"Korszakot zárt le tegnap a parlamentben Orbán Viktor. Nem a véget ért törvényhozási szakaszt, azt az ötvenhat kormányzati napot, amit kiemelni jelképesnek szánt, "forradalmasítva" az eddig történteket a választástól mindmáig, hanem úgyszólván az egész XIX. századi, XX. századi történelmet. Azt még megértenénk, bár vitatjuk, hogy ideológiai elfogultságában kiiktatná Karl Marxot, a munkásmozgalmat, mindazt, ami ellentétes az ő gondolatvilágával. Kiiktatná a liberalizmust is, mit kiiktatná, ha vette volna bátorságot kendőzetlenül is kimondta volna, szemétdombra hányná az egész múltat, hogy egyedül az diadalmaskodjék az, amit ő "demokratikus centrumnak" nevez. Meglepő volt beszédének az egész fölütése, hogy a XXI. század kezdetére végérvényesen elsüllyedtek az ideológiák, a helyüket - ahogyan ő fogalmazta meg - a józan ész foglalta el." - olvasható a Népszavában, Várkonyi Tibor tollából.

Igen, a józan ész. E szerint három jól körülhatárolható ideológiai rendszert különböztetünk meg:

- bolsevizmus (társadalmi berendezkedési formája: diktatúra)

- liberalizmus (társadalmi berendezkedési formája: demokrácia)

- nemzetiszocializmus (társadalmi berendezkedési formája: tekintélyuralom)

Minden más ideológiának nevezett irányzat csak porhintés, az imént felsorolt három ideológiai rendszerbe beilleszthetőek, hiszen számos árnyalatai lehetnek azoknak is. Magyarországon jelenleg a liberalizmus az uralkodó ideológia, társadalmi berendezkedési formája pedig a parlamentáris demokrácia. A történelem folyamán a demokráciák hol kevésbé, hol jobban, de mindig liberális világnézeti tartalmat kaptak. Ezért csak a hazugok és az őrültek állíthatják azt, hogy létezik "értéksemleges demokrácia". Nem, nem létezik. Az a kijelentés, hogy az ideológiák kora lejárt, maga is egy jól ismert ideológia megnyilvánulása.

Ezért mi nem is lepődünk meg azon a gyakorlaton, amelyet úgy hívnak, hogy kettős mérce. Ez a fajta kettős mérce nem abból adódik, hogy itt, nálunk, Magyarországon félrevitték volna a demokráciát, de az elképzelés szép, megvalósítható, csak rossz emberek éltek vissza vele, és ezért nem működik. Ezt felejtsük el. A világ minden pontján ugyanazokat a tüneteket mutatja a demokrácia, mint hazánkban. A személyi felelősség hiánya, a simlizés, a hazugságok, a mennyiségnek a minőség fölé való emelése mindenhol megfigyelhető, ahol ilyen jellegű politikai, gazdasági, társadalmi berendezkedés az uralkodó. Kisebb-nagyobb, de lényegi tulajdonságokat nem érintő eltérések lehetnek és vannak is országonként, de ez nem releváns, mert ettől még nem lesz más a lényege. 

Visszatérve a fentebb említett kettős mércére. Se szeri se száma azoknak az eseteknek, amikor a bolsevizmus tömeggyilkosai felett nem törnek pálcát, de az ún. "náci háborús bűnösöket" még ma is üldözik. A liberalizmus és a bolsevizmus édestestvérek, minden más felesleges okfejtés szükségtelen, ebből az egy gondolatból visszavezethetőek a dolgok miértjei.

Orbán szerint az ideológiák kora lejárt. De ennek ellenére ő és kormánya sem fog kilépni a liberalizmus ketrecéből. Nem is teheti, nem is akarja, hiszen ő is a rendszer része. A demokrácia legnagyobb hazugsága, hogy elhiteti az emberekkel azt, hogy van választásuk. Ez csupán illúzió. Narancs vagy szegfű? Van különbség? Magyarország útját továbbra is a zsidó érdekek fogják meghatározni. Azt viszont láthatja Orbán, hogy az emberek egy erősen el nem hanyagolható része érzékelil ezt, és túl lát azon a szitán is, hogy holmi kormányváltással megreformálható lenne a redszer, hiszen tudják, hogy nem a rendszerben van a hiba, a rendszer maga a hiba. Ezért előáll egy ilyen hangzatos kijelentéssel. Valójában a liberalizmus ideje járt le.

