Egyszerű keresztény ember vagyok, aki tinédzserkori megtérése óta nap mint nap foglalkozik teológiával, és igyekszik élni is azt, amit megismert, és Annak a szeretetéből táplálkozni, Akinek ismerete felé lassan-lassan halad.

Aki felületesen ismer, tulajdonképpen nem is mondaná meg rólam, hogy hungarista vagyok, mert nem illeszkedem bele azokba a sztereotípiákba, amelyek egy nyilasról élnek a ma élő emberben hála a horthysta, kommunista, majd liberális propagandának.

Amikor viszont kiderül, mindig felteszik nekem a kérdést - amit annak idején én is feltettem annak a személynek, aki által a hungarizmussal kapcsolatba kerültem -, hogy mégis  a hungarizmus, pontosabban annak aszemitizmusa hogyan fér össze a kereszténységgel, hogyan egyeztethető össze a felebaráti szeretet a zsidóság kollektív kitelepítésének vágyával. Nagyon sok olyan barátom, ismerősöm van, aki a hungarizmust annak aszemitizmusa miatt nem tudjak elfogadni, inkább marad valamiféle keresztényszocialista vagy egyéb más névvel illettett, „már majdnem hungarista, de mégsem"-állásponton.

A hugarizmus a kereszténység talaján áll.

Ezt a kérdést már tárgyaltuk az „Antiszemitizmus vagy aszemitizmus?" c. írásban. Azt, hogy a zsidóságnak számkivetett szerepe van és addig bolyongani fognak, amíg meg nem térnek Megváltójukhoz, de akkor az már a Jelenések könyve szerint a végidők jele lesz. A zsidó népre nem tekinthetünk úgy, mint bármely más népre, mert szakrálisan egészen különleges állapotban vannak - az ószövetségi időkben ez az állapot pozitív volt, ma pedig negatív. Ez persze nem determinál senkit, hisz ismerünk nagy keresztényeket, akik zsidó vagy zsidó származású keresztény szülők gyermekei voltak (Szent Edith Stein kármelita apáca, Sík Sándor piarista atya), de maguk az első kersztények is - nyilvánvaló üdvtörténeti és területi okokból - zsidók közül kerültek ki.

Amikor a magyar egyház feje, Erdő Péter érsek úr az Élet Menetén nyilatkozik, vagy mikor az ún. történelmi egyházak fejei felszólalnak az antiszemitizmus ellen, elhagyatottnak és elárult embernek érzem magam. Nem értem, hogy álhatnak be ezek a felelős egyházi személyek a magyarság megszállói mögé és hogy feledhetik el kétezer év keresztény irodalmát és felfogását a zsidókérdésről. Ettől azonban nem fogom elhagyni az Egyházamat, mert tudom, hogy papok jönnek és mennek, poltikai érdekek ide-oda sodorják a felső vezetést, de az igaz tanítást és a szentségeket itt találom csak meg.

Mit is mondanak nekünk az egyházi vezetők? Azzal a krisztusi kijelentéssel dobálóznak, miszerint: „szeresd a felebarátodat, mint önmagadat!" Viszont azt elfelejtik, hogy a felebaráti szeretet mit jelent, hogy létezik szeretetsorrend, hogy mi a helyzet egy háború, megszállás során, és hogy a zsidóság felebarát alatt nem épp azt érti, amit mi.

A zsidókat Isten az ószövetségi időkben prófétái által igyekezett felkészíteni Krisztus eljövetelére. A zsidók minden prófétájukat megölték, majd a végén Krisztust, az Isten fiát is. Eme szokásukat eztán a keresztények legyilkolásával és legyilkoltatásával folytatták. Ne felejtsük el, hogy Szent Pál is megtérése előtt farizeusként a keresztényeket ment üldözni Damaszkuszba. Vagy elég, ha a véreskezű Néróra gondolunk, akinek véletlenül zsidó volt az egyik felesége, Poppea. S vajon a zsidók folyamatos provokációja, szentséggyalázása és obskurus szertartásai véletlen élnek a keresztény nép emlékezetében? Miért állnak szite kivétel nélkül csak zsidók az olyan keresztény-, ezért emberellenes szervezetek és mozgalmak élén, mint a szabadkőművesség, a liberalizmus, kommunizmus vagy épp feminizmus? Vajon nem azért, mert a zsidó kabbala, a sátánnal kokettáló ezotéria talmudi útjára lépett a zsidóság nagy része?

