Szerkesztői megjegyzés: Szamuely Tibor. Egy név, melyről minden jóérzésű magyarnak ökölbe szorul a keze, hiszen ki ne tudná, ennek a zsidónak mennyi ártatlan magyar ember vére tapad kezéhez. Azonban volt életének egy olyan szakasza is, melyről kevesebbet tudunk. Ugyanis egykor vad antiszemitának, katolikusnak, keresztényszocialistának adta ki magát. Hogy miért tartjuk fontosnak leközölni ezt? Csak azért, hogy újabb szöget verjünk abba a koporsóba, melyet sokan úgy emlegetnek; magyar nemzeti érzelmű zsidó. Szamuely Tibor sok ártatlan magyar áldozatának vére kiálltja az égre: zsidó mindig zsidó marad!

Szamuely Tibor „mindenről, ami magyar volt, gyűlölettel beszélt, bár jellegzetes nevét megmagyarosított álnévvel cserélte el"

Lenin őt nevezte „legjobb magyar tanítványá"-nak, és tényleg „moral insanity", azaz „erkölcsön kívüli" volt, akinek az 1919-es patkánylázadás alatt a vérbosszú jegyében országunkat keresztbe-kasul bejáró halálvonata különítményeseinek kínzásairól azonban még ma is csak kevesen tudnak.

Strébersége közismert volt és tudták róla, hogy mint újságíró, született antitalentum

Szamuely (Samuel) Tibor (1890-1919) pályájáról két kordokumentumot idézünk.

Az első egy 1919-ben megjelent névtelen pályakép (A halál népbiztosa. Szamuely Tibor gyilkosságai), mely Szamuely indulásáról alig ismert tényeket közöl. Eszerint Szamuely, aki 1908 tavaszán kezdő újságíróként, mi több, „rendőri riporter"-ként kapott állást a „Szabadság" szerkesztőségében, „egyszerű nyíregyházi zsidó szülőknek a gyermeke, de ő mindenütt mint fajmagyar, mint őskatolikus szerepelt. Szörnyen szidta a zsidókat, kifejezetten antiszemita volt és gyakran járt a templomba. Ugyanaz a Szamuely, aki a diktatúra alatt halált üvöltött mindenre, ami egyházi, ugyanaz a legényke néhány évvel ezelőtt szégyellte zsidó származását és szeretettel ölelte keblére a vármegyei reakciósokat."

Azonban „mint váradi újságíró csak nagyon nehezen tudott boldogulni. Várad ugyanis mindig híres volt arról, hogy ott a legtehetségesebb emberek dolgoztak. A stréber, tolakodó Szamuelynek igen nehéz szerepe volt, amin azonban könnyen segített. Már korán reggel beült a rendőri sajtóirodába és minden jelentéktelen csirkelopást följegyzett. Kollégái még aludtak, de ő már futott a riportok után, és ha a rendőrségen kezébe került egy akta, gyorsan lejegyezte és megkérte a fogalmazót, hogy az anyagot ne adja ki más újságírónak. Néhányszor sikerült neki a trükk, kollégái lemaradtak és ily módon hízelegte be magát az agyvelő-uzsorás lapkiadóknál." Ahol csak megjelent, hamarosan nemkívánatossá vált: „egy ízben a munkások sztrájkba léptek Nagyváradon, és a sztrájkolók megkérték az újságírókat, hogy szimpatikusan írjanak a munkáltatók és a munkások közötti harcról. A demokratikus érzelmű hírlapírók valamennyien teljesítették a munkások kérését, egyedül Szamuely Tibor volt az, aki a munkáltatók mellett foglalt állást lapjában, és piszkolódó, szemtelen hangon írt a sztrájkról. Becstelen magatartásáért a váradi szocialisták meg is akarták verni. Felkeresték a szerkesztőségben, de Szamuely elszaladt és a többi kollégáknak kellett őt megvédeni."

