Ugyanakkor a hivatalos holotörténészek a jelek szerint azért átvizsgálták a visszaemlékezők beszámolóit, a számokat, adatokat igyekeztek egységessé formálni (ami azért teljesen nem sikerült), és vigyáztak arra is, hogy bizonyos képtelen kivégzési módok (elektromos áramos, légkalapácsos, vízbe fojtós stb.) lehetőleg ne forduljanak elő, a „túlélők” ne emlegessék az „emberbőrből készített lámpaernyőt”, az „emberi zsírból előállított szappant”, valamint eltávolították azokat a megjegyzéseket is, amelyek a németországi koncentrációs táborokban felállított gázkamrákra vonatkoztak. (Amelyekről már régen beismerték, hogy nem léteztek, sőt, mint „tudjuk”, 1944-ben már csak Auschwitz-Birkenauban működött úgynevezett „haláltábor”.) Az úgynevezett szemtanúk beszámolói kulcsszerepet játszanak a holokauszt-történetben: hiszen jórészt azokra épül az egész építmény, pontosabban kártyavár. Természetesen nem lehet kétségbe vonni azt a tényt, hogy bizony a foglyokkal nem egy esetben kegyetlenül bántak az SS-őrök, és a háborús körülmények közepette szörnyű állapotok uralkodtak a lágerekben. Ugyanakkor számos valószínűtlen, sőt, teljességgel képtelen megállapítás is olvasható a beszámolókban, amelyek közül a legkirívóbbak az alábbiak:

1. A visszaemlékezők állítása szerint többen azok közül, akiket a gázkamrába akartak küldeni, megszöktek (illetve mások megszöktették őket), és elbújtak az SS-őrök elől – meglehetősen valószínűtlen állítás.

2. Van olyan szemtanú, aki amikor a krematóriumokról beszél, hatalmas tüzeket vizionál – valószínűtlen, hogy a nyílt színi halottégetéseket (amelyek előfordulhattak Auschwitzban, habár a magas talajvízszint miatt inkább csak szórványosan), valamint a holttestek elégetését a krematóriumokban bárki is összekeverje.

3. Hatalmas gödrökben nem lehet nagy tömegű halottat elégetni (az emberi test nagyrészt vízből áll, a legalul elhelyezett holttestek nem gyulladnak meg) – a nagy gödrökben történő halottégetésekre (hatalmas tüzekre, vöröslő égboltra stb.) vonatkozó kijelentések tehát képtelen állítások.

4. A krematóriumok kéményei füstölnek ugyan, de nem lángolnak – a „lángoló krematóriumokra” vonatkozó összes kijelentés képtelen állítás. (Amelyek pedig nagyon gyakran előfordulnak a holokauszt-visszaemlékezők beszámolóiban.) A koksz ugyanis egy úgynevezett „rövid lángú” tüzelőanyag, melynek égése során a láng nem jut ki az égetőkamrából sem – amelyet a kéménnyel egy gázcsatorna köt össze –, és így nem keletkezhetnek a kéménybe is becsapó lángok.

5. Nem lehetséges egyetlen éjszaka 25 ezer embert elégetni – az ezzel kapcsolatos beszámolók tehát képtelen állításokat tartalmaznak.

6. A legtöbb túlélő arról beszél, hogy megérkezésükkor „Mengele” szigorúan szétválogatta a munkaképeseket és a munkára alkalmatlanokat. Az utóbbiakat pedig egyből küldték is a „gázba”. Ezzel szemben olvashatunk olyan visszaemlékezést, mely szerint megérkezéskor megkérdezték a foglyokat, „ki érzi magát betegnek, ki nem tud gyalogolni”, és aki „gyengének” jelentette ki magát, azt küldték a gázkamrába. Egy másik túlélő pedig kijelenti: Voltak olyan transzportok, amelyek éjjel érkeztek, és válogatás nélkül vitték az embereket a gázba. Itt tehát egymást kizáró,ellentmondásos állításokkal van dolgunk. Vagy ilyen rendszertelenül és szervezetlenül zajlott volna az „ipari méretű népirtás”?

7. A „Kanada ruhagázosítójában” történt állítólagos elgázosítással kapcsolatos beszámoló – valószínűtlen állítás. Miért kellett volna egy ruhagázosítóban kivégezni a Sonderkommando tagjait, amikor ott voltak a „normális gázkamrák”?

8. Többen is beszámolnak arról, hogy kórházban voltak Auschwitzban, ahol kezelték, sőt, meg is operálták őket. De állítólag – a beszámolók szerint – hetente, sőt naponta többször is voltak „szelektálások”, amikor biztosan észrevették, hogy egy-egy fogoly nagyon beteg, sőt, kórházban van. De egyáltalán miért bajlódtak a megbetegedett foglyokkal, miért nem küldték őket is a „gázba”? Más tanúvallomásoknak (sőt, a hivatalos holokauszt-történetnek) ellentmondó állításokkal van tehát dolgunk.