Sajnos a keresztény egyházak vezetői és a legtöbb keresztény abban a tévhitben él, hogy a mai zsidó hit az Ószövetség hite, és hogy felebaráti szeretet alatt a zsidók is ugyanazt értik, mint mi. Pedig a zsidók „tovább léptek" és  megírták a maguk újszövetségét, a Talmudot. Luzsénszky Alfonz törvény előtt hitelesített fordításából szemezgetve találunk jópár idézetet, amelyek megmutatják, hogy a zsidók csak vérségi kereteiken belül tartják magukra kötelezőnek a felebaráti szeretet parancsát:

Ha egy nemzsidó egy zsidót megüt, halált érdemel, - mondja a Talmud. - Ha valaki egy izraelitát arcul üt, akkor ez éppen olyan bűn, mintha az isteni Fölséget ütné arcul. Ha egy nemzsidó a szombatot ünnepli, méltó a halálra, mert a nemzsidóknak sem éjjel, sem nappal nem szabad pihenniük. Ha egy nemzsidó a törvénykönyveket (Tóra) tanulmányozza, méltó a halálra, mert a törvény Mózesnek és utódainak adatott. (Sanhedrin 37a. és 68b. lap.)

Valamint előbbvalók az emberek az állatoknál, úgy a zsidók a föld többi népeinél. (Zeror hamar l0lb.)

Az idegennek magva, aki nem zsidó, barommag. (Jebamoth 94b. Tosephot.)

A világ népei azonban nem neveztetnek embereknek, hanem állatoknak. (Baba mezia 114b.)

Ti izraeliták, emberek vagytok, de a többi népek nem emberek, mert ezeknek lelkei a tisztátalan szellemtől származnak, Izraeléi pedig Isten szent Lelkéből. (Sira 14a. par. 1.)

Ha pedig valaki a modern megnyilvánulási formáját keresi ennek a gondolatkörnek, olvassa el Ovadia Jozef ultraortodox izraeli rabbi 2010-ben tett kijelentését:

„A gojok csak azért lettek teremtve, hogy a zsidóknak szolgáljanak. A gondviselés azért adott hosszú életet a szamaraknak (gojoknak), hogy a zsidók pénzügyi veszteségeit csökkentsék." (forrás)

Sokan lehetnek olyan magyarok, akik nem tapasztalták a zsidó gőgöt, sőt, ismernek sok kedves zsidót. Ez hogy lehet? A válasz nagyon egyszerű. Luzsénszky így ír:

A színlelés - mondja Bechai rabbi - meg van engedve olyan formán, hogy az ember (azaz zsidó) udvariasnak mutassa magát az istentelenekkel szemben, megtisztelje és szeretetéről(!) biztosítsa őket; minden meg van engedve, mikor az ember megszorul és fél (különben bűn), mert a Talmud azt tanítja, hogy szabad e világon az istentelenek előtt színlelni. (Kad. hak. 30a.) Jehuda rabbi (valamint. mások is) mondják, hogy szabad az istenteleneknek ezen a világon hízelegni. (Sota 41b.) 

Rendben - mondhatják sokan -, hogy a zsidók ilyenek, de mi van azokkal a zsidókkal, akik megkeresztelkedtek?

Erre két dolgot lehet mondani. Az egyik, hogy a keresztség történhet színből is, ahogy az általában lenni szokott. Viszont ha a keresztség őszinten történik, akkor az bizonyára nagy lélekformáló hatással lesz a zsidó emberre is. Viszont a zsidó akkor is zsidó marad, ahogy a magyar is magyar marad attól még, hogy megkeresztelkedik. Ugyanis a zsidóság nem csak vallás, de nép is. Téved az az internacionalista látásmód, mely szerint a keresztség eltörli a nemzeteket. Ami eltörli, az a kommunizmus és a liberalizmus, nem a kereszténység. A keresztény hit ugyanis nem nemzetköziséget hirdet, hanem nemzetekfelettiséget. Egy magasabb szinten a keresztségben testvére vagyok a négernek is, de alacsonyabb szinten a rasszom és népem elleni bűn, ha keveredek vele.

És itt jön a képbe a felebaráti szeretet kérdése. A katolikus teológia ugyanis ismeri a szeretet rendjét. Ha például fuldokol két kisfiú, az egyik a gyermekem, a másik a barátja, és csak egyet menthetek meg, nem csak megengedett, de mivel közelebb áll hozzám, kötelességem, hogy a fiamat mentsem meg, és nem a másik fiút. Épp így van, hogyha egy magyar van bajban és egy kínai, akkor a magyaron kell először segítenem.

Isten azért teremtett rasszokat és népeket, és azért vannak családok, mert az ember nem végtelen lény. Nem tud, mint Isten, minden embert ugyanannyira és a legmagasabb szinten szeretni. De ha így is lenne, az csorbítaná a szeretetet. Képzeljük el, ha a feleség ugyanannyira szeretné a szomszéd Jóskát, mint a saját urát.

Minden emberrel korrektnek kell lennem, a minimális felebaráti szeretetet meg kell neki adnom, de ha a hozzám közelebb álló és a tőlem távolabb levő között érdekellentét keletkezik, akkor a szeretet rendjében mindig a közelebbit kell előnyben részesítenem. Így ha a fehér rassz érdeke az, hogy ne keveredjünk a más rasszbeliekkel, mert eltűnünk a Földről (a fehér ember a föld népességének már csak kevesebb, mint 8%-át teszi ki!), akkor igenis tiltakozhatunk az ún. „fajkeveredés" ellen.

