Az üldözési hisztériáról ismerhető fel a kimerült rendszer

2010 októberében éppen az úgynevezett újraegyesítés keretén belül hallhattuk az németországi lobbi-politikusokat orrvérzésig arról fecsegni, hogy Németország NDK-része az újraegyesítéssel a véleményszabadság ajándékát kapta meg. Ha belegondolunk, hogy Németországban nem megfelelő véleményekért ill. az igazságért életfogytig rács mögé lehet kerülni, az ember rosszul lesz ezeknek a hazugságoknak a hallatán.

Egy szó ehhez a rendszer sajtójából: "Egy olyan nyílt társadalomban, mint amilyen Németországban is van, a diktatúrák otromba módszerei természetesen nem hatnak. Ám ha hatalmasok, prominensek és kormányok álláspontjáról van szó, akkor a demokráciákban is léteznek messzemenően olyan módszerek, melyek nem szükségszerűen ismerhetőek fel mint cenzúra, ám mégis azzal a következménnyel járnak, hogy fontos információk soha nem látnak napvilágot." (Die Welt, 2010.09.23., 1.old.)

A németek egy orwelli diktatúrában élnek, csak a legtöbben nem veszik észre, mivel nincsen semmi fontos mondanivalójuk. Ezek az emberek a véleményszabadságot összekeverik az ostobaság szabadságával és örülnek, hogy még a politikusokat is szidhatják. Ilyesmit szívesen elfogad az ember a rendszertől, mivel ezzel a lobbi-demokratának "bizonyítékot szolgáltatnak a véleményszabadság működésére."

De ott, ahol az igazság a rendszernek fáj, mint a multikulti nevezetű bűncselekmény hátterének a megnevezésénél, a pénzügyi bűncselekmények nyilvánosságra hozatalánál, a Hitlerről, a zsidókról, a Harmadik Birodalomról szóló igazság feldolgozásánál, ott Németországban egy olyan orwelli rendszer uralkodik, ami a gondolatrendőrséget nagy erővel veti be ártatlan emberek ellen.

Úgynevezett holokauszt-perekben a vádlottaknak nem engedik meg olyan bizonyítékok felhasználását, melyek az ő álláspontukat támasztják alá. Nem az egy bírósági tárgyalás alapelve, hogy a vádlott az ellene felhozott vádakat bizonyítékokkal cáfolhatja? Máskülönben egy pernek nincsen értelme. Németországban azonban régóta orwelli törvény uralkodik, tombol a gondolatrendőrség. Ezért bizonyítékokat nemhogy nem engedélyeznek, hanem amikor az az ártatlansága bizonyítására felhozza azokat, a vádlottat újból megbüntetik.

Az ifjú szabadságharcos, Kevin Käther (több ízben beszámoltunk róla), akárcsak mások (Horst Mahlerre ezért 13 évet sóztak), azt kérte, hogy bizonyítási indítványainak előadása alatt a nyilvánosságot zárják ki az eljárásból. Nyilvánosság nélkül ugyanis az úgynevezett "tagadás" nem büntethető. Ezt a kérvényt elutasították, hogy a fiatalembert amiatt, hogy a védelemhez való emberi jogával élt, újból, külön elítélhessék. A bírói indoklás így hangzott: "A nyilvánosság jelenléte a jogállami büntetőeljárások egyik leglényegesebb ismertetőjegye. Kizárása csak kivételes esetekben és akkor is csak törvényileg erre előirányzott esetekben lehetséges. Megengedhető védőelőadások esetében sem a közrend veszélyeztetése, sem pedig a vádlottal szembeni újabb büntetőjogi felelősségrevonás veszélye nem áll fenn." A "megengedhető védőelőadás" a németországi holo-igazságszolgáltatás értelmében azt jelenti, hogy a vádlott nem védheti magát bizonyítékokkal, mivel ezek a bizonyítékok nem megengedettek. Ez Németország.

Usrula Haverbecket 2010 október 4-én "népellenes bujtogatás" (130-as paragrafus) miatt a Müncheni Tartományi Bíróság egy kirakatperben hat hónap börtönbüntetésre ítélte. A német szabadságharc nagy nőalakja egy irodalmi színdarab miatt állt bíróság elé. Ursula Haverbeck egy olyan fiktív történetet írt, melyben a főszereplő, Amalia Hinterwälderin, egy ilyen védekezési tilalommal lefolytatott eljárást él át. A német alaptörvény 5,3 cikkelye szerint különösen a művészet szabad. Ezt az eljárással megbízott orwelli államügyész másként látta. A vádiratban ez volt olvasható: "Az eset különös jelentőséggel bír. Különleges jelentőséggel az a dolog bír, ami a valódi és a jogi okokat az átlagos büntetőügyek tömegéből kiemeli."