9. Az egyik visszaemlékező szerint többen is megszöktek a gázkamrából, akik később elmesélték a többi fogolynak (Hol? A lágerben? Vagy a háború után?), hogy voltak, akiket a „gáz nem ölt meg”, és „élve kapaszkodtak a falakon”, de aztán „elnyelték őket a lángok”. Teljesen képtelen állítás, hiszen eleve elképzelhetetlen, hogy bárki meg tudott szökni a gázkamrából (noha van egypár túlélő, aki azt állítja magáról, neki sikerült), másrészt pedig a gázkamrákban nem voltak lángok. Azok legfeljebb a krematóriumokban lehettek, melyek azonban elég messze voltak magától a gázkamrától. (A II-es és III-as krematóriumban a gázkamra fölötti szinten, a IV-es és V-ös krematóriumban pedig az épület átellenes végében voltak a halottégető kemencék.)

10. Mengele két ízben is vért vett az egyik konyhán dolgozó fogolytól (és nyilván másoktól is), aki látta, amint a náci orvos kiválogatja a 12-16 éves gyerekeket, hogy a gázkamrába küldje őket, ám közülük a „visszaemlékező” többeket is „elbújtatott” - valószínűtlen állítások, ráadásulellentmondanak más beszámolóknak, illetve a hivatalos holotörténelem tanításainak, melyek szerint megérkezéskor történt a „szelekció”. (Az „elbújtatott gyerekek” később visszamentek a barakkjaikba, és sem nekik, sem megmentőjüknek nem esett semmi baja? Hát nem volt Auschwitzban létszámellenőrzés? Számos tanúvallomás szerint hetente, sőt, gyakran naponta többször is volt. Hogyhogy nem tűnt fel senkinek az „elbújtatott gyerekek” hiánya?)

11. Az egyik SS-tiszt „villát szúrt az emberek nyakába”, és „belelőtt a szájukba”, mindezt azért, mert szökni akartak – valószínűtlen állítás.

12. Autóval szállították a meztelen embereket a krematóriumokba –valószínűtlen (habár kétségkívül hatásvadász) állítás. Vajon a meztelen emberek miért nem tiltakoztak? Azt hitték, zuhanyozni viszik őket? De mit gondoltak magukban, miért vetkőztették le őket ilyen hamar?

13. A Sonderkommando kivégzett tagjainak neveit az egyik visszaemlékező látta a gázkamra falán felírva – némiképpen valószínűtlen állítás. Haláltusájuk közben azzal foglalatoskodtak volna, hogy nevüket fölvéssék a gázkamra falára? Vagy az SS-őrök örökítették volna meg a neveiket? Mi célból?

14. Az egyik „visszaemlékező” szerint a foglyok fát vágtak, majd a kivágott fát beszállították a „krematórium udvarára”, a kemencék mellé – képtelen állítás, tekintve, hogy az auschwitzi krematóriumok kemencéit koksszal fűtötték.

15. Az állítólag fürdőhelyiségnek álcázott gázkamrában „fogasok”, mi több, „tuscsapok voltak, melyekből jött a gáz” - képtelen állítás, olyannyira, hogy ma már a hivatalos holokauszt-történészek sem hiszik el. A „zuhanyból ömlő gáz” meséjét szép csöndben átadták a feledésnek. A gyilkolásra állítólag használt szer, a Ciklon B egyébként is szemcsés anyag, amelyet nem lehet egy zuhanyrózsán keresztül erőszakolni.

16. Az egyik beszámoló szerint akiknek nagyon erős szívük volt, azok nem haltak meg azonnal, és még lélegeztek, amikor bedobták őket a kemencébe – képtelen állítás, mivel még hosszú időnek – több órának – kellett volna eltelnie, amíg az összes halottat és az esetleg életben maradtakat elszállották a gázkamrából a kemencékhez. (A II-es és III-as krematóriumban lifttel kellett felhúzni a holttesteket a kemencékhez, a IV-es és V-ös krematóriumban pedig valamiféle szállítóeszközzel, talán talicskával kellett az épület távolabbi részén fekvő halottégetőhöz vinni őket. Hosszú-hosszú órákig eltarthatott, amíg mindenkit a kemencékhez vittek, ha pedig a „hajukat levágták” és az „aranyfogaikat kihúzták”, mint sok „szemtanú” állítja, akkor egy vagy két nap sem lett volna elég az összes halott vagy élő elszállításához, de ha valaki életben maradt is, oly súlyos mérgezést szenvedett, hogy aligha élt még órákig vagy napokig.)

17. Egy szemtanú állítólag látta, amint egyik fogolytársát elevenen dobtak be a tűzbe, sőt, hallották még a hangját is – képtelen állítás, aligha tud kiabálni valaki, akit egy halottégető kemencébe „bedobnak”, ami elég macerás művelet is, az áldozat ilyenkor feltehetően ordít, rúg és harap, így hát nem egyszerű „bedobni” egy hamvasztó kemencébe egy élő embert. Vagy talán a nagy „égő gödrökbe” dobták „Weinberger Mór fürdőtulajdonost”?

18. Volt olyan fogoly, akit egy nap tízszer is elvittek szelekcióra –valószínűtlen állítás. Mi értelme lett volna? Vagy ekkora volt a szervezetlenség az „ipari szervezettségű halálgyárban”, egy-egy fogoly naponta többször is átesett a „kiválogatáson”?

