Minden ember lelkében ott él a vágy, hogy vezessék. A nőében az, hogy a férfi, a férfiében pedig az, hogy az eszme, s annak is legkiválóbb képviselője, a vezér. Ahogy a nőt boldogsággal tölti el, ha egy arra méltó férfi irányítja, és háziasszonyi feladatait ellátva szolgálhat neki, úgy a férfi is boldog lesz, ha vezérének állhat rendelkezésére. Az egészséges lelkület ez. Az irányítottság vágya, a szolgálat becsülete. Valljuk be, legtöbbünknek így kell gondolkodni. Vezér egy van, hívek pedig sokan, de a hívek nélkül se a vezér, se az eszme nem lenne sehol, bármily kiválóak azok.

A magyar fajta azonban nem nagyon hajlik az igába. Van, hogy ez jó: tekintsünk csak szabadságharcainkra. A szabadságvágytól átitatott magyar lélek csak azért is-virtusának köszönhetjük, hogy még élünk és vagyunk. Ám van, amikor ez igencsak nagy bajt szül. Mert minden magyarban, ha magyarnak születik, már benne mocorog, tán csak nem ő a Vezér? Miért is kelljen valakire hallgatnom, valakit szolgálnom! A magam ura akarok lenni! Bizony, jól írta Alföldi Géza A Vezér c. versében:

"Vezér? Van itt, aki annak nevezi magát, annyi,
mint nyári melegben öreg istállókban a légy.
Donganak, mint éber darazsak, hirdetnek új hitet,
mint megszállt táltosok, mutatnak új utat, mint útszéli jel...
van, aki mindent örömmel elszível,
van itt megszállott, van itt kótyagos,
van, aki reggeltől estig ordít, beszél,
csak éppen nem ő a: Vezér!"

Magyar hazánk az önjelölt megmondóemberek és a tőlük származó őrült elméletek orszga. Van itt minden a táltos csodadoktortól elkezdve a felfuvalkodott, antifasiszta, monarchista ficsúrig. Mindenki előáll valami nagy eszmével, ami most aztán annyira, de annyira megváltja a világot, s ha már akad egy honlapja és két-három követője, igazi Napóleonnak érzi magát szellemi értelemben vett pallosjoggal a kezében. Mert a magyar virtus az emberben addig nem nyugszik, míg ő nem lehet legfelül, míg ő nem mondhatja meg mi és hogy lesz, de sajnos sokszor a becsvágy nem párosul tehetséggel és jó helyzetfelismeréssel, s még a jószándékú eszmegyártók is, akik tényleg Magyarország megmentésért élnek, több rosszat okoznak, mint jót. Mert nem született mindenki eszmealkotónak, nem született mindenki vezérnek! S ez így is van jól, mert vezérnek egynek kell lenni, világnézet csak egy maradhat; követőből és hirdetőből van szükség ezrekre, tízezrekre, százezrekre.

Hogy is írja Alföldi? "...Az Isten küldi a: Vezért!" S ez így is van! Isten küldte vallási vezérünket, Jézus Krisztust, s Isten küldte politikai vezérünket, Szálasi Ferencet. Életútjukon az isteni küldetés lobog át, mert az első maga az Isten Fia, valóságos Isten volt, a második pedig Isten Fiának követője, akit Magyarországért feszítettek keresztre.

Hitünk a kereszténység, vezérünk Jézus Krisztus. Ő az igaz Isten, aki emberé lett, Ő az, aki tanított minket, Ő az, akinek szeretete akkora irányunkban, hogy meghalt értünk, Ő az, aki megváltott minket, hogy bűneinktől megszabaduljunk, és azok ne hátrtáltassanak, Ő az, aki minden harcunkban mellettünk áll, mert Ő adja meg az erőt, mely előre visz, s majd Ő adja meg az örök élet jutalmát, ha egy végigharcolt életen át megpihenünk.

Politikai hitvallásunk a hungarizmus, vezérünk Szálasi Ferenc. Ő az, aki számunkra, magyarok számára egységbe forrasztotta a mindenképp szükséges nacionalizmust, szocializmust és kereszténységet, ő az, aki megtanított arra, Krisztus igazságát hogy használjuk fel nemzetünk boldogítására, ő az, aki nem csak tanával, a hungarizmussal, de életével és hősi halálával is megmutatta, miként válhatunk nem csak szentté, de magyar szentté - olyan emberré, aki nem csak úgy általában az emberiségnek, vagy éppen csak szűk családi körének, hanem magyar hazájának és nemzetének legnagyobb szolgálatára lehet.

