Rejtőzködik, de gyakori sajtónyilatkozatokat ad Lengyelországban David Irving brit történetész, aki holokauszt-tagadó és Hitler-imádó (tehát tárgyilagos) írásairól vált ismertté, tegnap eredeti szándékától eltérően nem érkezett meg az Auschwitz-Birkenau-i egykori náci (nemzetiszocialista) megsemmisítő (munka) táborba, ahol újságírók és tévé-stábok kisebb hada várta.

A média végül Varsóban érte utol Irvinget, aki - állítása szerint - „komoly emberek" csapatát vezeti a lengyelországi emlékhelyeken (Biztos csak a zsidók és a csatlósaik lehetnek komolyak, ugye?). Előzőleg az auschwitzi múzeum igazgatója bejelentette: megakadályozzák a történészt az idegenvezetésben, amennyiben a tábor területén erre vetemedne (Vetemedne?! Hogy merészeli...). Ez ott csak a hivatásos idegenvezetők számára megengedett. Az Irving-portya mozgósított más hatóságokat is, így a titkosszolgálatot és a Nemzeti Emlékezet Intézetét. Ez utóbbi szervezetnek saját nyomozó részlege van (Gratulálunk!). Marcin Golebiewicz az IPN varsói ügyésze azt mondta a PAP lengyel hírügynökségnek, vizsgálják, elkövette-e Irving az úgynevezett Auschwitz-hazugságot. Amennyiben ez bebizonyosodik, büntető eljárást indítanak ellene.

Több antifasiszta csoport is készül arra, hogy megállítsák Irvinget, amikor Treblinkában, Auschwitzban, illetve az északkelet-lengyelországi Ketrzyn közelében, ahol Hitler főhadiszállása volt, felkeresné az emlékhelyeket (Mivé lenne a világ a bátor antifasiszták nélkül?). De Irving sem hagyta szó nélkül vele kapcsolatos kijelentéseket és az olasz Corriere della Serának azt mondta, hogy, amennyiben őt és turistacsoportjának tagjait nem engednék be a meglátogatni kívánt helyekre, az „náci módszer" lenne (Ez nem volt a legszerencsésebb kijelentés, az biztos). A szerző azt mondta az olasz lapnak, hogy 2900 dollár részvételi díjért meghirdetett társasutazására sokan jelentkeztek Svédországból, az Egyesült Államokból és Dél-Afrikából is. A cél az - állította - , hogy bejárják a helyeket, ahol a valódi történelem megesett és „én ott kifejthessem személyes véleményemet e kérdésekről".

Az, hogy Irving „náci módszernek" nevezi az ellene esetleg alkalmazandó tiltásokat, annál is különösebb, mert a brit történetíró általában nagy lelkesedéssel tekint a III. Birodalomra, s különösen Hitlerre (Igen, valóban használhatta volna a kommunista módszer kifejezést, egyébiránt a tárgyilagosság egy történész esetében alapkövetelmény, azt nem kell rajongásnak hívni még.). A 2006-os ellenes hozott ausztriai ítéletben is kiemelték, hogy egy 1989-es beszédében „dicsőítette a német náci pártot, s azonosult a náci politikával." A három éves ítéletből 10 hónapot töltött osztrák börtönben (Éljen a szólásszabadság!).