A bolsevizmus a múlt században annyira lejáratta már magát, hogy magyarországi és európai visszatérésétől már nem kell tartani. Ami a bolsevizmusnak 40 év alatt sikerült, azt a liberális demokrácia 20 esztendő alatt elérte Magyarországon. Olyannyira, hogy sokan egyfajta nosztalgiával tekintenek vissza a Kádár-rendszerre. De tegyük hozzá, hogy nem azért, mert annak ideológiájával azonosulni tudnának. Azért, mert volt munka, volt létbiztonság, volt közösségi érzés (még ha nem is megfelelő alapokon), amelyből ma egyik sincs meg. A szociális biztonság iránti vágyódás egyidős az emberiséggel. Mint ahogy a transzcendes felé vonzódás vágya, és a közösséghez való tartozás igénye is.

Éppen ezért a helyes és életigenlő ideológia az, mely ezt a három tényezőt integrálni tudja úgy, hogy az megfelejen az adott nemzet karakterisztikájának. A nemzetiszocializmus (továbbiakban Hungarizmus, hiszen magyar viszonyokról beszélünk) ezt megtette.

Az Isten keresésre a válasza a következő:

Erős és szilárd keresztény hit, krisztusi erkölcs. Hiszen a valódi krisztusi erkölcs nem más, mint a becsületes ember erkölcse, mert a becsületesség sem más, mint Krisztus eredeti tanításai és cselekedetei szerinti élet. Egy olyan társadalom, ahol a nemzet erkölcsi életének vezérfonala a kereszténység. És nem az a mocsok, melyet ontanak magukból a liberális médiumok.

A közösségi érzés vágyát így elégíti ki:

Nacionalizmus, de az nem csaphat át sovinizmusba, más nemzetek nacionalizmusát tiszteli, elismeri. Egy olyan ország, ahol hőseinkre emlékezni teljesen természetes dolog, ahol nemzeti múltunkat tiszteljük. Ahol magyarnak lenni nem szégyen, hanem büszkeség.

A szociális létbiztonság kérdésköre:

Szocializmus, a szó valódi és nemes értelmében. Egy olyan szociális társadalom, melyben az érvényesülés fokmérője csak és kizárólag a szorgalom. Ahol nincs helye tisztességtelen üzérkedéseknek, mint amelyek a ma fennálló liberális-kapitalista rendszerben megtörténhetnek. Mindenki a saját tehetségével, a saját becsületesen elvégzett munkájával harcolja ki magának a előbbrejutást a nemzet javára, és természetesen egyéni boldogulására is. Ahol a cél a munkás és a munkaadó közötti béke, ahol a rátermettség és a tenni akarás a meghatározó, nem pedig a nemzetellenes, különböző érdekcsoportok szerinti besorolás. Ahol létrejön a munkabéke, megszületik az ideális állapot egyén és közösség viszonylatában is. Tehát az egyéni erőfeszítések nem ütközhetnek a közösség érdekeivel. A magántulajdon és az állami tulajdon pedig nem egymás ellenségei, a kettő harmonikusan kiegészíti egymást.

Mivel a liberalizmus válságban van, egyre inkább kialakulóban van az igény valami újra, valami másra, valami szebbre, egy új ideológiára. Ez az ideológia azonban már létezik. Hungarizmusnak hívják, amelynek még nem volt lehetősége arra, hogy bizonyítson, hiszen 1944. október 15-e után Szálasi Ferenc kormányának minden erejét a szovjet-bolsevizmus elleni küzdelem kötötte le.

Ennek az igénynek a jeleit abban (is) láthattuk, hogy a Jobbik több, mint 800 ezer szavazatot kapott. Mivel a Jobbik a kampányában kijelentette, hogy a rendszer ellenzéke kíván lenni (és felszámolja a cigánybűnözést, mely a rendszer tüneti problémája), ezért joggal jelenthető ki, hogy jelentős tömegek voksoltak arra, hogy ez a rendszer hibás, ezt a rendszert le kell váltani. Abba most ne menjünk bele, hogy mennyire reális az az elképzelés, hogy a rendszer belülről jobbítható, leváltható.

Egy 60 éve agymosásban szenvedő néptől nem lehet elvárni, hogy lépcsőfokokat kihagyva, azonnal áttérjen egyik ideológiáról a másikra. Teljesen természetes, hogy közelebbi utakat keres, azonban ez sohasem lehet a végcél, és nem is lesz az. Az átmenet nem az egyik napról a másikra fog végbemenni. De a nemzeti öntudatra ébredő tömegeknek el kell jutniuk a Hungarizmushoz. És ettől félnek a rendszer urai igazán.

Addig is, el kell kezdenünk felépíteni a saját világunkat, a saját közösségeinket, falvainkat (a hungarista Magyarország nemzetfenntartója a paraszt), amelyek már nem függenek a rendszertől, és ezeket hungarista elvek szerint irányítanunk. Emellett készülnünk kell az önvédelemre is arra az időkre, amikor a jelenlegi békésnek nevezhető állapotok már nem állnak fent. Erre szolgál a Pax Hungarica Mozgalom _Új Honfoglalás terve._link

Lantos János - Kitartas.hu