Gazdag, szegény. Ezt a két szót használhatjuk anyagi és szellemi értelemben is. Lehet valaki vagyonos, miközben például átlagfeletti tudást birtokol, vagy erkölcsi szempontból is példaértékű lehet. Ugyanakkor sokszor gátlástalanul, erkölcstelen módon szedheti meg magát, miközben az általa kisemmizett emberek emberi nagysága éppen ott mutatkozik meg, hogy nem követik őt ezen az úton, és megpróbálják a keresztényi értelemben vett igazságot követni. Alapvetően az anyagi javak az ember természetes szolgálói, eszközei, amiket birtokolhat, de azok nem birtokolhatják őt, az egyént egy egészséges társadalomban. Amikor azonban csak a pénz a cél, akkor beszélhetünk beteg társadalmi struktúráról (melynek a megrontott egyén az alapköve többségében), magyarán a liberális demokráciáról. A pénz itt már hatalom lett (és fordítva is), bár ez mára mindenkinek világos. Ez a korrupció; pénzért vehető diploma, elismertség, népszerűség, hatalom. Saját akaratukat így érvényesítik. A hatalmon lévők pedig a saját érdekeiken kívül mást nem néznek. Javaik további halmozásán kívül a gőg meg a képmutatás az, amit megélnek sikernek földi pályafutásuk alatt. Ma lényegében ők a „gazdagok". És mi van a „szegényekkel"? Ők szintén ebben az értékrendben nevelkednek, és ki akarnak törni ebből. Jó hasonlat erre az USA-ban reklámozott feketéké: lényegében példaértékűnek, sőt hősiesnek mutatják a kábítószer ügyeletekből meggazdagodó, sokszor saját köreikben is lövöldöző, de intelligencia szempontjából egy szellemi fogyatékossal vetekedő, és erkölcsileg nulla életútját. Ő „feltört" a gettóból, így mondják. Holott ugyanott maradt. Ez a példa jól érzékelteti, hogy ma kiket állítanak példaképnek az ifjúság elé. Miközben a média (TV, internet, egyéb „ifjúsági kultúra, főleg a zene") jelentős hatással van kiskoruktól kezdve a gyermekekre, az iskolákban is az újabb és újabb generációkból jövő tanároktól nem kapnak egyértelmű iránymutatást az erkölcsi jó felé, ahogy szülőktől is csak igen ritkán. Azonban ha mégis lenne hatása a szülőknek, netán akár még az iskolának, és a tévéből, internetről is pozitív hatások jutnának hozzá, ott vannak a kortársak: kiközösítés lesz a sorsa az igazságon nevelkedett gyermekeknek.

Magánál a kábítószereknél, dohányzásnál, alkoholnál is nagyobb függőséget okoz a fogyasztói társadalom. Sokszor már nem is az élelmiszerekért robotolnak, hanem azért, hogy amit láttak hat éves koruktól kezdve - akinek nincsen egy a legújabb IPhone készülékből, az egy „csöves", semmirekellő, vagy ha nem tudj ki az a ByeAlex, akkor egy világtól elzárt bolond - és amit látnak a mai napig, abban ők is legyenek valakik. Család, nemzet az csak úgy másodlagos legyen, ha hasznuk van belőle, ha lehet döngetni a mellüket. Mindenki felfelé akar törni, holott kapzsiságuknak köszönhetően emberi mivoltukat egyre inkább ássák el. Lényegében ilyen most az európai társadalom jó része. A kulturális marxizmus azt mondja, hogy az emberiségnek jót csinál, közben romlásba dönti. A fentebb érzékeltetett ellentétnek, vagyis a „gazdagok" és a „szegények" két végletének a hirdetése az egyik lényege bizony a mai társadalomtudományoknak, amiről úgy beszélnek, mint szükséges rossz. Azt mondják, a gazdagok és szegények aránya a gazdaságtól függ mindig adott időszakban (hogy pl. csökken, vagy nő a munkanélküliség, milyen a gazdaság, a nagy vállalatok éppen hogyan terjeszkednek, stb.).

A feszültség viszont mindig forradalomba fog torkollni, elkerülhetetlenül (már ha nem kezdi el előbb az egyik vagy másik oldal). És itt nem is feltétlenül kell, hogy mindenki lelki értelemben szegény legyen: az elbutított, ateistává nevelt csőcseléket könnyen lehet egy elit ellen fordítani (pl. francia forradalom, vagy bolsevista forradalmak). Viszont egy hatalmon lévő erkölcstelen, a háttérben bankárokkal és nagy vállalatokkal működő réteg ellen egy kis létszámú, és szerényebb anyagi forrásokkal működő szellemi elit is kezdhet nyílt harcot. Ma viszont a két végletben (ha a társadalom nagy hányadát nézzük) szellemi szegények találhatók. Ez a megosztottság és feszültség pedig arra vezet, hogy a stresszhatásban lévő népesség sebezhető legyen a külső, de nem feltétlenül nyílt támadásoknak (pl. bevándorlás).

Ez leginkább nálunk, illetve Közép- és Kelet-Európában figyelhető meg. Az olyan látszatorvosságok, mint a szavazások, napi politika is csak fenntartják az országok, régiók válságát, miközben a konzumidiótává nevelt népesség észre sem veszi, és mindezt gazdasági problémának fogja fel (amiben annyi igaz, hogy a gazdaságot a hatalmon lévők, mint eszközt tudják használni - egy ideig még). Érdemes még említeni, hogy vannak a valódi szegények, a társadalomból már lényegében kívül került emberek, akiket már nem is nézik ember számba, ők a nincstelenek. Rájuk úgy tekint a gazdag és a szegény, mint aki kiesett a játszmából, hajléktalan lett. Viszont ezeknek az embereknek már nem is az IPhone, vagy a ByeAlex a fontos, hanem hogy tudjanak egyáltalán mit enni, ha pedig egyre több ember jut erre a sorsra, akkor ne csodálkozzon senki, ezek az „elfeledett" emberek, akiknek még morzsák sem jutottak, az életösztöntől vezérelve elveszik azt, ami kell túléléshez, és mindegy, hogy egy milliárdostól, vagy átlagos fizetésből élőtől.

Ez a két, fentebb relatív értelemben használt szót, hogy gazdag és szegény, úgy is értelmezhetjük most, hogy van anyagilag gazdagabb és szegényebb, vagyis akinek több a fizetése, vagy akinek kevesebb. Lényegileg mindegy, mert mind felfelé akar törni, de nem egymást segítve, hanem egymáson áttaposva. Pedig lényegében nincsen gazdag és szegény, mert mind emberek vagyunk. És Isten előtt a tetteink alapján fogjuk elnyerni végső sorsunkat, nem a bankszámlán tárolt forintok alapján. Mit kell csinálni tehát nekünk? Nem az anyagi szegénységből kell kitörnünk, hanem ebből a hanyatló társadalomból. Nekünk ezt a mostani világot kell megszüntetnünk, és szocialista társadalmat kell felépítenünk, olyat, amilyet a Hungarizmus elképzelt, és amit meg fog valósítani, idővel, ha a szellemi elit összefog.

Georgius - Kitartás.hu