A brit történész megnyilatkozott a Newsweek Polska című hetilap internetes kiadásának. Az újságíró feltette neki a kérdést, miért állítja, hogy az auschwitzi emlékhely „Disneyland"? erre azt válaszolta, hogy felháborítja az, hogy a koncentrációs táborral „pénzt keresnek". Ugyanakkor állítja, hogy az ott látható gázkamra háború utáni „lengyel rekonstrukció" . Ugyanakkor nem tagadja, hogy Auschwitz-Birkenauban voltak gázkamrák, amelyeket a németek a háború végén felrobbantottak (Igen, ahol ruhák és matracok estek álduzatul.). (Ott veszett a vidéki magyar zsidóság nagyobb része is.) Irving szerint azért nem igaz, hogy a nácik hatmillió zsidót legyilkoltak, mert a „rendelkezésükre álló rövid idő miatt ez logisztikailag nem volt végrehajtható." Számításaiból azonban szándékosan kihagyja a milliónyi orosz zsidót, akiket a háború kitörését követő hónapokban gyilkoltak le helyben, vagy azokat, akiket a Románia által megszállt területeken öltek meg. Ennek kapcsán a Newsweek megkérdezte, hová lett a hárommillió lengyel zsidó. Levegővé váltak? Irving szerint Izraelben kellene keresni őket. „Engem ez nem érdekel, nem érdekel a holokauszt áldozatainak száma. A valódi történelem az én szakmám."

Irving máris elérte célját. Akciójával magára hívta a figyelmet, neve ismét a nemzetközi nyilvánosságba került. Szüksége van erre a közegnek, amely számára az általa hirdetett nézetek érvül szolgálnak a maguk antiszemita neonáci nézeteikhez. Irving gyakorlatilag kizárta magát a történettudományból, mivel munkásságát már jó ideje náci-imádata és zsidógyűlölete mozgatja (Pontosabban kizárta magát a zsidó "történészek" közül).

Pár éve a magyar sajtóban több elemzés foglalkozott a brit szerzőnek a 1956-os magyar szabadságharcról írt művéről. A levéltári kutatásokból kiderült, hogy Irving azzal kereste meg az akkori pártállami vezetőket, hogy számukra kedvező kicsengésben foglalkozik majd a magyarországi eseményekkel. Az MSZMP és a Magyar Népköztársaság illetékesei hosszasan leveleztek arról, milyen eredményei lehetnek egy ilyen együttműködésnek. A könyv, amely végül elkészült olyan színben tüntette fel 1956 októberét, ahogy azt Irving hagymázas képzelgései diktálták. Röviden így szól: 1956 októberében a magyar nép zsidóellenes gyűlölete vitte utcára a tömegeket (Valljuk be, ebben is van igazság, tekintve, hogy a kommunista-terror megtestesítője, az ÁVH, tele volt zsidókkal).

Ez a könyv azonban csak kitérő volt Irving munkásságában, aki azóta is elsősorban a második világháborúról és Hitlerről állít össze köteteket. Mint említettük most Hitler háborúja című könyvének kiegészített, 1000 oldalas kiadását propagálja most lengyelországi turnéjával is.

(Nol)                                                               A holokauszt-csalás leleplezői, V. rész: A kalandos életű történész, David Irving

 

Az egyik legismertebb revizionista történész, David Irving 1938-ban született az angliai Essex grófságban található Huttonban. Édesapja a brit királyi haditengerészet tisztjeként harcolt úgy az első, mint a második világháborúban a németek ellen.

Irving egyik interjújában azt mondta, hogy a második világháború valóságos története iránti szenvedélyes érdeklődésének gyökerei gyerekkorába nyúlnak vissza, mivel már akkoriban is furcsállta, miféle képtelenségeket állítanak Nagy Britanniában Adolf Hitlerről. (Tegyük hozzá, teljes joggal, a különös csak az, hogy sok millió felnőtt ember még ma is elhiszi az Adolf Hitlerrel kapcsolatos hazugságokat.)

A középiskola elvégzése után az Imperial College-ban kémiát tanult, anyagi nehézségei miatt azonban államvizsgáit nem tette le, és így diplomát sem kapott. Egy rövid ideig az egyetem népszerű lapját (Carnival Times) szerkesztette, majd a nyugat-németországi Thyssenben, egy acélgyárban vállalt munkát, mert alaposan meg akart tanulni németül. Egy év után Spanyolországba ment, ahol hivatalnokként dolgozott. Spanyolországi tartózkodása idején ismerkedett meg első feleségével, akitől öt gyermeke született.