A németországi igazságszolgáltatást mindeközben számos külföldi megfigyelő "betegnek" nevezi. Hogy mennyire "beteg", az már 2004 februárjában is megmutatkozott, amikor baloldali fiatalok összegyűltek a Müncheni Városháza előtt, hogy a Drezda ellen végrehajtott anglo-amerikai terrortámadást ünnepeljék."Bombázó-Harris, tedd meg újra!" volt olvasható egyik transzparensükön. Még az érzéketlen megfigyelőket is kirázta a hideg az áldozatok kigúnyolása láttán. A Müncheni Államügyészségen a felelősök ellen büntető feljelentéseket tettek (a rendőrség soraiból is). Minden normális ember azt feltételezte volna, hogy a tényállásnak büntetés lesz a következménye. Nagy tévedés. August Stern első ügyész, ugyanattól az államügyészségtől, ami a véleményszabadság nagy nőalakját - Ursula Haverbecket - most a vádlottak padjára kényszeríti, 2004 május 3-án elrendelte az eljárás megszüntetését. (Az 115 Js 10379/04)

Mellesleg, egy ugyanilyen "Bomber-Harris, do it again!" tényállású eljárást Jürgen Schär első ügyész 2005.04.19-én Drezdában is megszüntetett. (Az 200 AR 836/0)

A 'holokauszt-tagadó' ezenfelül tisztességes tudósok (revizionisták) és becsületes polgárok szörnyű meggyalázása. Közülük senki nem "tagad" egy bizonyos történelmi folyamatot. A revizionisták "ellentmondanak, érvelnek és cáfolnak" meggyőződésük szerint, de tiltakoznak az ellen, hogy "tagadni" akarnának. Egyébiránt csak azt lehet "tagadni", amit saját szempontból ismer az ember. Aki azonban nem volt ott Auschwitzban, legjobb esetben is csak "nem hihet". A holokausztról állást foglaló, igazságért kiálló mozgalom meg van győződve ezen tudósok kutatási eredményeinek helyességéről. Már csak azért is, mert még egyetlen bíróság sem cáfolta azokat.

Legtöbbször azzal indokolják meg a gondolati bűncselekmények ügyében meghozott ítéleteket, hogy Adolf Hitler és a nemzetiszocializmus "dicsőítése" volt felismerhető.

Magától értetődő, hogy vannak olyan emberek, akik vonzódnak a nemzetiszocializmushoz. Ezek az emberek azonban nem akarnak zsidókat ölni. Sokkal inkább arról vannak meggyőződve, hogy a zsidók megsemmisítése nem történt meg. Minden általunk ismert személy, aki a nemzetiszocializmussal szimpatizál, örül annak, hogy pl. az Auschwitzban halottnak hittek 90 százaléka a valóságban élt. Eközben a németországi rendszer megfoghatatlan módon lehetőleg ragaszkodik a sok millió zsidó áldozathoz. Egyetlen mentálisan egészséges ember sem csatlakozna egy olyan világnézethez, mely a népirtást célként képviseli ill. már elkövettet népirtást.

Jogilag, elméletileg szemlélve, még ha minden igaz is lenne, amit ma Adolf Hitlerről és a nemzetiszocializmusról terjesztenek a büntetőtörvényes történetírásban, akkor is megengedett lenne egy olyan politikai párt, mely szavai és eszmei tartalmában az NSDAP pártprogamjának megfelel. A holokausztról szóló történeteknek semmi köze az NSDAP pártprogramjához és a nemzetiszocialista világnézethez. Ha a szövetséges történetírás helyes lenne, akkor azt a logikát követve ez azt jelentené, hogy Hitler és bizalmasai a nemzetiszocialista eszmével és az NSDAP pártprogramjával visszaéltek, nem pedig követték azt. Ha azonban a németországi törvényalkotó mégis egy ilyen hidat, ill. mankót épít, akkor a keresztény egyházakat is be kellene tiltania, melyek vezetései, kiváltképpen a "Szent Szék" több embert gyilkoltatott meg, mint amennyit Adolf Hitlernek szándékosan felrónak. Senki sem azért marad a keresztény egyház tagja, mert az egyházi vezetőségek példának okáért százezer ártatlan nőt égettek meg, akikről azt mondták, hogy boszorkányok, és talán több millió indiánt írttattak ki, hanem azért, mert az Evangéliumok világnézetük zsinórmértékét képezik.

Németország tilalmi logikája szerint a Német Kommunista Pártot (DKP) is be kellene tiltani. Elvégre a szovjet-kommunizmus esetén valóban minden idők legnagyobb gyilkos politikájáról volt szó. Az USA demokráciáját is, amit a második világháború után a németekre ráborítottak, betiltási vizsgálat alá kellene vonni. Hiszen ez a "demokrácia" 70 millió halottal járó két világháborúért is felelős, a pusztán tesztelési célból Japánra ledobott atombombákért és számtalan háborúért, háborús bűncselekményért és kínzásért, mint legutóbb Irakban és Afganisztánban.

Nyilvánvalóan azonban csak arról van szó, hogy a lobbi-vezetők érdekeit védjék a kritikától. Ha ezeket az embereket már nem tisztelnék, mint holo-isteneket, többé már nem lennének sérthetetlenek és így felfednék tetteiket, melyeket sáskák módján követtek el. Ezért zajlik hát a tisztességes és igazságszerető emberek üldözése? A németországi politika pedig minden körülmények között meg szeretné akadályozni, hogy politikájának gyümölcseit, úgymint a sáskák érdekében tetten érhető bevándorlók bűnözését, a nép hanyatlását, szegénységét, kizsákmányolását stb. Adolf Hitler "Népállamával" és "jó közérzetű diktatúrájával" lehessen összehasonlítani.

Forrás: National Journal

Krisztián Németh