Aztán nemsokára „mint keresztényszocialista került fel Budapestre a »Magyar Kurir« című katolikus kőnyomatoshoz. A szerkesztő úr tudta Szamuelyről, hogy zsidó, de olcsó munkaerő volt és így vallása dacára is alkalmazta. Szamuely azonban nem vált be a Kurirnál, és átment a Magyar Távirati Irodához. Strébersége közismert volt és tudták róla, hogy mint újságíró, született antitalentum. Kis ideig működött a Népszavánál is. A legérdekesebb, hogymindenki tisztában volt származásával, de ő következetesen adta a keresztényt, és összeköttetést tartott fenn a keresztényszocialistákkal is."

Kilencvenkét fogoly magyar tisztet lemészároltatott

A másik kordokumentum Tormay Cécile Bujdosó könyve, amelynek 1919. április 23-i feljegyzése további leleplezésekkel szolgál.

»Szamuely Tibor mostantól kezdve a keleti hadsereg rögtönítélő törvényszékének az elnöke és a front mögötti országrészek minden ellenforradalmi moccanásának felelőtlen bírája. Szolnoki főhadiszállásáról kiadott parancsában megmondja, mit akar: „A burzsoáziához nem fordulok semmiféle kérelemmel, csak azt szeretném, ha ezeket a szavakat vésné emlékezetébe: aki a proletariátus hatalma ellen emeli fel a kezét, az a saját halálos ítéletét írja alá. Az ítélet végrehajtása a mi feladatunk."

Ki ez az ember, hogy ilyen hangon beszél. Honnan jött és hová indul, akit mától kezdve nem von többé senki kérdőre az eltűntekért?

Alakja ott állt a forradalom erjedő sötétjében. Kun Béla mellett az első perctől kezdve. Együtt jöttek át az orosz határon. Trockij utasításait és aranyát hozták magukkal mind a ketten.

Emlékszem rá, a télen történt. Akkor már a Visegrádi utca nyíltan titkos fészke volt a kommunistáknak. A Vörös Újság szerkesztősége irányából két alak fordult ki az utca szegletén. Az egyik Goszthony Mária volt, aki most Csorba Mária név alatt a tanácsköztársaságban fontos állást tölt be, és féktelenül lázítja a kommunista tömegeket. Egy fiatal férfi kísérte. Nem volt púpos és mégis a púposak kifejezése ült az arcán. Egy fekete hiéna... Később tudtam meg, hogy az az ember Szamuely Tibor volt.

Nagyatyja kaftánosan, batyuval vándorolt be Galíciából. Szamuely Tibor fiatalon Nagyváradra került és írói tehetség nélkül felületes félműveltséggel újságíró lett. Amit róla hallottam, olyanok mondták el, akik abban az időben személyesen ismerték.

A kávéházban rendesen egy félreeső szegletbe húzódott és külön asztalnál ült egyedül. Fekete kesztyűjét jóformán soha se vette le a kezéről, mindég fekete ruhát és fekete nyakkendőt viselt és hosszúra növesztett fényes fekete hajat a fejéhez tapasztva erősen kifésülte a homlokából. Tüdővészes beretvált arcán kék és fekete árnyékok húzódtak.

A kaftános lengyel zsidók fia, angolosan öltözködő bohémkodó különc lett. De csak külseje vette fel ezt a lárvát. Lelkében tovább hordozta a zsinagógák izgatott zsúfolt forróságát. Óhitű péntek esték homályát, hét szál gyertyák lángját, megvetettek emésztő bosszúvágyát.

Keresztényekkel nem igen érintkezett. És a kétes hírű keresztény asszonyokat - mint ahogy maga mondta - csak azért kereste, mert szerette őket megalázni. Mindenről, ami magyar volt, gyűlölettel beszélt, bár jellegzetes nevét, mint sok más fajrokona, megmagyarosított álnévvel cserélte el.

A háborút megelőzőleg egy fiumei újságnál írt alárendelt kis cikkeket. Aztán a katolikus Magyar Kurír kőnyomatosnak volt a munkatársa.