Első jelentős műve, a Drezda elpusztítása 1963-ban jelent meg. A könyv a figyelem fókuszába helyezte az 1945 februárjában történt borzalmas pusztítást, melynek során az amerikai és angol légierő porig rombolta a német várost, ahol pedig semmiféle komolyabb katonai létesítmény nem volt. A döbbenetes pusztításnak Irving becslései szerint legalább 100 ezer áldozata volt, de nincsen kizárva az sem, hogy a halottak száma meghaladta a 200 ezer főt. (Művének későbbi kiadásaiban 50 és 100 ezer közé helyezte a brutális légibombázás során elhunyt drezdaiak számát.) David Irving művének jelentős része volt abban, hogy Nagy Britanniában a 60-as években vita bontakozott ki a Németország elleni légi kampány céljáról és értelméről. A következő esztendők során egymás után jelentek meg érdekesebbnél érdekesebb, tabuként kezelt kérdéseket is bátran boncolgató művei: A Harmadik Birodalom titkos fegyvereinek hazugsága; A baleset: Sikorski tábornok halála; A Luftwaffe felemelkedése és bukása;  A német atombomba; Generálisok háborúja; a monumentális Hitler háborúja, valamint a kiváló német hadvezér, Erwin Rommel életét feldolgozó A sivatagi róka nyomában. De megírta Winston Churchill, Hermann Göring, illetve Joseph Gobbels életrajzát is, sőt a magyar forradalomról is írt egy lebilincselően érdekes összefoglalást. Ezen kívül pedig ha bárki a nürnbergi per valóságos történetére kíváncsi, csakis David Irving: Nürnberg, az utolsó csata című könyvéből érdemes tájékozódni. (Amely magyarul is olvasható.) Könyveit számos nyelvre lefordították, illetve olyan világlapok közöltek belőlük részleteket, mint a Sunday Express, a Sunday Telegraph vagy éppen a Der Spiegel. Rövidebb írásai, tanulmányai a világ neves lapjaiban és folyóirataiban jelentek meg.

David Irving valódi történész, ugyanis művei megírása során mindig is alapvetően az eredeti levéltári dokumentumokra támaszkodott, de nagy figyelmet fordított a naplók, visszaemlékezések és más személyes jellegű források felkutatására is. Munkabírása elképesztő: alighanem kevés levéltár létezik Európában, ahol az elmúlt évtizedek során nem fordult meg. Nem sokra becsüli azokat a kollégáit, akik karrierjüket féltve nem hajlandók az igazságot elmondani. Egyik legfőbb törekvése, hogy aláássa végre a második világháború történetével kapcsolatos mítoszokat, és egyszer és mindenkorra megcáfolja a győztesek hazug szólamait – mert bármily különös is, de sok-sok évtizeddel a háború befejezése után is tovább dübörög a szövetségesek propagandagépezete. Irving viszont az igazságot akarja megismerni és olvasóinak bemutatni. Hugh Trevor-Roper brit történész egyszer a következőket mondta róla: „Azon kevesek egyike, akikben teljes egészében megbízom. Fáradhatatlan a bizonyítékok keresésében, van bátorsága a tanulságokkal szembenézni, és kristálytiszta véleményt formál.”

