Meglehetősen furcsa benyomásokkal kezdődött a tavasz első hónapja. Etetés? Igen, az.  Etetések idejét éljük. Ha nem tál lencse, akkor sóletbab. Olyan mindegy, nem? Kissé értetlenül áll a betűvető most, egyelőre csak a kockákat rakosgatná össze az ördögi Rubik-forgatásban, de azok valahogy még nem nagyon akarnak összeállni...

Klauzál tér

Hétfő reggel a Klubrádió adta hírül, hogy a Klauzál téren sóletbabot fognak osztani a rászorultak számára. Igaz, hogy a riporteri kérdésre a szervező úgy nyilatkozott, hogy "meg is fogják sütni" ahogy illik, de hát feltehetően vannak akik nem nagyon kedvelik a kemencét, hát maradt aztán a babfőzelék. Hatalmas halom főtt tojással, almával, szeletelt kenyérrel. Kis jóindulattal lehet mondani hogy több százan álltak össze komor és fegyelmezett oszlopba az utcán élő, nyomorgó embertársaink. Az persze rejtély, hogy miként terjedt el közöttük a híre a mostani ingyen ebédnek, de hát mint tudjuk, csodák mindig voltak, vannak. Reszkető, ráncos, néha mosott kezek fogadták be az adományt, a csalóka tavaszban is gőzölgő meleg ételt. Az éhség, az éhezés kutya egy dolog, éljen vele együtt bárki is - vagy akár éljen vele vissza... 

A déli harangszóval kezdődő (a gyülekező jó egy órával előbb már meg volt hirdetve) ételosztás rendjét az élet menete, és más izraeli rendezvényekről jól ismert drabális termetű biztonsági főnök és emberei vigyázták. És itt kezdett először csírázni a kétkedés... Igen, kérném alássan: zsidó közösség jó előre, rádión keresztül is meghirdetett  "emberbaráti" akciójáról volt szó.  A sátor alatt láthatóan a jobb módú réteget képviselő (van azok között rosszabb sorú egyáltalán?) önkéntesek jól felkészültek. A fotókon jól látható, hogy mindegyikük sebészi gumikesztyűvel nyúlkált; no nem a "kedvezményezettekhez" hanem magához az ételhez is, amit majd amazok kapnak... Valahogy üzenet jellegét érezni ennek. Jobb helyeken is, ha valaki betéved egy kifőzdébe, az ételhez ugyebár mosott kézzel, szabályszerűen nyúlnak, nem turkálják orrukat mint egyes Üllői úti kocsmák pultosai, kiszolgálás közben.  Hiszen ez természetes: az élelem az étel az szent dolog, az előírások mellett alapból úgy bánik vele aki kezeli, ahogy az megérdemli.  Itt más volt a regula ahogy nézem. Mintha üzenne a szakács: "az is tisztátalan amit te magadhoz veszel, te gój..."  A fotókon az is látható, amit a manapság divatos pszichológia non-verbálisnak nevez. A szerencsétlen páriákra vetett méla, alig titkolt undor, az egymással való vihorászás, a fintorok mind-mind  valahogy azt sugallják: hamis itt a baba, nem is kicsit...

Mert igenis az. Hamis. Azok kezdenek hirtelen karitatív tevékenységbe, akiknek üzletpolitikája, bankjaik, betelepüléseik jóvoltából került a most "köz-étkeztettek" jelentős hányada? Ugyan már. Tudom, nem kéne rosszmájúan fogadni az ilyesmit. Hiszen a rászorultak gyomra nagy úr, egekig hallatszik néha a korgása. Számukra valóban jótétemény-számba mehet egyetlen falat is, amit nem a kukából kell kihalászni. De... De tessék kérem akkor azt minden napra biztosítani nekik!  No nem ingyen ebédekre gondolnék. Tisztességes munkalehetőségre, tisztességes életlehetőségre, ami mindannyiunknak kijár.  Álszent módon végig röhögcsélni gumikesztyűsen egy ilyen "flashmobot", aztán a többi napokon szobrok leöntögetésével, kereszténygyalázással, nyomorba, kilátástalanságba döntéssel nem is annyira nehéz Jahve-t tisztelni kérem alássan...

Utána amikor vége az ilyen látványosságnak (mert az! igenis az!)  olyan könnyű kicsivel odébb elmenni az Oktogon Bisztróig, ahol alig valamivel több mint ezer forintért annyit ehet a svédasztalról a betérő, ami belefér. És ugye vannak akiknek ez lazán megy, a lécet sem veri le  a napi büdzsén belül.

Így aztán megint egy jó kis üzenetcsomag került kibontásra. Üzenet a kormánynak, amivel egyéb bajuk nincs a mostani szervezőknek, csak annyi hogy nem ők ülnek most épp ott a bársonyszékben.  Üzenet a "gójoknak": lám lám, mi is emberbarátok vagyunk...  És valóban üzenet, nem véletlenül térek vissza erre a szóra. A fő szervezővel váltva pár szót (az is dolga a firkásznak) meglepő kijelentést tett a jóember: "Azért is gondoltuk hogy ide szervezzük ezt az akciót, mert a budapesti zsidóságnak ez kiemelten szomorú hely. Itt volt a gettó, ide rakták le a térre a meggyilkoltakat... ez kérem egy emlékhely..." 

Hogy aztán ezen az emlékhelyen is (meg másutt is) miért kell erősebb fagyok idején akár kihűlni a szerencsétlen ott éjszakázónak, hogy más napokon miért kell ugyanazt a korgó gyomrot a kukákban fellelhető hulladékkal csillapítani, arról most nem esett szó.