19. Az egyik szerencsi származású fogoly állítása szerint őt a sátoraljaújhelyi gettóból szállították el Auschwitzba, ahová április 20-án érkezett meg –képtelen állítás, hiszen a magyarországi zsidók Auschwitzba szállítása május 16. és július 11. között történt. (Igaz, állítólag április végén a németek már két szerelvény indítottak Magyarországról a budapesti börtönökből, illetve a kistarcsai és bácstopolyai internálótáborokból összegyűjtött zsidókkal, de a Sátoraljaújhelyről nem indulhatott transzport áprilisban, de május első felében sem.)

20. Ugyancsak a sátoraljaújhelyi gettóból kiszállított deportált szerint Auschwitzba érkezéskor hatalmas tüzeket látott, amelyek azonban szerinte nyilván „csak hatáskeltés céljából égtek” - más tanúvallomásoknak ellentmondó, képtelen állítás, aminek az égvilágon semmi értelme. Minek kellett ily módon „hatást kelteni” a németeknek, de meg egyébként is a többi fogoly azt állította, halottakat égettek a hatalmas gödrökben (amelyekbe egyesek szerint élőket is bedobáltak.) Most akkor hatáskeltés vagy valódi halottégetés volt, amit a foglyok láttak?

21. Egy bizonyos „Grese” bottal ütlegelte a női foglyokat, ami persze lehetséges, de hogy egy SS-őr belelőtt egy kislány koponyájába, aki „véresen eset össze”, de azután felgyógyult – valószínűtlen állítás, annál is inkább, mivel érthetetlen, hogy a kisgyerekeket lövöldöző, őket tűzbe hajigáló, és gázkamrákba kényszerítő németek vajon miért operálták és gyógyították a feltehetően súlyos koponyasérülést szenvedett kislányt? (Lehet, hogy személyesen Mengele operálta? De miért? Hogy azután a „gázba” küldje?)

22. Egy 14 éves kislány meztelenül kiugrott a teherautóból, ami a gázkamra felé vitte a halálraítéltek csoportját – valószínűtlen állítás.

És most következzenek maguk a beszámolók (az eredeti „helyesírás” szerint) a Degob honlapjáról (kiemelve a nézetem szerint valószínűtlen, képtelen, ellentmondó kijelentéseket.):

520. jegyzőkönyv: 
Fent nevezett előadja a következőket:
Szüleinkkel laktunk Munkácson, édesapánk nyomdász volt. Ketten (Edit és Ilona) tanítottunk, rendesen megéltünk. Kevéssel a németek bejövetele után betereltek bennünket gettóba, majd onnan a téglagyárba. 5 hétig voltunk ...Egy napon csakugyan transzportba kerültünk mi is. Vagonba gyömöszöltek bennünket, amelyben 70-en voltunk. ..Auschwitzba érkeztünk. Nagyon gyorsan le kellett szállnunk a vagonból és ott azonnal elválasztottak bennünket a szüleinktől, akik a másik oldalra kerültek. Mi hárman együtt maradtunk. Bevittek bennünket a fürdőbe, ahol meztelenre vetkőztettek, hajunkat lenyírták, teljesen szőrtelenítettek és fürdő után egy szál rongyos ruhát adtak, minden fehérnemű nélkül. Utána a "C" láger 24. blokkba kerültünk. Egy blokkban 1000 ember volt. Munka nem volt, hanem folyton appell. Ez normális körülmények között napi 6 órát vett igénybe, de ha valami közbejött - például valaki hiányzott - , akkor még tovább tartott és esetleg végig térdepelni kellett. Erzsit egy SS nő bottal fejbe verte, úgyhogy 8 hétig gennyes sebvolt a fején. Meg is operálták az "A" lágerban...Erzsinek később a tüdejét is megtámadta ez az életmód, mert az állandó esőben a tető beázott fejünk fölött és két hétig a vízben feküdtünk a cementen. Nagyon nehéz volt együtt maradnunk, mert minden nap jött Dr. Mengele és egy Drechler nevű SS-nő, szelektálni. Egyik blokkból a másikba szaladtunk, mindenféle ravasz cselhez folyamodtunk és bújócskát játszottunk, csakhogy valahogy együtt maradhassunk. Az idegeinket nagyon megviselte ez az állandó félelem a különválasztástól, úgy hogy végül már boldogok voltunk, amikor bekerültünk a munkástranszportba. Ez se ment izgalom nélkül, mert Erzsit nem akarták bevenni a transzportba, de ő makacskodott, hogy ő erős, dolgozni akar, úgy hogy végül mégis velünk jöhetett. Azt persze nem mondta, hogy együtt akar maradni a testvéreivel, mert akkor biztosan nem engedték volna velünk. Unterlüssbe kerültünk, Hannover mellett.