Mikor a háború kitört, behívták. Ügyesen többször elkerülte a bevonulást, aztán a front mögötti irodákban bujkált egy ideig. Később megadta magát az oroszoknak. Mikor a forradalom ott kitört, a nyíregyházai zsidó fiú, aki addig alárendeltjeivel sértőn és kihívóan viselkedett, feljebbvalóival pedig meghunyászkodóan, egyszerre megváltozott. Hirtelen a többiek fölé került. Már katonákat toborzott magyar foglyok között a vörös hadseregnek. Fenyegette és kényszeríttette őket. A zsidó cárok visszaadták szabadságát és a faji összetartás megdöbbentő adatául, a nyíregyházai jelentéktelen zsidó hadifogolyból hirtelen az oroszországi zsidó-szovjet hadtestparancsnoka lett. És ekkor úgy látszik, szabadjára engedte régen hordozott gyűlöletét. Kilencvenkét fogoly magyar tisztet lemészároltatott.

Múlt év novemberében jött haza. Aztán nemsokára találkozott Kun Béla szállásán Károlyival. Ettől kezdve gyakran érintkezett vele és védelme alatt kiabálta véresszájúan a kommunista gyűléseken: Halál a burzsujokra! Március 21-én este már hadügyi helyettes népbiztos volt. Most a forradalmi vésztörvényszék elnöke.

Mielőtt elutazott Pestről Szolnokra, egy délután Gerbeaud cukrászdájának az ablakában ült és kávézás közben kinézett a térre. Többen hallották, mikor mondta: itt a Gizella téren fogok egy guillotine-t felállítani. Annyi burzsuj vérnek kell még folynia, hogy az automobilom kereke vérben gázoljon.

Valaki beszélte, aki Budapesten járt: Szamuelyt terrorista testőrség őrzi, gépfegyveres különvonaton utazik, és hóhért visz magával. Az újságírók körében, a forradalmi Otthon clubban, az egykori névtelen riporter hirtelenében ünnepelt nagyság lett újságíró fajrokonai egy része előtt. Bródy Sándorról mesélik, hogy pezsgőzés közben átölelte és felköszöntötte: Tibikénk, prófétánk!

Igen az ő prófétájuk! Most, hogy visszagondolok, emlékezetemen át egyre élesebben látom a fekete hiéna-ember arcát. Visszataszítóan mosolyog új hatalma felett. Látom fekete sima fejét és fekete kesztyűs keze int. Bitókat állítanak fel, ahová mutat. És az akasztófák, mint fekete héber írás ott maradnak az ég alján, mikor különvonatán odébb megy, más lázadó tájak felé.

Szamuely Tibor a gyűlöletnek titokzatos rítusán nevelkedett és a keleti zsidóknak egy ultraortodox szektájához tartozik, mely mindennél szigorúbb szertartásokat űz. A Chesidem [chaszid - Ifj. T. L.] szekta, mint az ószövetségi fanatikus héberek, komor, elfogult és sötét. Irtózik a napfénytől. Hívei csakis azt vallják igaznak, ami a Tórában van és azt is csak azért, mert benne van. A szekta szigorúan, betű szerint értelmezi az ószövetséget és a „Fogat fogért, szemet, szemért" hitvallását szó szerint akarja megvalósítani. Szamuely Tibor degenerált lelkét ezek a tanítások és szertartások formálták és dolgozták ki. Így lett ennek a kornak, melynek uralkodó elemei lappangva, megjuhászkodottan régóta jártak és sokasodtak közöttünk, legkifejezőbb típusa. A gyűlölet levegőt kapott, a típus elvetette álarcát és körülnéz a történeti idők során felgyülemlett bosszúvágy.

Szamuelyben a forradalmi kormányzótanács véréből való vért, és lelkéből való lelket állított oda hóhérnak a magyar nép fölé.«

Summa summarum: Lenin őt nevezte „legjobb magyar tanítványá"-nak, holott csak az egyikük volt, sőt nem kevés közülük - főleg, aki saját bevallása szerint miniszterelnökként négy éven keresztül reggeltől estig csak hazudott - köszöni szépen, nagyon jól van ma is.

ifj. Tompó László