Ismét példát mutattak az olasz fiatalok a magyaroknak. Ők nem nézik tétlenül, hogy a jött-ment analfabéta bűnőző cigányok vagy a koszos nagypofájú primitív négerek elözönlik falvaikat, városaikat, ölik az öregeiket, erőszakolják az asszonyaikat, terjesztik a drogot, lepusztítják az évezredes kulturájukat, bemocskolják a csodálatos műemlékeiket. Igaz, arrafelé a rendőrség és a csendőrség nem a bűnözőket szolgálja és védi mint Magyarországon, hanem az esküjüknek megfeleően az adófizetők pénzéből az adófizetők kívánságainak igyekszik megfeleni. És ha ez a népi akarat a bűnöző elemek elleni határozott fellépést igényli, akkor azt az olasz hatóságok egyre gyakrabban meg is teszik.

Mint ahogy ez megtörtént Olaszországban, a Calabria tartománybeli Rosarno nevű kisvárosban is. A becsületesen dolgozó, adófizető lakosoknak elegük lett a bevándorló négerek évek óta tartó bűnözéseiből: nem bírták már tovább az egyre nagyobb számban a nyakukra telepedő néger paraziták által elkövetett betöréseket, lopásokat, a bolti rablásokat, a kocsifeltöréseket, lányaik, asszonyaik mindennapos szóbeli és tettleges inzultálását, elegük lett az összeszart, összehugyozott parkokból, kapualjakból, a kívánatos néger AIDS-es kurvákból, az elszínesedő iskolákból, a hajnalig az utcán hangoskodó fű- kokain- és heroinárusokból, a közterületeken, a gyárak udvarán, a raktárakban, sőt a bevásárló centrumokban és a templomok előtti téren felállított mocskos sátrakból és a mellettük büdösödő szar- és szeméthalmokból. Elegük lett abból, hogy sötétedés után nem mehettek ki a saját városuk utcáira, vagy hogy félve kellett beülniük egy étterembe - vagyis röviden abból lett elegük, amiből a magyarországi cigányfertőzött falvakban vagy városokban élő magyaroknak is nagyon elegük van.

A megoldást hozó isteni szikrát az robbantota ki, hogy egy pofátlan néger belekötött egy munkából hazafelé tartó olasz lányba, amit az őt kísérő fiú természetesen nem hagyott szó nélkül. A néger fogdosni akarta a nőt, erre az olasz legény rövid, de heves szóváltás után egy jobb egyenessel jutalmazta a néger munkakeresőt, aki ennek következtében az egyik kezével az orrából szivárgó vért törölgette, míg a másikkal telefonon segítséget hívott. A helyszínre rohanó négereket az olasz udvarló feldühödött barátai fogadták, akik jól elvertek három pattogó négert, és az utcai verekedésben állítólag - a rendőrség által eddig meg nem erősítetten - két fekete "lőtt sebeket szerzett."

A fekák természetesen tovább háborogtak és néger szokás szerint azonnal törni, zúzni, fosztogatni és autót gyújtogatni kezdtek. Figyeljék meg, hogy az afrikaiak a világ minden pontján, Juneautól Cape Hornig, Los Angelestől New Orleanson át Tuvaluig mindig minden alkalommal fosztogatással kezdik és fejezik be a polgárjogi harcaikat. Az alig 15 ezer lakosú kis Rosarnoban sem történt másképp.

Olaj volt a tűzre, hogy a tévében bemutattak egy halálsápadt fiatal olasz anyát, akit a négerek kirángattak a kocsijából a kisfiával együtt, de nem tudták őket megverni, mert a csendőrök odaértek és megakadályozták őket ebben. Mikor a carabinierik elmentek, akkor a néger polgárjogi harcosok ezt a kocsit is a falnak lökték és felgyújtották és az olasz nő most nem tud mivel dolgozni járni, mert nincs pénze új autót venni.

A riportot követő este ismeretlenek botokkal és baseball ütőkkel felszerelkezve meglátogatták a város környéki néger táborokat, a sátraikat az elszántan munkakereső színesbőrű fiatalokkal együtt szarrá verték, bőröndjeiket és egyéb más cuccaikat felgyújtották. Mire a csendőrök odaértek, már csak a mentőautóknak tudtak irányt mutogatni, mert mindenki más eltűnt.

A hatóságok a helyiek megnyugtatására a főleg togói, ghánai és nigériai négereket összeterelték és ideiglenes táborokba zárták őket, majd az elkövetkező napokban szép, rácsos ablakú buszokkal átszállították őket a Crotone és Bari melletti menekülttáborokba. Azok a négerek, akik még idejében el tudtak menekülni begyűjtési munkálatok elől, azok a mai napig messze ívben elkerülik Rosarno városát. Később Roberto Maroni belügyminiszter azt nyilatkozta a tévében, hogy azokat a táborokban őrzött négereket, akiknek nincs tartózkodási vagy munkavállalási engedélyük, azokat kitoloncolják Olaszországból, a többit pedig "más körzetbe helyezik át."

A Rosarno melletti mocskos négertanyákat eldózerolták, jelenleg alapos fertőtlenítési és talajjavítási munkák folynak. Ezek befejezése után a helyükön szabadidő parkot és játszóteret szeretne létesíteni az önkormányzat. Az évtizedes mindennapos keserűség és harc után végre megérdemelt győzelmet arattak a maguk érdekében kiálló rosarnoi polgárok.

A sztori nem új, még az idei év első két hónapjában történt. Aktualitását az adja, hogy egy olasz újságíró öt hónap után ismét Rosarnoba látogatott, hogy tudósítson az azóta kialakult helyzetről.

Nos, nem volt miről tudósítania az ismét boldog unalomba fulladt kisvárosból. Így aztán csak az keltett némi feltűnést, hogy Pino Varra atya, a helyiek körében nagy tiszteleben álló katolikus pap a cigányfajvédők örömére azt nyilatkozta neki, hogy "segíts magadon és az Isten is megsegít" majd hozzátette, hogy "azóta egyetlen egy nigériai sem jött vissza." Erre aztán Luigi Manconi volt miniszter egy Rosarnoval foglalkozó tévériportban azt a marhaságot mondta, hogy "most már Rosarno az egyedüli fehér város a világon."

Ez persze nem igaz, hál' Istennek van még tiszta fehér város bőven a világon, de azért a dicséretnek is beillő szavakon azóta is boldogan csámcsog a rosarnoi kocsmák győztes népe.

Jack Corn