699. jegyzőkönyv: 
Fentnevezettek előadják a következőket:
... Május 20-án egy pénteken estefelé Auschwitzba érkeztünk. Az állomáson csíkos ruhás lengyel häftlingek fogadtak és ránk szóltak, hogy a csomagok maradjanak a kocsikban, majd ők utánunk hozzák. Majd leszállva, különállították a férfiakat és külön a nőket, az öregek kocsival mentek. Később úgy hallottuk, hogy még aznap az egész csoport a krematóriumba ment. Nagy tüzet láttunk, sírást hallottunk, visítást és messziről azt is láttuk, hogy férfiak a tűz körül dolgoztak, sőt éreztük is az égett hús és csont szagát. Fürdőbe vittek azután, lekopasztottak, elvett jó ruháink helyébe egy szál rongyos ruhát kaptunk, cipőink helyett is facipőt. Minden reggel vizesen álltunk órákig az appellen, sokan rosszul lettek. Auschwitz éghajlata ugyanis nagyon szélsőséges, a nappali hőséget erős éjszakai lehűlés követi. A 7-es blokkban nyertünk elhelyezést, egy priccsen 14-en feküdtünk, alvásról természetesen szó nem lehetett. A C vernichtungslagerben voltunk 100-1500-an egy blokkban. ..Gyakran volt szelekció, mindenki munkabírónak szeretett volna látszani. Ha kiválasztottak munkára, nagyon boldogok voltunk. Fentnevezett Jakobovics Sárit nem vették be a munkásokhoz, erre kiszökött a sorból, eltűnt, nővére utána ment keresni. Bottal jól megverték, de azután mégis sikerült a munkabíró emberek csoportjába bekerülnie. Kiválasztás után fürdőbe mentünk, utána egész éjjel kint álltunk. Másnap este átvittek a D. lagerbe, az SS nő megnyugtatott, hogy nem transzportba visznek, hanem krematóriumba. Le kellett vetni a transzportruhát, de szerencsénkre közben utasítás érkezett, hogy munkásokra van szükség és erre elvittek. Augusztus végén vonatra ültünk, 5-en egy kocsiban, az útra fél kenyeret, wurstot, kis margarint kaptunk, ennek három napra elégnek kellett lenni, ekkor megérkeztünk Salzwedelbe (Hamburg mellett). Itt gyári munkára osztottak be, napi 12 órát dolgoztunk, felváltva nappal és éjjel, a munka elég nehéz volt, mindig állva kellett a munkát elvégezni.

701. jegyzőkönyv: 
Fentnevezett előadja a következőket: 
Április 29-én elindítottak bennünket Auschwitzba. A vagonban 78 embervolt, 50 nő és 28 férfi. Egy napi út után megérkeztünk. Érkezéskor az állomáson megkérdezték, hogy ki érzi magáét betegnek, ki nem tud gyalogolni. Persze sokan jelentkeztek, ezeket egyenesen a gázba vitték. Akkor a vonat még egészen kint állt meg, később mi - az első magyar transzport - építettük meg az utat, amelyen a vonat beljebb jött. 3 hétig úgynevezett karanténban voltunk, majd 150-ed magammal az úgynevezett Kanada kommandóba kerültem. A Kanada kommandó a csomagokat bontotta és a ruhákat szortírozta. Mi jobb elbánásban részesültünk, egyforma csíkos ruhában és piros kendőben voltunk. Cirka 4 hónapig voltam ott. ..Rettenetes volt mindennap látni az égő kéményeket és messziről látni az égő gödröket. Olyan sok volt már ugyanis a halott, hogy a krematóriumot nem győzték az égetést, hanem szabad gödrökben is égettek.Voltak olyan transzportok, amelyek éjjel érkeztek és válogatás nélkül vitték őket a gázba. Volt olyan éjjel, hogy 25.000 embert égettek el. Az utolsó magyar transzport az újpesti és Pest környéki volt. Utána pár héttel már kevesebb lett a munka, mert nem jöttek transzportok. Akkor a Kanada fel is oszlott. Utolsó borzalmas élményem a Kanadában az volt, hogy oda hozták a férfiakat, akik a gázkamrában dolgoztak és ott gázosították el őket a Kanada ruhagázosítójában....4 hétig sarlach-karanténban voltam. Onnan Aussenkommendóba kerültem. A harmadik napon egy SS félig agyonvert. Minden ok nélkül, csak azért, mert részeg volt. Taposott rajtam, rúgott, három bordám eltörött. Erről a német kórházi főorvos úgynevezett Meldungot csinált, mert még ő is soknak találta. 8 napig a kórházban feküdtem és utána még egy heti Schonungot kaptam. Ezután a Weberei kommandóba kerültem. Ez a legborzalmasabb volt. Ha nem szőttük meg az előírt mennyiséget, akkor ütöttek-vertek. Az út a munkába félméteres sártengeren átvezetett cipő és minden melegebb holmi nélkül jártunk. Október vége felé a Weberei-Kommando is átköltözött a "C" lagerbe.