Ők a mi vezéreink. Vezéreink, akik meghaltak értünk, és ezek a mi igazságaink, amikért már sokan meghaltunk. Épp ezért borzalmasan bosszant minket, ha valakik, általában kis névtelen senkik jönnek, és megmondják: „ne legyetek keresztények, az hazugság" vagy „hisz idejét múlt", s „a hungarizmusból ki kéne venni a kereszténységet, mert..." Mert, miért is? Mert az népszerűbb lenne? Vagy kényelmesebb? Esetleg mert ti akkor méltóztatnátok magatokat annak vallani?

Mégis hogy képzelitek, okosok? Majd megtagadjuk vezéreinket? Megtagadjuk Jézus Krisztust, Akinél többet nekünk senki nem adott: hitet, igazságot, feltámadást? S a kereszténységet, mely életünk alapja, olyan alapja, mely nélkül nem lennénk harcosok? Komolyan gondoljátok, hogy jöttök és zsidókeresztényeztek egy jót, és mi ettől elandalodva majd eladjuk keresztény mivoltunkat perverz újpogány bóvlikért, amit bár a gonosz papok kiirtottak, mégis van manapság egy-két úr, akik tudják a legapróbb részletekig, mi volt az - amint azt valaki nagyon éleslátóan megjegyezte? Nevetséges féligazságokkal dobálózó tantákolmányokért nem tagadjuk meg vezéreinket, ezt véssétek elmétekbe jól! És nem fogunk megsértődni, ha ezek után a kislábujjatokat se teszitek hungarista körökbe. Nekünk keresztény erkölcsű férfiakra és nőkre van szükségünk, akik ősmúltunkat becsülik, de emellett keresztény történelmünket is!

Aztán nézzük a másik oldalt, akik azzal vádolnak minket, hogy mi nem vagyunk keresztények, megtagadjuk Krisztust. Árulónak bélyegeztek minket, ficsúrok! Tartsátok a szátokat egy-két gondolat erejéig, mielőtt kitátjátok, és jön belőle a szitok! A legnagyobb sértés, amit mondhattok az, hogy megtagadjuk az Isteni Vezért. Nem a higgadt kérdést: "ez vagy az most akkor hogy egyeztethető össze Krisztussal?" utáljuk, hanem azt a gúnyos "na most megvagytok!"-ot, és a statáriális ítéletet: "végre bebizonyosodott, a hungarizmus nem keresztény!"

Úgy vigyázzatok, ezért régen párbaj járt!

Gondolkozzatok egy kicsit el. Bár bűnösök vagyunk és gyarlók, de életünk minden percét azért adjuk, hogy győzzön a hungarizmus, a legkeresztényebb magyar eszme. Olyanok közt vállaljuk fel Krisztus igazságát, akik ősmagyarnak hazudott hedonista tévelygésekkel vannak fertőzve. Feladjuk a gyors népszerűvé válást azért, hogy Krisztus Vezérünket ne tagadjuk meg, mert mi az igazságot akarjuk minden magyar lelkébe írni, nem pedig egyszer iszlámozni, egyszer pogánykodni, aztán ha épp más nincs, akkor egy kicsit kereszténykedni. A Fidesz-KDNP érdekkeresztény, de azok, akiket mi meg akarunk szólítani, ezért általában nem szeretnek, hanem megvetnek minket.

Aki azt mondja, eláruljuk Krisztust, nagyobb sértés, mintha magunkat vagy feleségeinket prostituáltnak titulálná. Mert a leggerinctelenebb dolog, amit valaki tehet, hogy elárulja a vezért.

Még egy harmadik csoportól is szólok. Azokról, akiknek a hungarizmussal van bajuk. Talán szinte teljesen egyetértenek velünk, de nem hajlandóak magukat hungaristának vallani. Másvalami kell - mondják. Ami nem hungarizmus, tehát nem hangzik olyan rosszul. Vagy esetleg amit ők hoznak létre. Tehát vagy gyávák, vagy becsvágyók...