1977-ben megjelent monumentális, nagy műve, a Hitler háborúja. Lebilincselő, kiváló könyv (tudomásom szerint rövidesen magyarul is megjelenik), azonban Irving azonnal a támadások kereszttüzébe került miatta. Saját bevallása szerint arra törekedett, hogy Adolf Hitler szempontjából mutassa be a nagy háború eseményeit, ami már önmagában is szentségtörésnek számít. De Irving „elkövetett” még egy ennél súlyosabb bűnt is: könyvében ugyanis amellett érvel, hogy a Führer nem adott parancsot, és nem is tudott a zsidók megsemmisítéséről, amelyért a felelősség ezért nem őt, hanem elsősorban Himmlert és Heydrichet terheli, akik Hitler háta mögött ténykedtek. Irving teljes joggal jutott erre a következtetésre, hiszen semmiféle dokumentum nem létezik, amelyben akár Hitler, akár más náci vezető a zsidók megsemmisítését elrendelte volna. Itt még tehát szó sincs semmiféle „holokauszttagadásról”, ennek ellenére a zsidó szervezetek – élükön az Anti-Defamation League-gel – elképesztő dühvel támadtak neki Irvingnek. Természetesen nem érveit igyekeztek megcáfolni (az ugyanis nem sikerült volna nekik), hanem egyszerűen „nácinak és antiszemitának” bélyegezték, akivel az ember ugye „nem áll le vitatkozni”. Mindenesetre az elszigetelésére és a kirekesztésére irányuló törekvések eredménytelennek bizonyultak.

Irving az őrületbe kergette a cionistákat 1981-ben is, amikor megjelentette könyvét az 1956-os magyar forradalomról (Felkelés! címen magyarul is megjelent), melyben ki merte mondani, amit sem azelőtt, sem azóta soha senki még csak szóba hozni sem mert: nevezetesen, hogy a magyar kommunista vezetők között nagyon sok volt a zsidó származású személy, melynek következtében a magyar nép zsidó uralomként élte meg az 1945 utáni éveket. Istenkísértés feltenni a kérdést, de most Irvinggel együtt tegyük meg: vajon mekkora szerepet játszott a forradalom kitörésében, az indulatok forrpontig hevülésében a kommunista vezetők jó részének zsidó származása?

1988-ban a védelem tanújaként vett részt a holokauszt-tagadás miatt bíróság elé állított Ernst Zündel perében. Korábban Irving sohasem vonta kétségbe nyilvánosan a gázkamrák létét, a Zündel-per során azonban végre megtette. A törvényszéken összegyűlt szép számú hallgatóság előtt bejelentette: megváltoztatta nézeteit a holokauszt történetével kapcsolatban, és immár teljes egészében osztja a revizionista történészek álláspontját. (Mindenki eljut ide, aki alaposan tanulmányozza a kérdést, legfeljebb nem mindenki meri bevallani.) David Irving a világ számos országában tartott előadásokat. A vasfüggöny lehullását követően pedig eljutott a volt kommunista államokba is.1990 folyamán két alkalommal is látogatást tett Kelet-Németországban, ahol hatalmas érdeklődéssel fogadták az immár világszerte ismert történész nyilvános fellépéseit. Ausztriában valamint Nyugat-Németországban azonban ekkor már – cionista nyomásra – a hatóságok igyekeztek megakadályozni előadásainak megtartását. 1990 áprilisában egy rövid időre le is tartóztatták Münchenben. Három évvel később egy német bíróság a gázkamrákra vonatkozó kijelentései miatt 30 ezer márka pénzbírságra ítélte. Majd rövidesen kitiltották Németországból, majd később Kanadából, Ausztráliából, Olaszországból és Új-Zélandból is.

Azonban nem lehetett őt elhallgattatni, vagy megfélemlíteni. Nem adta olcsón a bőrét. 1998-ban keresetet nyújtott be egy zsidó történész, Deborah Lipstadt ellen, aki A Holokauszt tagadása című könyvében „hamisítónak” és „hazugnak” nevezte őt. Két évvel később a zsidó befolyás alatt álló bíróság határozatában elismerte ugyan, hogy Irving „roppant alapos levéltári kutatásokat végzett”, ugyanakkor „rasszistának”, „antiszemitának” és „holokauszt-tagadónak” lett bélyegezve, aki „szándékosan félreértelmezte és manipulálta a történelmi dokumentumokat”. Irvinget jelentős összegű pénzbüntetésre ítélték, melynek következtében súlyos anyagi helyzetbe került.