873. jegyzőkönyv:
Fentnevezett előadja a következőket: 
Június 17-én bevagoníroztak, 80-an voltunk egy vagonban. A németek Kassán vettek át. Ott is kutatás volt, és kijelentették ismét, hogy agyonlövik, akinél aranyat találnak. Pénzt kellett itt leadni. Megérkeztünk Auschwitzba, kiszálltunk, de semmi holmit nem vihettünk magunkkal, majd utánunk szállítják, azt mondták. A szülőket, idősebbeket az SS-ek külön állították, a fiatalabbakat egy másik oldalra. Alig volt idő még elbúcsúzkodni se lehetett, "Los, Los" kiabálták, hamar menni. A kisgyermekes anyákat szintén az öregekhez állították és elvitték őket a gázba. Mikor mentünk, láttuk, hogy a piszkos paplanokat égetik. Voltak azonban akik megszöktek, és azok mesélték, hogy voltak, akiket a gáz még nem ölt meg, és élve kapaszkodtak a falakon, annyira akartak élni, de aztán elnyelték őket a lángok. Csontszag volt állandóan és nekünk mindig azt mondták: piszkos zsidó rongyokat égetünk. ..Volt egy orvos dr. Mengele, az jött mindig megnézni az embereket, hogy nem e soványak. Aki sovány volt, arra azt mondták, hogy üdülőhelyre viszik. Egy testvéremet is kiválasztotta a Mengele, és elvitték. Azóta többé róla nem tudok. Volt egy Grese nevezetű csodaszép nő, egy biciklin járt. Ezer és ezer ember állt a fullasztó hőségben és Ő gyönyörködött, hogy mi hogyan térdepelünk. Válogatás nagyon gyakran volt, minden héten. Az emberek elbújtak, akik soványak voltak, de nem nagyon lehetett. Az egyik alkalommal elbújt valaki, akkor a másodikon elfogták. Az élet így tartott augusztusig, majd minket elvittek egy hadüzembe Fallrslebenbe, az egy fegyvergyár volt.

1001. jegyzőkönyv: 
Fentnevezett előadja a következőket: 
Megérkeztünk Auschwitzba, ott szétválasztottak bennünket az öregektől és a gyerekektől. Azután mindent elvettek tőlünk és bevittek a fürdőbe, ahol levágták a hajunkat. Fürdőből kijövet kaptam egy rongyos ruhát. Általában a saját cipőt meghagyták, de tőlem azt is elvették és kaptam helyette egy pár fatalpút. Miután ezen is átestünk, bevittek a "C" láger 8-as blokkjába. Ott aztán megtudtam, hogy a tőlünk különválasztottakat a krematóriumban elégették. Sajnos ide kerültek szegény szüleim is. ..Priccseken aludtunk. Egy priccsre 14 embert helyeztek el úgy, hogy heringmódra voltunk összepréselve... 14 ember kapott egy rongyos takarót. Igen gyakran fordult elő, hogy az egymás felett lévő priccsek leszakadtak, és ennek következtében az alatta lévőket megsebezték. Ebben a blokkban kb. egy hónapig voltunk és semmit nem dolgoztunk....Mialatt a konyhán voltam beosztva, két ízben jelent meg dr. Mengele, és vért vett tőlem. Természetesen nagyon meg voltam ijedve, mert azt hittem, engem is visznek a krematóriumba. Minthogy éjjeli beosztásom volt a konyhán, mindég láttam a nagy tüzet a krematóriumból. Azokat a férfiakat, akik már nagyon gyöngék voltak a sok munkától, bezárták egy külön blokkba- néha sikerült nekik átdobnunk egy kis kenyeret, vagy káposztát- és láttuk amint éjnek idején ebből a külön blokkból az embereket autóra tették és vitték a krematóriumba. Nagyon nagy volt ilyenkor a sírás, mert szegények tudták, hogy a halálba viszik őket. Ugyancsak láttam, amikor egy alkalommal dr. Mengele a gyerekblokkban kiválasztotta a 12-16 éves gyerekeket és ezeket is elküldte a füstbe. Előfordult egy alkalommal, hogy amikor így felállították a gyerekeket, egyik másik próbált megszökni, és akkor sikerült nekem 2 gyereket megmenteni, úgy, hogy bevittem őket egy másik blokkba, és addig bújtattam őket amíg a választás lezajlott. ..Egyszer a konyháról behívtak bennünket a Revierbe, hogy segítsük a halottakat elszállítani. Szegények kint feküdtek a sárban. Azért hívtak bennünket erre a munkára, mert azt állították, hogy mi jó erősek vagyunk és tudjuk cipelni a halottakat. Én alig bírtam ezt a munkát végezni, de sajnos muszáj volt. Innen kerültünk ismét transzportba, és elvittek Merklenburgba. ..itt már egyedül aludhatott mindenki egy priccsen, sőt meg sem engedték, hogy ketten együtt aludjanak, pedig jó lett volna, mert nagyon fáztunk. Egy # 12-en voltunk és fűtésre naponta 6 drb. szenet adtak. Én egy ilyen befűtés alkalmával olyan rosszul lettem a füsttől, hogy bekerültem a Revierbe, ahol 3 napot töltöttem Utána vissza kellett mennem dolgozni. Itt a napi élelmünk 25 dkg. kenyérből állott és egy levesből. Későbben csökkentették a kenyéradagot 20 dkg-ra. Egy héten keresztül még margarint is kaptunk, szombaton pedig adtak 1 kanál lekvárt, 1 kanál cukrot és egy pici szalámit.