Egyikőtök sem tudja, kedves magyar testvéreim, hogy mit beszél. Nagy elgondolásokat firkálgattok, fél perce született gondolatokkal kakaskodtok, és azt várjátok, tagadjuk meg a hungarista zászlót, amiért mártírok haltak. Tagadjuk meg, vagy változtassunk rajta. Csakhogy mi nem fogunk! Nem fogjuk eldobni a hungarista nevet, szembeköpve vele az értünk akasztott Szálasi Ferencet! S nem fogjuk átírni a hungarizmust sem! Mert a hungarizmusért haltak meg több ezren! Mert a nacionalista, szocialista, és igen,keresztény hungarizmusért adták oda az életüket! Nem azért haltak meg mártírjaink, hogy beléjük rúgva, gondolataikat ellopva új név alatt futtassuk azt, vagy hogy hálátlan örökösök módjára széttúrjuk és kicsontozzuk azt.

Szálasi Ferenc Nemzetvezető a barbárok által át nem írt hungarizmusért halt meg, és komolyan venni, élni és meghalni én is csak ezért tudok és ezért vagyok hajlandó!

Végül hadd idézzem Domokos Endre János idei Hősök napi beszédét. Nála jobban nem lehet megfogalmazni azt, miért kell ragaszkodnunk a kereszténységet igenis magában foglaló, sértetlen hungarizmushoz, miért kell ragaszkodnunk Krisztushoz és Szálasi Ferenchez, miért kell ragaszkodunk ahhoz, hogy mi ennek a férfinak a nevét kiáltjuk indulónkban, hogy mi a hungarista eszmét hordozzuk zászlónkon, és nem tákolunk valami újat, egészen mást; miért kell ragaszkodunk halálig vezéreinkhez.

„Sok ember, akivel beszélgettem, és akinek vázlatosan elmondtam, hogy mi mit szeretnénk, hogyan látjuk a világot, mik az elképzeléseink, hogyan látjuk a jövő útját, a kibontakozás útját, amíg ezt elmondtam, egyetértő bólogatás volt a válasz. Hogy igen, ez teljesen normális dolog, én is így gondolom, ez rendben van, de.. de azért az a Szálasi, az nem kéne. Az valahogy, az úgy.. Azért haragszanak a nagyok.

Én erre azt tudom mondani, hogy nem vagyok hajlandó, amíg emberként élek ezen a földön, olyanokat megtagadni, olyanoknak hátat fordítani, mint például Szálasi Ferenc. 1945 tavaszán megtehette volna, hogy szépen felül a németek által készséggel rendelkezésre bocsátott bármire, repülőgépre, tengeralattjáróra, és elhajózik Dél-Amerikába; megtehette volna, hogy a hóna alá csapja a Szent Koronát és a rábízott kincseket, és élhetett volna, mint Marci Hevesen. Ehelyett elment és jelentkezett a megszálló hatóságoknál, akiknek első dolga volt a budapesti zsidó pribékeknek kiadni, pedig mind az amerikaiak, mind Szálasi, tisztában volt vele, hogy milyen sors vár rá, és ez az sors be is teljesedett 1946. március 12-én.

Nem vagyok hajlandó egy ilyen embert megtagadni!

Nem vagyok hajlandó egy Kovarcz Emilt megtagadni, aki, amikor hallotta, hogy a vezére s minisztertársai a bitó felé menetelnek, hallotta, hogy a budapesti zsidó csürhe gúnykacajától kísérve fejezik be megvetve, bűnözőként a földi életüket, akkor ez a Kovarcz Emil a határon jelentkezett, és azt mondta, hogy engem is vigyetek oda.

Én egy ilyen embert nem fogok megtagadni! Soha! És tőletek is azt kérem, hogy ezeknek az embereknek a példája álljon előttetek, és ezekért az emberekért legyetek büszkék arra, hogy hungaristák vagytok!

Ezeknek az embereknek a példája adjon erőt arra, hogy ezért az országért, amikor a haza munkát kíván, munkát áldozzatok, amikor a haza lemondást kíván, lemondást áldozzatok, és amikor a haza az életeteket kívánja, adjátok oda. Mert Krisztus Urunk arra tanított minket, hogy senkiben nincs nagyobb szeretet annál, mint aki életét adja testvéreiért.

És a hungarista hősök példája erre tanít minket. Ezt jelenti hungaristának lenni. Ezt jelenti egy hungaristának ez a nap. Erre emlékezünk a mai napon. Ez lebegjen a szemetek előtt, ezt vigyétek haza útravalóként egész életetekre, és ezt adjátok tovább!"

Úgy legyen!

Kitartás!

B. Bernadett - Kitartás.hu