Serge Klarsfeld (a soá-biznisz egyik franciaországi főkolomposa - a ford. megj.) kijelentette: „Ha a Gayssot-törvényt nem fogadták volna el, húsz éve a holokausztot tagadó cikkek és művek lavinájával szembesülnénk, míg ez a törvény, az antiszemitizmus elleni fegyver, szájkosarat tett Robert Faurisson történészre és vetélytársaira, kivéve az internetet, ahol az ilyen véleményeket nem kell már jobban tekintetbe venni, mint a névtelen leveleket” (Le Monde, 2012. január 4.).

Klarsfeldnek ez az egyetlen töredéke tele van tévedésekkel, amelyekből csak egyet emelnék ki, amely elhallgat egy tényt: dacára e törvénynek, mi, én és „vetélytársaim” az interneten kívül is több ezer oldalt publikáltunk (...) , ami néha sokba került a szerzőknek és a kiadóknak. Franciaországban egyedül Vincent Reynouard többet publikált, mint bárki más, és kilenc hónap börtönnel és súlyos pénzbüntetéssel fizetett érte.

Ami az internetes publikációinkat illeti, akár tetszik politikai komisszárunknak, akár nem, igenis „tekintetbe veszik”, vagyis a jelenlegi hatalmasok átbogarásszák, leleplezik és elítélik őket. Számos bizonyítékot szolgáltathatnék, de megelégszem eggyel: több államfő nyilvánosan figyelmeztette a világot a történelmi revizionizmus terjedésének a veszélyeire. Jacques Chirac francia államfő egészen odáig ment, hogy 2006 decemberében egy meglepő személyes kezdeményezést tett: egy tanulmányért, amelyet akkor egy teheráni nemzetközi konferencián ismertettemhttp://www.ujjobboldal.hu/node/55, vagyis ezer mérföldre Párizstól, harsonaszóra bejelentette, hogy büntetőeljárást kezdeményez ellenem Párizsban. Ez az eljárás a következőket eredményezte számomra 1) három házkutatást (a négyből, amelyet el kellett szenvednem) öt fegyveres rendőr által, 2) egy megalázó őrizetbe vételt, amelynek során mellesleg nem tudtak találni nekem egy ügyvédet, ahogyan azt a törvény előírja (a két ügyvéd, akiket értesítettek, miután megtudták a nevemet, nem voltak hajlandók a védelmemre), 3) egy (1200 eurós) computer, egy külső merevlemez és három USB-kulcs lefoglalását.

Négy évvel később, 2011. február 14-én kérvényt írtam az illetékes párizsi vizsgálóbíróhoz, Fabienne Pous-hoz, a lefoglalt tárgyaim kiadását kérve. Kérésemet elutasította, azzal érvelve, hogy a (meg nem nevezett) ügyész követelésére „az érintett informatikai eszközt szakértői vizsgálatnak vetették alá, amelynek az eredményeit még értékelik, és meg kell őrizni az oly nehezen összegyűjtött bizonyítékokat”, azt is hozzátéve, hogy ha a lefoglalt anyagban üldözendő okot találnak, eljárást fognak indítani ellenem.

Máig nem kaptam vissza a tőlem elkobzott informatikai anyagot, az ügyem pedig több mint öt évvel Jacques Chirac gátlástalan húzása után is függőben van.

Az iráni konferencia idején, amely nyitva volt mindenki (revizionisták és exterminacionisták) előtt, kommentáltam a „holokausztra” vonatkozó kutatási eredményeimet. Ezzel az ország egyetlen törvényét sem sértettem meg. Franciaországban azonban felállt a féktelen Jacques Chirac, hogy azt hangoztassa: Teheránban megsértettem egy francia törvényt. Akkoriban ez a személyiség azzal a figyelemre méltó képességével tűnt ki, hogy hagyta magát manipulálni zsidó környezete (Simone Veiltől a CRIF-ig) által. Már 1995 júliusában teljesen behódolt a zsidó szervezeteknek, megvádolva a saját országát, hogy a második világháború alatt „elkövette a helyrehozhatatlant” (ami Klarsfeld és „vetélytársai” interpretálásában jogot adott mindenféle pénzügyi jóvátételhez!). Elődei az államfői poszton sohasem voltak hajlandók ilyen aljasságot elkövetni.

Az én esetemben Chirac kezdeményezésének az illetlenségét részben az állandó riadalmi állapot magyarázza, amelyben Nyugaton élnek a politikai vezetők. Világosan tudják, hogy ha valaha megrepedezik a „holokauszt” mítosza, Izrael Állam kardja és védőpajzsa, akkor senki sem mondhatja meg, hogy ennek milyen következményei lesznek erre az államra, és tehát a nyugati világra nézve.

Ami engem illet, ha valaha ismét bíróság elé állítanak, ez valószínűleg csak 2013-ban lehet, 2014-es vagy 2015-ös fellebbezési lehetőséggel. A Semmítőszéknek esetlegesen meg kellene vizsgálnia annak a lehetőségét, hogy átküldje-e az Alkotmánytanácshoz alkotmányossági normakontrollra azt a törvényt, amely alapján eljárás folyik ellenem. Elvonatkoztatva a semmítőszéki eljárástól, a büntetőügyem csak 2015-ben vagy 2016-ban zárulhat. Csak ekkor ér véget Jacques Chirac példátlan, és Fabienne Pous által folytatott vállalkozása. Leckeadóm ma annyira szenilis, hogy miután nemrég köztörvényes bűncselekmény miatt elítélték, felfüggesztett börtönnel jutalmazták. Fabienne Pous 56 éves, én húsz nap múlva leszek 83: vagyis számomra a biológiai megoldás lesz kilátásban.

A „zsidó gondolatrendőrség” 38 év (1974 júliusa) óta akar elhallgattatni. Serge Klarsfeld, aki kétségtelenül harapós kutyának tart bennünket, „szájkosarat” akart ránk tenni. Eddig senkinek sem sikerült elhallgattatni bennünket vagy szájkosarat tenni ránk. Ésszerű azt képzelni, hogy az esetemben sikerülni fog egy nap?

Egy ideje már az állítólagos „holokauszt”, az állítólagos „náci gázkamrák” és az állítólagos „hatmillió zsidó áldozat” átfogó revíziója Franciaországban és külföldön olyan fejlődésen ment át, hogy nehezen látjuk, hogy lehetne megállítani a természetes terjedését. A közeli jövőben a revizionizmusnak egy látványos nemzetközi akcióval kellene bizonyítania az erejét, de mint általában, ez talán sokba fog kerülni közülünk egyeseknek. Nem számít, mert harcunk a modern idők legfenomenálisabb szélhámossága ellen megéri, hogy feláldozzuk érte a nyugalmunkat és talán az életünket is.

NB. Egy gyöngyszem Chirac nagy barátnőjétől, Simone Veiltől: a soa „egy egész nép teljes és szisztematikus megsemmisítése” (részlet egy 2011. október 20-i pénzgyűjtő leveléből). Miután Simone Jacob néven már elgázosítottnak számít (Hefte von Auschwitz, 7/1964, p. 88), most ismét halott, egy egész nép teljes megsemmisítésének az áldozataként.

2012. január 5.

http://robertfaurisson.blogspot.com/