Alapvető igazság, hogy elmúlt korok történéseit mindent felülmúló bölcsességgel tudunk kiértékelni, az elkövetett hibákat világosan látni, s mindennél jobban tudjuk, hogy mit, hogyan kellett volna csinálni. De ez így is van rendjén. Az utókor mindig ostobának és rövidlátónak fogja tartani elődjeit, legalábbis abban a tekintetben, ha szóba kerül, hogy végül is miért nem tudta győzelemre vinni ügyét, miért bukott el. De tegyük hozzá, ez a hozzáállás mindig a tömegemberé volt és lesz.

A tömegember természetesen itt sem saját éleslátásról tesz tanúbizonyságot, csupán az bizonyított, hogy olyan történelmi információk birtokába juthat már egészen könnyen, melyek alapján valóban egyszerűen tud ítéletet alkotni. Ilyenkor persze egy üstökös sebességével jön a felismerése, hogy tulajdonképpen a szóban forgó államfő nem más, mint egy közönséges hülye, hiszen pofonegyszerű lett volna a dolga, ezt bárki beláthatja. De itt nem áll meg, továbbmegy, és ezt az éleslátásnak hitt, valójában korlátoltságát továbbgondolja és alkalmazza a jelenkori események értékelésekor is. Tehát úgy gondolja, hogy a jelenleg zajló folyamatokat is ugyanúgy tisztán látja. De mi sem áll távolabb az igazságtól. Csak a sötétben tapogatózik.

A tömegember minden korban így viselkedik, viszont nem minden korban ruházták fel olyan jogokkal, mint éppen napjainkban. Éppen ezért érvénnyel kijelenthető, hogy a tömegember hangsúlyos jelenléte, melegágya, a demokrácia. A demokrácia volt az, mely a mennyiséget a minőség fölé emelte, amely háttérbe szorította azt a természetes elvet, hogy az emberiség előbbrejutását sohasem a tömegek vitték előre, hanem mindig a személyes alkotó erő. Viszont a demokrácia, az abból következő attitűd mélységesen begyűrűzött a társadalomba. Kivétel nem sok van. Olyan helyekre is, akik legalábbis kritikával illetik ezt a társadalmi-politikai berendezkedési formát.

A demokrácia politikai rákfenéje pedig a többpártrendszer. Esetünkben a tömegember viselkedésének kiértékelése itt most mellékes, mindig valaki ellen szavaz, de sohasem ténylegesen valakire, valójában, meggyőződéssel ő sem hisz a demokráciában, de ameddig van mit ennie, készséggel rábízza magát, és képes azok ellen fordulni, akik e rendszernek a tarthatatlanságára felhívják a figyelmet. Ez a fellépés azonban mindig csak szavak formájában történik, sok vizet lényegében nem zavarnak.

De vannak, akik ebből a korlátoltságból már továbbléptek, vagy legalábbis úgy tűnik. A nemzetben gondolkodók közössége, vagy ahogyan nevezni szokás, a nemzeti oldal. Nehéz pontosan behatárolni, hogy valójában mit takar ez a fogalom, vagy azt, hogy hány embert fed le. Sokkal fontosabb viszont, hogy a demokráciához való kötődést ők sem tudták levetkőzni. Ennek oka nagyon sokrétű, vannak olyanok, akik nem is akarják, sőt, azt fenntartani igyekeznek, de ugyanúgy vannak olyanok is, akik egyszerűen csak a szellemi vakság állapotában vannak. A jószándékot nem vitatjuk, azonban a tények attól még tények maradnak.

A következő kijelentés sokak számára letaglózó lehet, akik még nem találkoztak efféle megvilágítással, de az, aki pártoskodik, legyen az akármilyen nemzeti, az ellenség szekért tolja. Gyakran vágják a fejünkhöz, hogy miért utasítjuk el a parlamentizmusban való részvételt, hiszen annak idején Hitler és az NSDAP is választások útján vette magához a hatalmat, de a Nyilaskeresztes Párt is elindult 1939-ben a választásokon (amelynek körülményeit ismerjük, tudjuk, hogy egyenlő feltételek mellett valószínűleg kormányra került volna). A válasz nagyon egyszerű, ugyanis a körülmények azóta merőben megváltoztak. Lényegi különbség van az 1945 előtti, és az azt követő időszakban Európában (most beszéljünk csak a liberális demokráciákról, hiszen a bolsevizmus idején szó sem volt választásokról). 1945 előtt nem úgy volt felépítve a rendszer, ahogyan ma, hiába voltak szavazások. Akkor még indulhattak a választásokon autokrata és demokrata pártok egyaránt. Hiszen Hitler és az NSDAP sohasem mondta, hogy ők demokraták lennének, mégis indulhattak. 1945 után már tanultak a történtekből, (nem a holokauszt) és nem akarták újra ugyanazt a hibát elkövetni.

Tehát ma már csak azok a pártok indulhatnak a választásokon, akik elfogadják a demokrácia kereteit. Hovatovább, csakis az ilyen pártokat jegyzik be. Tehát már itt megbukna a dolog, hogy nem jegyeznének be egy hungarista pártot. Logikus a következtetés, hogy az egyetlen út a népi ellenállás útja, mely semmilyen szállal nem kötődik ehhez a rendszerhez. Pont ezért életképes. Valódi, mélyreható változás és rendszerváltás - s ezt lelkük mélyén a nemzeti radikális nemzettestvéreink is érzik, érezniük kell - csak a hungarizmus megerősödéssel jöhet el. És jönni is fog.  

Az évek előre haladtával a frontvonalak egyre inkább tisztulni fognak, egyre világosabbá kell, hogy váljék, hogy a hungarizmus az egyetlen lehetőség, az egyetlen fegyver, mellyel felvehetjük a harcot a megszállókkal. A szokásos kérdések egyike ilyenkor így hangzik: hogyan képzelitek a hatalom átvételét, ha nem demokratikus úton? Ez az a kérdés, amire egyszerű és sablonos válaszokat nem lehet adni, de ez csak arra bizonyíték, hogy hova vezetett a magyarság hanyagsága, hová vezetett az, hogy hagyta magát becsapni újra és újra, hagyta elhitetni magával, hogy elég egy jó helyre behúzott szavazat, és eljő a "szebb jövő". Keserű az ébredés. Sok évet elvesztegettünk már. A helyzetünk azért nehéz, mert hagytuk, hogy azzá váljon. De nem reménytelen. 

A világban végbemenő folyamatok nem a békés jövő képét vetítik elénk (lásd: Döbbenetes adatok, Európa és Nemzetünk végnapjai!). Addig mindent latba vetve el kell érnünk, hogy a hungarizmus, a Hungarista Mozgalom emelkedjen ki és váljon vezető erővé a nemzeti oldalon, sőt, az a két fogalom, hogy nemzeti oldal és hungarizmus többé ne legyen különálló, hanem jelentsen egyet a kettő. Másképpen nemzethalál vár ránk. A küzdelem szépsége ebben rejlik, de igenis tapasztaljuk, hogy egyre nagyobb teret nyer hazánkban a hungarizmus, ezt megerősíti, hogy országszerte egyre több az érdeklődés és jelentkezés sorainkba, miután kiábrándultak a demokrata bohóckodásból, a félmegoldásokból, és belátták, hogy nincs tovább hova hátrálniuk. Nincs még veszve semmi!

Lantos János - Kitartás.hu