1402. jegyzőkönyv: 
Fentnevezett előadja a következőket: 
Auschwitzban elválasztottak bennünket szüleinktől. Anyánk és kis húgunk a gázba mentek, bennünket pedig elvittek a fertőtlenítőbe, teljesen levetkőztettek bennünket, mindenünket elvették, más ruhát kaptunk és vittek a lágerba. Négy hétig karanténban voltunk, azután elvittek minket dolgozni a "Kanada"-ba. Itt az volt a feladatunk, hogy szortíroztuk a transportok holmiját. Míg itt dolgoztunk, addig jó dolgunk volt, ennivalónk is volt bőven, mert a Waggonokból szereztünk. ...Volt egy Oberschaarführerünk, aki ütött-vert miket, különösen akkor, ha valaki akár csak egy pillanatra is megállt. Különösen férfiakkal bánt így sokan meg is haltak a kezei között. Kedvenc szórakozása az volt, hogy villát szúrt az emberek nyakába s belelőtt a szájukba, azután kijelentette, hogy minderre azért volt szükség, mert az illető "szökni akart".

1513. jegyzőkönyv:
Fentnevezett előadja a következőket: 
70 ember került egy vagonba, vizet, WC vödröket kaptunk induláskor, csendőrök kísértek Kassáig, itt azután már a németek vették át a vonatot. Kassán kaptunk újból vizet a munkaszolgálatosoktól. A mi vagonunkban útközben senki sem halt meg, szökésről sem tudok. Három napig utaztunk, megérkeztünk Birkenauba, ahol csíkos ruhás lengyel häftlingek segítettek a kiszállásnál, azután külön-külön felállították a férfiakat és nőket, majd fürdőbe vittek, levágták a hajunkat. Ketten az A lágerbe kerültünk, 1320-an egy blokkba, 14-en egy kojára. ..Kétoldalt volt a két krematórium, középen az út és így ezen az úton kellett a munkahelyre mennünk; vagy 200 lépésnyire itt gyakran láttuk munkából jövet, vagy menet transzportokat. Néha már az udvaron láttunk levetkőztetett embereket, ruháik a földön egy csomóban hevertek, gyereksírást is gyakran hallottunk az udvarról, néha pedig a nyitott kapukon át is láttuk a meztelen embereket. Sokszor láttunk autókat is, amikor munkából jöttünk, azon meztelen embereket szállítottak, az autó igen nagy sebességgel ment. A C lágerből is sokszor hoztak ide transzportokat, ezek még fel voltak öltözve, ilyenkor mindig blokksperre volt, de mi azért láttuk, az A láger előtt pedig mi is álltunk appellt. ..így jutottam el a Kanada-kommandóba. Itt kb. október 15-ig dolgoztam, a krematóriumból érkezett holmikat is szortíroztuk. Egy alkalommal láttuk a gázkamrát, ahol fertőtlenítették az összekötözött csomagokat. Az ablakokat téglával befalazták, mi erre rosszat kezdtünk sejteni, és másnap tényleg láttunk is neveket felírva, ezek a sonderkommando tagjainak nevei voltak, akiket aznap ott elintéztek, de különben is láttuk őket útközben, amint két autón szállították be a gázkamrába. Munkahelyünk nagyon messze volt, az út nagyon rossz volt, sáros, a cipőnk rongyos volt, kénytelen voltunk a vizes sáros harisnyákban lefeküdni, különben nem tudtunk volna reggel cipőt húzni. Annyira el voltunk már keseredve, hogy szinte áhítoztuk a halált. Az aussenkommandoban is dolgoztunk, amikor itt befejeztük a napi munkát, fát hordtunk be a krematórium udvarába.Akkoriban már kezdték széjjelszedni a krematóriumot. Láttunk egy felírást Zur Deisnfektion, éjjel pedig, amikor kimentünk, sokszor láttunk hatalmas tüzeket, éreztük állandóan az égett hús és csont szagát.

