• Friss hírek
• Vezércikk

A holokauszt-mítosz nem más, mint a globalizált hatalom önigazoló propagandája. Ma majdhogynem ugyanilyen mechanizmusok alapján fosztják ki a harmadik világot, de a görögöket és mindenki mást is – mondja Rácz András újságíró, szerkesztő, blogger. A Torkig vagyok a holokauszttal című könyv szerzőjével a holokauszt-legendáriumhoz kapcsolódó történelmi hazugságokról beszélgettünk.

– Torkig vagyok a holokauszttal című könyve megírásakor a szellemtelen, giccses, nyárspolgári soá-legendárium lerombolását tűzte célul. Mi késztette arra, hogy a magyar közélet egyik legérzékenyebb témájáról írjon?

– Abban a pillanatban, amikor az Országgyűlés elfogadta a holokauszttagadás kriminalizálást, úgy éreztem, elfogadhatatlan irányba fordult a magyar jogalkotás. Ezt a blogomban is szóvá tettem, ami elképesztő indulatokat gerjesztett. Többen javasolták, hogy részletezzem álláspontomat, így könyvírásba fogtam. Természetesen akadtak, akik holokauszttagadással vádoltak, mert nem olvasták a könyvemet, viszont a kötetben kifejtett véleményemmel és kutatásaimmal meglepően sokan egyetértenek. Ugyanakkor a könyvnek van egy nagyon érdekes utóélete, amiből kiderült számomra, hogy ebben a polarizált társadalomban többnyire csak igenek és nemek léteznek egy-egy „érzékenyebb” kérdéssel kapcsolatban. Egyesek azért bírálnak, mert nem elég kemény a könyv, míg mások fasiszta írásról beszélnek. Úgy vélem, kezd kínossá válni az igazság, amit a terjesztők lassú mozdulása és a média furcsa csöndje is igazol.

– Mikor és miért indult el a holokauszt-mítosz gyártása Magyarországon?

– A holokauszt története az elmúlt húsz évben burjánzott el igazán, és mára odáig jutottunk, hogy identitásképző erővé vált. A holokauszthoz való viszonyunk a jó és a rossz közötti választássá vált. Akik nem lelkesednek a holokauszt-témákért, azok a rosszak, míg a többiek a jók közé kerülnek, miközben az egész mélyén egy végtelenül leegyszerűsített és nagyon babonás történet húzódik. Babonás, hiszen az események egymásutániságát fűzi oksági viszonyba, tekintet nélkül arra, hogy itt ezernyi más indok is közrejátszott. Persze a történések valóban egymást követték, csak nem azért, amit felételeznek. A holokauszt-mítosz nem más, mint a globalizált hatalom önigazoló propagandája. Ma majdhogynem ugyanilyen mechanizmusok alapján fosztják ki a harmadik világot, de a görögöket és mindenki mást is. Évente 55 millió ember hal éhen a világon, míg 70 évvel ezelőtt 6 millió zsidót öltek meg.

– Kezdjük az elején! Mi a mítosz lényege?

– A mítosz lényege, hogy a zsidókat a maguk zsidósága miatt egy tervszerű logika szerint gyilkolták meg. Én pedig azt gondolom, hogy ez így nem igaz, mert valóban rengeteg zsidót meggyilkoltak, de sem terv, sem szándék nem állt mögötte. A zsidók halálához spontán folyamatok vezettek, ami mögött több embertelen logika állt. Egyfelől az a fajta racionális gondolkodásmód, hogy a fölösleges fogyasztóktól meg kell szabadulni – ami, megjegyzem, nemcsak a fasiszta, hanem a modern technikai civilizációt is jellemzi –, másfelől pedig a fajelmélet. Ám az a szándék, amit a holokauszt-legendárium állít, hogy a nácik az összes európai zsidót ki akarták irtani, egész biztosan nem igaz.