De nem adta fel az igazságért, valamint a kutatás és a szólás szabadságáért folytatott harcot. Továbbra is sokat publikált, és ha lehetősége nyílott, előadásokat tartott. A cionisták azonban úgy döntöttek: lecsapnak rá, és elrettentésül több évi börtönre ítélik. 2005 novemberében Ausztriába utazott, de alig hogy belépett az ország területére, a rendőrség letartóztatta. A vád ellene az volt, hogy még 1989-ben(!), ausztriai körútja során „mitikusnak” nevezte az auschwitzi gázkamrákat. A cionisták még azt is megtiltották az ausztriai hatóságoknak, hogy óvadék ellenében szabadlábra helyezzék. 2006. február 20-án egy bécsi bíróság három év börtönbüntetésre ítélte. Nem Irving az egyedüli, akit valamely „nyugati demokráciában” véleményének kifejtése miatt elítéltek, de alighanem ő volt akkoriban a legismertebb politikai fogoly. De most sem tört meg, habár némiképpen finomított az álláspontján. Az ítélet kihirdetése után újságírók előtt kijelentette: „Ha a németek valóban olyan kíméletlenek, ugyanakkor hatékonyak voltak, mint állítják, akkor miképpen lehetséges, hogy a zsidók kiirtására irányuló terveik dacára mégis ilyen sokan maradtak életben kiszemelt áldozataik közül?" Igaz, azt is mondta ekkor, hogy „viszonylag keveseket gázosítottak el Auschwitzban”, ami meglepő kijelentés volt, mi több, azt is hozzátette, hogy „a korábbi véleménye, mely szerint egyáltalán nem történtek elgázosítások, módszertani hiba következménye”. A zsidóknak azonban még így is sem volt elfogadható Irving álláspontja, kegyelmet nem kapott, sőt a hatóságok eltiltották a további médiaszerepléstől.

2006. december 20-án végül szabadlábra helyezték, és kiutasították Ausztriából. Angliába hazatérve Irving azt hangoztatta, hogy továbbra is fenntartja korábban hangoztatott nézeteit a holokauszttal kapcsolatban. Ami persze kissé kétértelmű megnyilatkozás volt a részéről, hiszen álláspontja az évek során többször is változott. 2007. március 15-én Magyarországra látogatott, és felszólalt a MIÉP Hősök terén tartott nagygyűlésén. 2008 októberében egy kisebbfajta botrány tört ki Norvégiában, mivel a következő év tavaszán esedékes irodalmi fesztiválra a szervezők meghívták David Irvinget is. A cionisták felháborodásának hatására Stig Saeterbakken programigazgató lemondásra kényszerült, Irvingnek pedig megüzenték, hogy be ne tegye a lábát Norvégiába.

Amikor 2009 elején megindult a hajsza Richard Williamson püspök ellen, aki korábban a svéd televízióban kimondta az igazságot a holokausztról, David Irving azt tanácsolta neki, hogy ismerje el: történtek tömeggyilkosságok Treblinkán, Sobiborban és Belzecben 1942 tavasza és 1943 októbere között. Irving ekkor egyébként arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Williamson-ügyet azért fújták fel a zsidók, mert el akarták terelni a figyelmet Izraelnek a Gázai övezet ellen indított háborújáról, és a palesztin civilek lemészárlásáról. „Sok vita folyik a kivégzések módjáról, és az áldozatok számáról, de nem vitatható, hogy a náci koncentrációs táborokban történtek tömeges kivégzések” - óvatoskodott Irving. De azért a zsidók előtt soha nem volt hajlandó megalázkodni. 2009 szeptemberében az El Mundo spanyol napilapnak adott interjúja miatt őrjöngtek a cionisták. Maga a madridi izraeli nagykövet, Raphael Schutz is tiltakozott, igaz, a nyilatkozat megjelent, másnap azonban Miguel Angel Moratinos spanyol külügyminiszter kényszerült sajnálkozását kifejezni azért, mert Irving egyáltalán megszólalhatott. És noha már 71. évét tapossa, elképesztő energia lakozik benne: ez év október-novemberében amerikai előadókörúton vett részt, ami ugyancsak felbőszítette a cionistákat. (Október 27-én az egyik floridai hotelben, ahol előadást tartott, egy embert megkéseltek.)