1523. jegyzőkönyv:
Fentnevezett előadja a következőket: 
..munkácsi gettóban eltöltött négy hét után a második transzporttal útnak indítottak bennünket, 82-n voltunk a vagonban. Az úton egy öreg bácsi meghalt, szökési kísérlet a mi kocsinkban nem fordult elő. Induláskor kaptunk vizet, utána azonban már csak Kassán pótolták a vízkészletet, ott vettek át a németek, azt mondták, hogy munkára visznek, itt azonban már láttuk, hogy mi vár ránk. ..ezek megkérdezték az úton a kísérő németektől, hogy mit tanácsolnak nekik, mit csináljanak: jelentkezzenek-e megérkezéskor betegeknek, vagy nem? Azt tanácsolták a németek, hogy csak jelentkezzenek, ezt a tanácsot meg is fogadták nevezettek, utólag hallottuk, hogy mindannyiukat gázba vitték. Két napi utazás után 12 óra felé éjjel megérkeztünk Auschwitzba. Megérkezéskor láttunk lángoló kéményeket, visítást is hallottunk, szörnyű érzés volt ez, azt hittük, hogy egyenesen oda a tűzbe visznek. Nálam volt minden eshetőségre egy kis mofrium, még az úton bevettem, mikor a fürdőben voltunk, meglátta ezt egy fogoly orvos, segített rajtam. A fürdőben levágták a hajunkat, más ruhát kaptunk és bezártak egy lágerbe, a cigánylágerben, egy blokkban 1500-an voltunk, fekvőhelyünk nem volt, csak a cementen feküdtünk a földön, takarót is csak másnap kaptunk, háromnak jutott egy takaró. ..Három hét után a C. lágerbe kerültünk, itt is 1200-an voltunk egy blokkban és egy koján 12-en. A krematórium mellett dolgoztunk az "Aussenkommando"-nál, fát fűrészeltünk és hasítottunk, majd beszállítottuk a kemencék mellé. ..Egy alkalommal hallottuk, hogy Lodzból érkezett ide egy transzport, sorba állították őket ötvenesével, asszonyokat és gyerekeket, felöltözve, sőt csomaggal. Egy hét éves kisfiú megkérdezte tőlem, hogy hová viszik őket, azt feleltem, hogy fürdőbe, amire szegény kisfiú rezignáltan azt válaszolta, hogy ő nagyon jól tudja, milyen fürdőbe visznek. Ezek után beterelték őket az úgynevezett fürdőhelyiségbe, amely egy pincehelyiség volt. Mikor nem voltunk annyira a németek szeme előtt, egy alkalommal kíváncsiságból benéztem ide ésláttam, hogy egy fürdőhelyiségekben köröskörül fogasok voltak számokkal ellátva, láttam továbbá tuscsapokat is, innen jött azután a gáz. Az ott dolgozóktól hallottam, hogy mikor a delikvensek bementek, kaptak szappant és törülközőt. Sokszor hallottunk perceken át tartó sikítást és visítást, mely lassan, lassan elhalkult, majd teljesen megszűnt. Azt is hallottuk, hogy voltak, akiknek nagyon erős szívük volt, azok nem haltak meg azonnal, hanem még lélegzettel dobták őket be a kemencébe. Ez utóbbit egyik nagybátyánktól hallottuk, aki ott dolgozott a krematóriumban, tőle hallottuk azt is, hogy a mi szüleinket is ő égette el, de hat hónappal később őt magát is elégették, mint ahogyan ez szokásban volt az ott dolgozókkal szemben; tanukra nem volt szükségük a németeknek. Egyszer levelet kaptunk nagybátyánktól, amelyben megírta, hogy egy éjszaka Weinberger Mózes nevű munkácsi fürdőtulajdonos, aki szintén a krematóriumba volt beosztva, nagyon vallásos volt és vonakodott az ottani munkát elvégezni, kérte, hogy inkább lőjjék őt agyon, csak ezt ne kelljen csinálnia, kérésére ugyan nem lőtték agyon, de elevenen dobták be a tűzbe, még hallották onnan a hangját is. Fentnevezett Mendelsohn Lilly összesen harmincháromszor voltam szelekción, volt nap, amikor tízszer is volt; egy alkalommal Sári húgomat is kiválasztották a gyengékhez, bevitték a többi kiválasztottat a 7-es blokkba, 12 órakor éjjel blokksperre volt, én elloptam, és felvettem a blokova karszalagját és így kimentem, odalopóztam a poszthoz és felajánlottam neki a magammal hozott és megmentett aranyórámat. Megfenyegetett, de addig beszéltem neki, amíg sikerült megvesztegetnem, bement a húgomért a blokkba, és kihozta. Szegény kislány a nyakamba borult, és elájult az izgalmaktól, két óra alatt is alig tudtam magához téríteni. Auschwitzból transzporttal Pürskoba kerültünk, két napig utaztunk 2000-en, személyvonattal, az útra kaptunk egy adag kenyeret és két adag margarint kaptunk.

