Olvadozik a hazugság

A történelemben példa nélkül álló jelenség, amit a zsidók 1945 óta folytatnak az ún. holokauszt-túlélők és örököseik kárpótlásának kérdésében.

Az emberi história lényegében nem más, mint egymást követő háborúk sorozata, melyet olykor hosszabb-rövidebb időre békeidőszakok szakítanak meg. Az ókortól kezdve megszámlálhatatlan sokaságú nép tűnt el a harci cselekményeknek köszönhetően a történelem színpadáról. Az asszír, a római, a frank, a mongol, a kínai, a spanyol, a török, a brit, az amerikai, illetve az izraeli történelemből is számos példát idézhetnénk, amikor ezek a hatalmak más népek rovására genocídiumot, azaz népirtást hajtottak végre, eltüntetve olykor egy-egy népcsoport minden tagját vagy az adott nép nagyobbik hányadát a föld színéről. Ehhez képest egyetlen nép életben maradt tagjai, illetve azok leszármazottai sem jutottak semmiféle vagyoni vagy nem vagyoni jellegű kárpótláshoz – a zsidók kivételével, mondhatnánk, amennyiben ebbe a kategóriába tartoznának egyáltalán.

Ez a történelmi unikum fölvet néhány kérdést. Amennyiben — tételezzük fel — a holokauszt ténylegesen megtörtént, s valóban 6 millió halálos áldozata lett volna, milyen történelmi vagy egyéb jogcímen kapnak annak állítólagos túlélői, illetve azok leszármazottai zsíros pénzbeli juttatásokat, amennyiben más népek sarjai nem? Miféle történeti, teológiai, jogi alapja van a zsidók kivételezettségének? Ők talán magasabb rendűek, genetikai vagy egyéb sajátosságok okán értékesebbek volnának a többi néphez képest? Ők a választott nép? Ki választotta ki őket? Isten nem, az bizonyos. Továbbá: hány generáción át jár a zsidók számára a kárpótlás? Örökkön-örökké? Hetedíziglen? Ezeket a kérdéseket sem ártana már felvetni és megnyugtatóan megválaszolni végre.

Az antropológiai, fizikai, történelmi tények alapján azonban teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy holokauszt nem volt. Vagyis a Reich (a hitleri Németország) területén, illetve az általa megszállt lengyelországi kormányzóságokban nem létesítettek semmiféle haláltáborokat, a koncentrációs lágerek területén pedig nem működtek gázkamrák, így értelemszerűen emberek millióit sem lehetett e virtuális helyeken megsemmisíteni, a legkevésbé a kirívóan életveszélyes Ciklon-B-vel, amely ilyen méretű alkalmazása esetén az egész tábori őrséget elpusztította volna.

Ebben az esetben viszont miféle jogcímen fizettek ki államok, cégek, vállalatok Isten tudja, hány százezer milliárd dollárt a zsidóknak 1945 óta? Milyen jogcímen követelnek ráadásul még ma is csillagászati összegeket zsidó szervezetek különféle cégektől, vállalatoktól, miként épp jelenleg 1,5 milliárd dollárt a MÁV-tól? Mi perelhetnénk a Gulágra menő vonatok miatt az oroszokat a siker legkisebb reményével is? Vagy Izraelt Kun Béláék antimagyar vérengzése, esetleg a kommunista magyarirtás, netán Trianon miatt? Márpedig, amennyiben reális jogcím, s mindenféle történelmi indok híján történtek a kifizetések, nem kellene-e azokat a folyósítás évéig visszamenőleges hatállyal kamatostól visszafizetni? Ez a fordított és igazságos kárpótlás nyilván rendkívüli módon ösztönzőleg hatna a német, a svájci, de különösen a lerobbant és háború utáni romhalmazbeli állapotokat idéző magyar gazdaság jelenkori fejlődésére.

Érdekes módon ezeket a kérdéseket sem a nagyhatalmak különféle gazdasági és egyéb jellegű konferenciáin, sem a sztármédiában, a nagy világlapokban, sem pedig a kultúra területén nem vetik fel, például e témában nem készült még egyetlen hollywoodi szuperprodukció sem. Ámbár módfelett üdvös lenne az emberiség egy nagyon jelentős hányada számára, ha — a parkolási társaságok pénzbehajtó tevékenységével párhuzamba állíthatóan — nem fizetnének gigantikus összegeket a semmiért, ugyanakkor a helyben maradó pénzek az adott ország, illetve nemzet fiainak gazdasági előmenetelét, valamint boldogulását jelentős mértékben segítenék elő.

S legfőképpen: itt lenne az ideje végre a faji kiválasztottság és felsőbbrendűségi tudat feladásának, s az egyébként zsidók által a gójok számára hirdetett népek és nemzetek közötti egyenrangúság elve gyakorlatban történő alkalmazásának megvalósításához. Mert ugye, a Harmadik Birodalom prominensei is bizonyos árja felsőbbrendűséget hirdettek. Az viszont a zsidó, cionista vezérhatalmasságoknak nagyon nem tetszett. Nos, akkor a kettős mércét sutba vágva, ne tessék a semmiért folyósított kárpótlásnál és a szenvedésmonopólium birtokba vételénél sem ezt a kiválasztottságot és faji szupremáciát unos-untalan hirdetni és a tudatlan gójoknak sulykolni az örökkévalóságig.

Lipusz Zsolt

(Kuruc.info)