunk, pont mi vagyunk semmibe véve és kiszolgáltatva a kapitalista cégeknek. Mi, akik a valódi kézzel fogható értékeket hozzuk létre, pont mi vagyunk azok, akiket ki lehet semmizni és a nyomorba taszítani. Miért is van ez? AZÉRT, MERT HAGYJUK!

Tudjuk jól, hogy körülbelül 800 ezer termelő munkás van hazánkban. Ez a 800 ezer munkás tartja el a többi embert és az országot. A mi befizetett adónkból segélyezik a cigányságot, fizetik a nyugdíjasokat, és abból lopják degeszre magukat „szeretett" politikusaink. Mi nélkülözhetetlenek vagyunk, mert ha a kétkezi munkás nem építené meg az értelmiség által megálmodott terveket, akkor az Ő szellemi munkája is semmivé lenne. És mégis, munkás testvéreim, mi vagyunk elnyomva és kihasználva. Rólunk húzzák le az utolsó réteg bőrt is. Én azt mondom, elég volt ebből!

Miért kéne hagynunk, hogy más gyarapodjon a mi véres verejtékkel létrehozott értékeinken? Nekünk is kijár a jólét és a megbecsülés. Jogunk van a tisztességes életre. Nem akarunk kenyéren és vízen élni, kicsiny, csúfos lakásban lakni, kopott ruhákba járni. NEM! Elég volt ebből.

És Te? Te hogy vagy vele, testvér? Nem gondolod, hogyha már mi hozzuk létre az értékeket, nekünk is jár belőle? Szerintem igenis jár! Nehogy már a cégvezetők milliárdokat keresenek, és kiszúrják a szemünket 70-80 ezer forinttal (jó esetben). Még a legutolsó putris cigány is több megbecsülést - és pénzt - kap, mint mi, munkások.

Ezek után megfogalmazódik bennem még egy kérdés. Ki a felelős ezért? Most elkezdhetném sorolni, hogy a cégek, a kormány, és még sok mást. De talán legbelül mind tudjuk, hogy igazából mi magunk vagyunk a felelősek. Azért, mert hagytuk magunkat. Nem emeltük fel a hangunk az elnyomás ellen, és most ide jutottunk. A zsidó szellemiség mint dögvész pusztít a világban, és elsőként mi isszuk meg a levét. Már szinte nem is munkások vagyunk, hanem rabszolgák. Éhbéren tartott „állatok", akiknek a gazdája néha odadob egy koncot, és mi elrágódunk rajta amíg meg nem kapjuk az újabbat.

Tudatosan elbutítanak minket. Tömik belénk a médián keresztül a multikultúr mocskát. És lám, mi úgy szívjuk magunkba, mint száraz szivacs a vizet.

Ebből, köszönjük, többet nem kérünk!

Sokunk sajnos az italba fojtja keservét, mégpedig egyre nagyobb mértékben. Igaz, ettől még ők is lehetnek jó magyarok, de ezzel csak magukat pusztítják és butítják el. Ital helyett ragadj fegyvert! A fegyvered pedig az igazság legyen és az őszinteség.

Mondjuk ki, ami fáj nekünk!

Munkás sorstársaim és testvéreim! Csatlakozzatok! Küzdjünk együtt a hungarista paraszt- és munkaállamért, ne a zsidó rabszolgaállam részei legyünk. Ne hagyjuk, hogy ez a sors várjon gyermekeinkre és unokáinkra egyaránt. Nekik ne keljen a mi szenvedésünk átélniük. Teremtsünk nekik egy szebb és élhetőbb világot, hogy büszkén nézzenek ránk, mikor már öregek és gyengék leszünk. Elmondhassák, hogy igen, a mi apáink és nagyapáink áldozatot sem sajnálva teremtették meg nekünk ezt a csodás világot, és persze így mi is nyugodt szível és büszkén nézhetünk vissza rájuk, és ezen büszkeséggel állhatunk az Úr Isten színe elé. Ne sajnáljunk áldozni a jövőért, hisz gyermekeink mosolya az a jutalom lesz számunkra már itt a Földön, amely mennyei örömökkel vetekszik majd. Ti és mi mind hősök vagyunk! Vegyük vissza együtt a becsületünk!

RENDET, HUNGARIZMUST!

Kitartás!

N. Zoltán - Kitartás.hu