1746. jegyzőkönyv:
Fentnevezett előadja a következőket: 
Április hó 20-án érkeztünk meg Auschwitzba, éjnek idején, rögtön az állomáson erős világítás fogadott, kiabálást hallottunk mindenfelől, csíkos ruhás emberek közeledtek felénk, mindenfelé német őrök. Ötös sorba állítottak, külön-külön a férfiakat és nőket, erős reflektorvényben meg kellett állni, Dr. Mengele kiválasztotta a munkabírókat, édesanyámmal együtt kerültünk egy csoportba. Hatalmas tűz fogadott, azt hittük, hogy elevenen visznek oda, ez úgy látszik mind csak hatáskeltés céljából volt így megrendezve. Bevittek a fürdőbe, ott lenyírták a hajunkat, jó 04. havi hidegben adtak egy szál ruhát, majd a C. lágerbe vittek, egy blokkban 1052-en voltunk, egy priccsen 13-an....A C. lágernek egyik borzalma volt, amikor sok ember összegyűlt a wascheaumban, bezárták az egyik ajtót hátul, egy másik ajtón bejött Grése, bottal ütötte szerencsétlen nőket, mindenki menekült előle. Akkor láttam az első halottat a lágerben, egy nőt összetapostak Grése csak vállvonogatva, közömbösen nézte a jelenetet. Férfiakkal áthozatott egy másik lágerből varrógépeket, Schneidereit akartak berendezni, a férfiakkal letétették a gépeket a láger kapuja elé, egyik kislány felismerte az apját ezek között, de nem engedték meg, hogy apjához menjen. Az egyik blokkból kivezényelték a nőket, hogy a kapu elől a gépeket bevigyék egy blokkba, egészen fiatal olasz leány volt közöttük, az arbeitsdeinst sürgette, hogy gyorsabban menjen, a kisleány - bizonyára nem volt tisztában a helyzettel – vállat vonva kijelentette, hogy neki nem sürgős. Erre a nő pofonvágta, a kislány meg visszaütötte, a nő behívatta az SS blockführert, az két hatalmas pofont adott a kislánynak, utána csizmájával háromszor gyomorszájon rúgta. A kislány összeesett, bevitték a revierbe, és három óra múlva kiszenvedett. ...Köztudomású, hogy a hozzátartozókat igyekeztek különválasztani egymástól: a C. lágerben volt egy asszony, a B. lágerben volt a leánya, vasárnap délután, amikor a dróton keresztül beszélgettünk, a post lőtt és eltalálta a kislány koponyáját, véresen esett össze. Amikor az anyja ezt látta, megőrült a látottakon. El is vitték utána a gázba, a kislányt pedig bevitték haldokolva a revierbe: később örömmel hallottuk, hogy jobban lett ..Hajnali 4 órakor kellett a kávéért menni a konyhára, síkos volt az út, négy kislány cipelte az 50 kg-os kannát, utat akartak spórolni, és nekivágtak egy ismeretlen útiránynak. Hárman belezuhantak egy hatalmas basen vízbe, kettő kiúszott, egy sajnos belefulladt. Mikor megvirradt, az egyik post a másiknak azt mondta: "Ma vasárnap van, nem akarsz fürdeni, még partnered is lesz!" A hulla ott úszott a vízen. A szelektálás alkalmával történt, hogy a revierből elvitték a betegeket egy hatalmas fekete autóval, telve meztelen emberekkel.Ez estefelé volt, síri csend, mintha temetés lett volna, egészen lassan ment az autó. Egy 14 éves kislány meztelenül kiugrott az autóból, szegényke elvágódott, újra felállt és tovább akart futni, észrevette ezt a post, a kislány csak annyit kiabált, hogy " Én még fiatal vagyok, maradhassak vissza!" A kiabálás mit sem használt, a szerencsétlen gyereket mégis elvitték.01. hó közepetáján közeledtek Auschwitzhoz az oroszok, erre elvittek Bergen Belsenbe. Itt voltam egészen lágeréletem végéig. Itt főleg a férfiakkal történtek a leghajmeresztőbb dolgok. Reggelenként 5-6 halott feküdt a konyha előtt, kezükben volt a lopott répa, a post fentről lőtte le őket. A konyhán volt beosztva, egyszer egy férfi belopózott a konyhába és elvitt egy darab répát, észrevette a konyhachef, hatalmas pofont adott neki annyira, hogy elöntötte a vér, a férfi letérdelt, könyörgött, hogy ne bántsák, de a chef vette a pisztolyát, és a konyha közepén lelőtte

2117. jegyzőkönyv: 
Fentnevezett előadja a következőket: 
Június elején Auschwitzba deportáltak. A kiszálláskor elszakítottak szüleimtől és összes testvéremtől. 12 éves öcsém az Édesanyámmal együtt balra került. Akkor még nem tudtuk, hogy mi történik velük. Auschwitzban a 14.-es blokkba kerültem. Egész idő alatt ott voltam. A mosodában és a kórházban dolgoztam. A fertőtlenítőt takarítottuk és mostuk fel a Häftlingek után. A konyhában az ételes vödröket mostam. Egyhangú munka volt. Az ellátásunk a konyhában jó volt, de hiányos. Módomban volt, hogy a rokonaimnak juttassak ételt, és én ezt gyakran megtettem, inkább magam ettem kevesebbet. Januárban Ravensbrückbe kerültem. Itt kezdődött csak az igazi éhezés. Szörnyű volt. Nagyon lefogytam. Itt munka nem volt, de egyáltalán nem adtak enni.

Végezetül hadd szögezzem le ismételten: nem kételkedem abban, hogy a borzalmas emlékeiket felelevenítő deportáltaknak szörnyű sors jutott osztályrészül. Rettenetes élményeik lehettek, és még azon se lehet csodálkozni, ha helyenként pontatlanul emlékeztek, és esetleg eltúlozták, felnagyították kétségbevonhatatlan szenvedéseiket. Arra azonban már nincs mentség, hogy a háború bűnösök felett ítélkező bírák, továbbá a hivatásos történészek, valamint a holokauszttal foglalkozó más „szakértők” közül eddig senki sem vette kritikus vizsgálat alá az úgynevezett holokauszt-visszaemlékezéseket. Pontosabban: a revizionista történészek közül más országokban többen megtették – őket ezért gazembernek, bolondnak, antiszemitának és gyűlöletkeltőnek kiáltották ki. Márpedig ha közelebb kívánunk jutni a történelmi igazsághoz a holokauszt kérdésében, nem kerülhetjük el a szemtanúk beszámolóinak alapos elemzését.