– Meglátása szerint melyek a holokauszttal kapcsolatos tévhitek, történelmi hazugságok?

– Az első a szándék kérdése. Úgy vélem, a zsidók meggyilkolása nem szándékosság, hanem spontán folyamatok eredménye. A második lényeges dolog a felelősség témája, amit a holokauszt-emlékezet szintén összemosóan közvetít. Az emlékbeszédek gyakori eleme, hogy akik annak idején szimpatizáltak a rendszerrel, vagy ma esetleg nem ismerik el ennek feltétlen bűnösségét, azok valamennyien felelősek a holokausztért. Ami téves képzet, mert azokat terheli a felelősség, akik de facto gyilkoltak. A mai közgondolkodásban arról sem esik szó, hogy a II. világháború alatt nemcsak zsidókat öltek meg, hanem 20 millió védtelen embert mészároltak le. A holokauszt-emléképítmény legnagyobb baja talán az, hogy végzetesen összemossa az egymással össze nem függő dolgokat. A történet úgy szól, hogy az antiszemitizmus vezet a holokauszthoz, és aki kétségbe vonja ennek pusztító jellegét, kvázi holokausztot készít elő. Ez egy önmagába záródó hamis érvelés, ami egy másik tévhitet is létrehoz. Azt, hogy a nácik kezdettől fogva a zsidóság megsemmisítésére törekedtek. Természetesen a nácik végül csakugyan meggyilkolták a zsidókat, de sok más megoldási kísérlet – például munkaerő-szükséglet miatt kezdik meg a zsidók kitelepítését – után jutottak el a fizikai megsemmisítésig. Ráadásul a megsemmisítés ipari jellegéről szóló tudósítások szintén távol állnak a valóságtól. Nem kétséges, hogy számos haláltáborban működtek gázkamrák, de ma már arról is pontos számadatokkal rendelkezünk, hogy az áldozatok többsége nem a gázkamrákban lelte halálát. Csakhogy: ha sem a tervezettség, sem az ipari kivitelezés, sem a teljességre való törekvés nem igaz, akkor a holokauszt páratlan volta is megkérdőjelezhető.

– Kiknek az érdekeit szolgálja a mítosz fenntartása?

– Általában nem hiszek az összeesküvés-elméletekben, és nem gondolnám, hogy a holokauszt-legendárium szervezett érdekre épülne. Minden közösségnek megvan a saját lobbija, amivel a közpénzek elköltésének irányát próbálja befolyásolni. Vannak, akik az oktatásért és vannak, akik a holokauszt- történetért, a még több holokauszt-megemlékezésért lobbiznak. Nem gondolnám, hogy a holokauszt-projekt háttérszereplői összebeszélnének és tudnának egymásról, de a történészektől elkezdve a politikusokig nagyon sokak érdeke, hogy ez része legyen a közgondolkodásnak. Minél nagyobb a történet, annál többen érintettek benne, akiknek az érdekük a holokauszt napirenden tartása. Egyébként függetlenül attól, hogy ők zsidók, avagy sem. Véleményem szerint nem tudatos, hanem spontán csoportnyomás nehezedik a társadalomra.

– De hogyan lett a holokauszt-legendáriumból az USA nagyhatalmi státuszát igazoló narratíva?

