A szavak, amiket kimondunk, gyakran nem egyeznek meg azzal, amit értünk alattuk, és azzal, amit valójában jelentenek.

Szegénység, gazdagság.

Az ember egyből arra gondol, hogy azon javak sokasága, vagy éppen hiánya, ami pénzben mérhető, tehát ami materiális. Pedig ez korán sincs így.

Lakik egy család itt a közelben. Tipikusnak lehetne őket mondani, férj, feleség, két gyermek. De ha elmondom, hogy a férj 22 éves, az asszony maholnap lesz 19, a történet egyből megváltozik. Az emberek először értetlenkednek rajta, majd sajnálják őket. A legtöbben talán nem is értik, hogyan lehet ilyen fiatalon már két gyermek édesanyjának lenni. A történetet színesíti, hogy sem az anyának, sem az apának nem volt soha bejelentett munkahelye. (Itt szeretném leszögezni, hogy magyar családról van szó.) Mivel nem volt soha munkavállalói viszonyban ezért a támogatásra nem is számíthat. De ami szép a történetben, hogy nem is vágyik rá. Mindig úgy meséli, hogy ha kapna, se kérné, mert nekik nincs rá szükségük. Ők rendes, szorgos parasztcsalád, akik gazdálkodásból élnek, őket az nem teszi boldoggá, hogy csillogó játékokat vegyenek a gyerekeknek. Amire kell, mindig megvan a pénzük, nem szenvednek hiányt semmiben. Ruhát, játékokat barátoktól, ismerősöktől kapnak, az ételt maguk állítják elő, nem érzik magukat szegénynek.

Ez a rövid történet pedig elgondolkodtatja az embert, aki először sajnálta ezt a családot. Mert talán nem is ők azok, akik segítségre szorulnak, hanem azok, akik palotában élnek, csillogó, drága dolgokkal halmozzák el magukat. Mert onnan gyakran hiányzik a szeretet. Tudtad, hogy a régi parasztgazdaság termékenyebb volt, mint a nagyüzemi? (Az egy hektárra jutó termés száma jócskán meghaladja az ipari mértékű termelés adatait - a szerk.)

Tudtad, hogy a háborúk, betegségek, természeti katasztrófák és halálesetek mind a gazdaság növekedését eredményezik? Miért lehet a tragédiákból hasznot húzni, kinek érdeke ez? Kinek jó az, hogy gazdaságunk pazarló lehessen? Ki áll amögött, hogy környezetünk egyre pusztul, társadalmak halnak el, emberi kapcsolatok gyengülnek el, és szakadnak szét? Kinek jó az, hogy az országos bevitel az azonos termékekből (tojás, gyümölcs, stb.) megegyezik a kivitellel? Kik azok, akik nem tesznek az egyre szaporodó hajléktalanokért, azokért, akiknek már a mindennapi kenyér is gondot okoz? Úgy van! A multik! Azok, akik a globalizáció legszennyesebb korát zúdították ránk, csupán azért, hogy még jobban kifacsarják életünkből az örömet, boldogságot, szeretetet.

Te is kezded lassan érteni Testvér, hogy mi lehet ennek az oka. A függőség, ami nemcsak szuverenitásunkat veszi el, de megfoszt minket szinte mindentől. Ha körbenézünk, általános jelenség az elmagányosodás. Ami eddig csak a nagyvárosokban volt jellemző, megjelent a falvakban is. Sőt, szinte egyik sem különbözik a másiktól, csak méretében.

Ez a valódi szegénység, testvérem!

Amíg a parasztnak földet adtak, gazdálkodott, addig nem volt szegénység. Talán a szót magát nem is ismerték, mert szegénynek lenni nem egyenlő azzal, hogy kevés valakinek a pénze. A mai, modern világ az, ami ezt is tönkretette. 

Nemcsak a családokat választotta szét, nem csak a pénzt vonta el, de a szeretettől is megfosztotta az embereket. A képlet egyszerű. Ha van egy ember, akinek felesége, gyereke van, akkor velük akar lenni. Tehát nem akar egész nap dolgozni, hogy a családjával is foglalkozhasson. Ez pedig haszonkiesés. Célszerű tehát ezt az okot kiiktatni, hogy a munkavállalónak több ideje legyen dolgozni, és ne legyenek olyan tényezők, amelyek erről elvonják a figyelmet. Embertelennek hangzik? Az is.

Ha esetleg még mindig gyereket vállal a munkás, esetleg megházasodik, azt olyan nevetséges fizetéssel honorálják, amiből egy ember is nehézkesen él meg, nemhogy egy egész család. Ezért kényszerül a nő is arra, hogy üzemben dolgozzon a - valós, vagy képletes - futószalag mellett, ahelyett, hogy a háztartást rendezné, vagy a gyerekeket nevelné. Ezért már a legkisebbeket is bölcsödébe viszik, hogy ott elszakadva a szent anyai köteléktől esetleg rossz szokásokat sajátítson el.

Persze, lehet azt mondani, hogy inkább lennék palotában magányos, mint panelban családos. De ez valóban így van? Elég csak a testi táplálék, s a lelkünk nem szorul támaszra? Szép dolog a siker és a pénz, de az nem ad vigaszt, ha sírni kell az nem vigasztal meg, nem fog a hátad mögött állni és bátorítani. Ezért tehát nem az elnyomott nép a szegény, hanem az elnyomók! Hiába a sok pénz, a mi lelkünk tiszta és erős, és ez az, ami minket győzelemre visz és eljuttat a végső igazsághoz!

Kitartás!

Dalma Staß - Kitartás.hu