Ha Isten nem lenne rasszista, vagyis nem ismerné el a rasszok közötti külső és belső különbségeket, akkor nem teremtett volna rasszokat. Teljesen őrültség azt állítani, hogy egy kis, vékony japán nő és egy nagydarab néger asszony ugyanolyanok. De már az is az elmebaj határait súrolja, ha már csak valaki a fehér rasszon belüli alrasszi különbségeket nem veszi észre, minthogy egészen más egy norvég és egy szicíliai mentalítása.

A valódi keresztény álláspont, amelyet nem befolyásolnak politikai érdekek, az, hogy igenis léteznek rasszok, alrasszok, valamint népek is, és hogy ezek között vannak alkati különbségek mind a személyiséget, mind a testet tekintve.

Ha valaki pártérdekekből nem zárja be magát a holokausztrettegés dobozkájába, akkor azt is észreveheti, hogy a zsidóság szakrális sorsa szerint a nagy átlagot tekitve destruktív lesz. Ha valaki nem népismereti analfabéta, akkor azt is felfedezheti, hogy a zsidóságé a magyarság lelkialkatával és kultúrájával annyira fér össze, mint a cigányságé. Egyszerűen idegen, távoli, teljesen más. A zsidó - elenyésző százalékot eltekintve - nem tud magyarrá lenni, de nem is várjuk el tőle! Legyen zsidó, zsidóbb a zsidónál, éljen-haljon a zsidó érdekekért, de saját országában és ne más nemzetek nyakára ülve.

Teljesen beteg tendencia, hogy a kultúrában, a médiában, a gazdaságban, a vallási életben és a politikában mindenhol zsidókat találjunk. Hogy a magyar ember lelkületét, szellemét, kultúráját és életmódját a zsidók zsidó szellem szerint határozzák meg. Épp ezért jutott el oda annak idején még Prohászka Ottokár katolikus püspök is, hogy a zsidóságot korlátozni kell, hogy az értelmiségi pályákon, a művészetben és a sajtóban lejjebb legyen szorítva a számuk.

Képzeljük csak el, hogy Iránban egy teljesen más vallású és vérű nép határozza meg a mindennapi életet, mondjuk a svédek! Ugyanannyira jogtalan, torz és felháborító dolog, hogy Magyarországon a zsidóság legyen az arculatformáló tényező.

Ám a hungaristák még tovább léptek, pontosan a krisztusi erkölcs útján járva. Ugyanis egy népet sem szabad korlátozni abban, hogy népiségében kiteljesedjen. Épp ezért a többszászezres zsidóságot sincs jogunk elnyomni, hogy ne tehesse azt, amit akar. Mert valljuk be, Magyarországon a zsidótörvények által csak helótalétben senyvednének a zsidók. És, ahogy Szálasi Ferenc is fogalmazott, egy igaz nacionalista valóban megérti más nemzetek nacionalizmusát.

Épp ezért kell egy keresztény embernek nem a zsidók elnyomására, jogaik korlátozására törekedni, hanem arra, hogy azoknak legyen egy saját hazájuk, ahol nem csak szabad, de kötelességük is a zsidónál is zsidóbbnak lenniük. Mi, hungaristák teljesen megértjük a zsidóság azon vágyát, hogy képességeikhez híven érvényesülni akarnak, és vérük szavát követve akarnak alkotni a szellemi életben, másokkal nem keveredve.

Sajnos két dudás nem fér meg egy csárdában, mert a magyarság államalkotó géniuszából és magasrendű kulúrájából kiindulva olyan jogokat igényel, mint a zsidók. Minekünk nincs Talmudunk, mely a más népek elnyomására serkent, de saját hazánkban, a Kárpát-medence Magyar Birodalmában magyarok akarunk lenni, magyarabbak a magyarnál, viszont ezt a zsidó megszállás miatt képtelenek vagyunk megtenni.

Más vallás, más vér, más kultúra.

Két lehetőség áll előttünk: csak az elnyomás vagy a kitelepítés között választhatunk. Mi pedig az igazságosabbat, a kitelepítést választjuk, hogy az a zsidó többség, aki joggal zsidó akar lenni és képtelen a beolvadásra, zsidó lehessen saját zsidóországában. Mert elismerjük az arra irányuló jogát a zsidónak, hogy zsidó legyen, de azt a követelését nem, hogy saját nemzetünk kárára juttassa hatalomra kereszténységtől idegen vallási felfogását és magyarságtól idegen, közel-keleti kultúráját.

Aszemita felfogásunkat a felebaráti szeretet parancsával teljes összhangban, saját nemzetünkért és mellesleg a zsidók jogaiért valljuk, és ha Isten minket megsegít, be is fogjuk váltani a két nemzet közös javára.

Keresztény magyar emberként pedig nagyon várjuk, hogy olyan egyházi vezetőink legyenek, akik a zsidó elnyomás, lenézés és gőg ellen szólalnak majd fel, nem pedig a magyarok jogos önvédelmi törekvéseit szorítanák vissza Krisztus nevével visszaélve.

B. Bernadett - Kitartás.hu