– A holokauszt-legendárium Amerika esetében egészen másként néz ki, mert ott ez a hazafias propaganda része. A magyarázatot Washington világpolitikai természetű céljaiban kell keresni. Az USA a háború során a saját világhatalmi helyzetének stabilitására törekedett, viszont az ilyesmit erkölcsi köntösbe illik burkolni. Főleg, ha olyan bűnöket követnek el a hadban állók, mint az amerikaiak. Az erkölcsi magyarázat tehát az, hogy Amerika áldozatokat nem kímélve szabadította föl a világot a szörnyű és gonosz elnyomó náci uralom alól. Amerikai szemmel nézve ez egy klasszikus üldöző–áldozat–megmentő típusú történet. A hős USA megmenti a világot a náciktól, a kommunistáktól, most pedig éppen a terroristáktól. Mindig valakitől mentik a világot. A szuperhős-szerep identitásuk része. Ha amerikai lennék, biztosan büszke lennék rá, de mi jelenleg ennek az elszenvedői vagyunk. Ami mögött egy rendkívül racionális és hideg érdekrendszer, a gazdasági szuperhatalmi törekvéseik állnak. Itt, Kelet-Európában ismert a stílus. A holokauszt-megemlékezések ugyanis nagyon hasonlítanak az április 4-ei (felszabadulás) és a november 7-ei (nagy októberi szocialista forradalom) ünnepségekre. Pontosan ugyanazt a célt szolgálják, a nagyhatalom előtti hódolatot. Húsz évvel ezelőtt a vörös zászló dukált, és minden beszéd végén elhangzott, hogy éljen a megbonthatatlan szovjet-magyar barátság. Most pedig éljen a megbonthatatlan amerikai-magyar barátság.

– Amiben Magyarország élen jár.

– A holokauszt története abban a formájában, ahogy az a megemlékezéseken fölbukkan, valójában egy összeesküvés-elmélet. Arról beszélnek, amit látni szeretnének. Ha a zsidókat üldözik, elnyomják és meggyilkolják, akkor a zsidóság rendelkezik egy különleges attribútummal, amely más körülmények között előnyös, felemelő, pozitív és feddhetetlen. A saját népem különb a többinél. „Azért üldöznek bennünket, mert különbek vagyunk másoknál.” A zsidóknál ez a kiválasztottság tudatában jelenik meg. Megerősítésként szolgál, és elősegíti a legendák fenntartását.

– Mit ért azon, hogy a holokauszt-mítosz egy kegyeltsértő propaganda?

– A mítosz egy kifacsart és velejéig romlott áldozatkultuszt állít az igazság helyére. A gondolat lényege, hogy az áldozat tiszta. A mártír győztes, aki megszabadult bűneitől és legyőzte önmagát. Ám ez a holokauszt áldozataira nem igaz. Ők nem áldozatok, hanem meggyilkoltak, akikből mások csináltak áldozatot. Csak bűnügyi értelemben áldozatok, szakrális szempontból nem, és akik ma ebből hasznot húznak, semmiben sem különböznek a náciktól.

– És egy könyv megírásával le lehet dönteni a tabukat?

– Azt gondolom, hogy igen. Mi mással?…

– Nem telik el hét holokauszt-megemlékezés vagy -film nélkül. A kormány Wallenberg-emlékévet tart, az Európai Parlamentben mégis a zsidók üldözését vetik Magyarország szemére.

– Úgy vélem, ez a modern világ meglehetősen nyitott, és talán sok mindent el lehet érni. Spanyolországban már eltörölték a holokauszttagadás elleni törvényt, és kimondták, hogy az szembemegy a véleménynyilvánítás és a tudományos kutatás szabadságával. Egy kormány értelmes kultúrpolitikával és gondolkodásmóddal normális mederben tudná tartani ezeket a folyamatokat. Nem hiszem, hogy gerinctelenül be kellene hódolni a nagyhatalmi törekvéseknek. Ez a magyar politikai elit nagy bűne, akik húsz éve szolgalelkűen követik a világpolitikai centrum óhaját.

– Mondja ezt egy Fidesz-alapító…

– Az Orbán-kormány is ugyanannak az elitnek a része, amely húsz éve kormányozza az országot, és ugyanúgy hajlamos a mélységes meghajlásra a központok előtt. Valóban Fidesz-alapító vagyok, és emberileg nagyra tartom azokat, akikkel személyes kapcsolatban állok. Ám jól látható, hogy a szóvirágok és a tények köszönőviszonyban sincsenek egymással.

Takács Veronika