A Korona

A hó első napján nyitotta kapuit a Hungexpo területén az Utazás 2013 kiállítás és vásár.  Rangos esemény ez az idegenforgalmárok körében, és azokéban is akik csak nevetnek egy-egy áremelésen vagy orbáni megszorításon: oda mennek nyaralni, síelni, hullám lovagolni meg anyám tyúkja, ahová csak kedvük tartja éppen. A zsúfolásig megtelt csarnokokban felállított standok között bajos volt épségben elférni, az emberben fel sem merült az hirtelen, hogy hol is van.  A sok-sok  külországi, ázsiai, afrikai stand mellett utazási irodák, szállodák képviseltették magukat, a modern hétcsillagos  tornyoktól kezdve a kastély-szállodákig. Utóbbiak barokkos hangulata még megragadó is lenne, ha az átlag porbafingónak nem jutna eszébe az, hogy atyavilág, ez nem a hetvenezer forintos albérlet után maradó havi harmincas  kategóriája.

Ez a példázat azért ugrott be, mert saját tapasztalat és költségvetési ráta mellett az említett tételből vagy három éjszakát el lehetne tölteni egy ilyen baldachinos csodában, de hogy a hónap maradék  napjain mi lenne, hát az jó kérdés...

De most nem is a csillogás miatti irigykedés az oka annak hogy ujjaimhoz ragadtak a billentyűk. Más. Sokkal bénítóbb, sokkal megrázóbb élmény. Amikor az ember mint mondani szokás testközelből tapasztalja azt amit máskor csak hallomásból, hát elég nehéz napirendre térni felette. 

Az még hagyján is, hogy az egyik legnagyobb stand  az izraeli,  hiszen azt már megszokjuk, úgyis itt élünk együtt (most mindegy hogy miként, hogyan) a betelepülő, lakóparkot benépező "polgártársainkkal".  De ahogy tovább sorjáztunk a folyosókon, sikerrel vert gyökeret a láb, dermedt a mutatóujj a fotógépre. Szent István koronájának másolata billegett egy enyhén ívelt orrú  barokk parókás manöken fején... Némi szem-dörzsölés, körbe-vizslatás után csak nem múlt a káprázat. A magyar államiság, egykor még valódi autonómia jelképe, egy bohóc-kellékké silányítva. Nem csalás, nem ámítás, részleteiben is a nemzeti ereklye... A hölgy nem tudott magyarul, így a pulthoz lépve próbáltam tisztázni a dolgot, miként, hogyan adta kölcsön Bakos Batu a játékkoronáját idegenforgalmi csábítózás céljára?  Mert hirtelen csak ilyesmire tudtam gondolni. (Tévedés ne essék: nem akarom én minősíteni vagy kritizálni a feltehetően nemes szándékból de talán nem túl helyesen létrehozott hazai másolatokat. Azoknak a céljához legalább valóban a magyar államiság tiszteletének van némi köze...)

fotók: gyszf - kgz

A pultnál sem jártam sikerrel, mintha a klasszikus román vagy felvidéki környezet költözött volna ide Kőbányára: "nem tudni magyar, beszélni angol?" felelt egy fiatalabb férfi, aztán egy másik csinos lány is.  Feladtam.  Feltekintve, hol is járok tulajdonképpen: hát a 2013-as DÍSZVENDÉG standjánál.  Így, nem maradt más, mint a továbbgondolás. Mint amikor a családfő azért hívna meg egy "díszvendéget" hogy aztán az az asztalra székeljen, a háziasszonyt ribancozza le, és a többi...  Kicsivel később  tájékozódva kiderült, hogy Pozsonyban minden évben eljátsszák a "koronázást", a magyar  államiság jelképével.  Egy olyan ország polgárai amelynek mint tudjuk elég fiatalka a történelme, köszönő viszonyban sincs Nagy-Magyarországéval (cikkezett már erről egyszer "Rákóczi-hejbercsényi" internetes oldala is...).  Most viszont sikerült (?)  élőben szembenézni a szlovák humor eme példaértékű elemével. A látogatók között összefutva egy nemzeti közszereplőnkkel, neki tettem fel  aztán a kérdéseimet, mi is a véleménye erről?

"És a másikat még nem is láttad..." kezdett bele "futkározott itt kutyafejű magyar nemesnek öltözött idióta is...". "Provokáció. Provokálnak bennünket, ez van. Mi meg hagyjuk."  keseredett el a szája sarka. Hogy aztán aki ezeket meghívta, és feltehetően egyeztettek is? Hiszen előzetesen be kell mutatni ilyen helyeken a projektet, nem lehet csak úgy ad hoc rögtönözni...  Nos ők, áldásukat adhatták erre, sőt: díszvendégnek is kinevezték a magyarok felvidéki "tisztelőit", "barátait"... Nem véletlen az idézőjel.

Vagy pedig... A pénz. A pénz, a pénz, a pénz. Az mindent eldönt, mindent szentesít "A pénz beszél, a kutya ugat" tartja a mondás.  Most éppen a"kutyafejű magyar nemes" ugat. Pontosabban a leszármazottja.

"Mert mi mindent megeszünk, mindent eltűrünk" tette hozzá beszélgetőtársam. Na igen. Etetnek, megesszük a tál lencsét, vagy lassan már bármit ami még ehető. Mert mi ilyenek vagyunk. Vagy tán mégsem? Én biztos, hogy most szégyenkezem. Talán helyettük is. És csak reménykedem, hogy jövőre talán azért Bánk Bán mégse jön majd kiskapus focit játszani a nagycsarnokban...

p. Francesco jegyzete - Világ Magyarsága

Kapcsolódó: "Ételosztás a Klauzál téren"