Revizionista körökben persze sokan találgatják, mi az oka annak, hogy David Irving megváltoztatta a gázkamrák létezését kétségbe vonó nézeteit. Pontosabban: ma ugyanazt vallja a holokausztról, mint 1988 előtt. Vajon a változás azért következett be, mert szerette volna elkerülni a börtönt, vagy megijedt valamilyen cionista fenyegetés hatására, netán gyerekeinek a boldogulását szeretné megkönnyíteni? Nem egyszerű megtalálni a választ. Ausztriai börtönében, de még az ítélet kihirdetése előtt a következőt nyilatkozta egy újságírónak: „Valóban megváltoztattam a nézeteimet a gázkamrákkal kapcsolatban. Régebben (mármint 1988 és 91 között – P.O.) Auschwitzról és a gázkamrákról a saját kutatásaim alapján formáltam véleményt. 1991-ben azonban, miután alaposan tanulmányoztam Eichmann feljegyzéseit, át kellett gondolnom álláspontomat. A nácik igenis megöltek több millió zsidót...Hibát követtem el, amikor azt mondtam, gázkamrák nem léteztek. Semmi kétségem nincs afelől, hogy a holokauszt megtörtént. Bocsánatot kérek azoktól, akiket esetleg megsértettem, ugyanakkor büszke vagyok arra a 30 könyvre, amit életem során megírtam.” Ismét csak meglepő megnyilatkozás, melynek nyomán több revizionista történész Irvinget árulónak kiáltotta ki. Ne felejtsük el azonban, hogy még az ítélet kihirdetése előtt mondta ezeket a szavakat, és alighanem joggal feltételezhető: szerette volna elkerülni a börtönbüntetést. Ugyanakkor ugyanebben az interjúban továbbra is hangoztatta már a Hitler háborúja című könyvében kifejtett nézetét, mely szerint Adolf Hitler semmit sem tudott a zsidók lemészárlásáról, továbbá a hatmilliós áldozati számot is „szimbolikusnak” nevezte. Nem is oly rég az egyik nyilatkozatában 1 millió 200 ezerre tette a második világháború idején életüket vesztett zsidók számát.

Az El Mundonak adott szeptemberi interjújában már bátrabban beszélt, mint a bécsi börtönben. "A holokauszt csak egy szlogen, egy termék, mint Kleenex vagy a Xerox nyomtató. Hiszen hatalmas pénzeket pénzeket csináltak belőle – többek között a filmekkel is, amelyek milliókat fialtak a gyártóiknak...az 1970-es évekig csupán egy porszemnek tűnt a horizonton az egész holokauszt, amit az is bizonyít, hogy a második világháború nagy hadvezérei illetve politikusai még csak meg sem említették az emlékirataikban. Az 1970-es évek elejétől kezdve kezdték népszerűsíteni. A zsidók ugyanazt a technikát alkalmazták, amit Gobbels. Kitaláltak egy szlogent, az unalomig ismételgetik, és milliókat zsebelnek be” - rántotta le a leplet a holokauszt-csalásról az El Mundonak adott interjújában David Irving. Aki egy kicsit ugyan óvatosabbá vált az elmúlt években, de az igazságért és a szabad véleménynyilvánításért folytatott harcát nem adta fel.

Perge Ottó - Kuruc.info

Kapcsolódó

A holokauszt-csalás leleplezői:

- I. rész: Paul Rassinier - A holokauszt-revizionizmus atyja
- II. rész: Robert Faurisson - Korunk legnagyobb szellemi kalandora
- III. rész: Ernst Zündel - A modern inkvizíció elleni küzdelem egyik élharcosa
- IV. rész: Fred Leuchter - Az auschwitzi „gázkamrák” titkainak tudója
- Holokamu-dosszié