Míg a szennyes liberalizmusban nem, a hungarizmus eszmerendszerében kitüntetett szerep jut a hősök tiszteletének. Szinte naponta halljuk: a múlt „túlságos tisztelete" elavult szokás, az a hős, aki túlélte a háborút... Ne hagyjuk, hogy ezen hamis gondolatok megtévesszenek minket! Talán a púpos, féllábú, itthonmaradt zsidógyerek többet ért, mint a Kárpátokban elvérzett magyar paraszt és munkás?

A liberalizmus tudatosan irtja  belőlünk a múlt tiszteletét. Már Napóleon is felismerte eme gondolat fontosságát: „Ha le akarsz igázni egy nemzetet, vedd el a történelmét!" Tudomásul kell venni: a múlt, a hősök tisztelete nélkül egyetlen nemzetnek sincs jövője!

Szerencsére történelmünk során mindig akadtak nemeslelkű, bátor férfiak és nők, akik számára a haza üdve előbbre való volt a saját boldogulásuknál. A 16. századi végvári vitéz talán hihette, hogy az ő életében kiűzetik a török? 1956 pesti srácai tán hihették, hogy reális esély van - a „Nyugat" támogatása nélkül -  sikerrel megvívni harcukat a bolsevik armada ellen? A válasz egyértelmű, nem. Ugyanakkor áldozatuk, harcuk a jövőért nem volt hiábavaló. A legnemesebb eszméért hoztak áldozatot, amely áldozat  (bár napjainkban megvetéssel jár), minden magyar tiszteletét kiérdemli! Eljövendő győzelmünkhöz az ő áldozatuk is hozzájárul!

Ezért fontos, hogy mi tovább vigyük a Hősök tiszteletének lángját. Ismerjék meg óvodáskorú gyermekeink, ki volt Kemény Simon, Dugovics Titusz, kik voltak a „rongyosok"... Iskoláskorú csemetéink tudják meg az igazat a kitörés történetéről, ismerjék nemzetünk mártírjainak áldozatait. Időben kell vetni a magot, hogy kikeljen...

Csak akkor ragyoghat fel Hazánk csillaga, ha hőseink, mártírjaink élete, tevékenysége példaképként áll előttünk!

„Inkább hős egy pillanatig, mint rabszolga egy életen át!"   

 Németh Gábor - Kitartás.net

(2010. december)