Az embert általában három fő dolog teljes mértékben meghatározza: a neveltetés, a családon kívüli környezeti hatások és az, amit szüleitől génjei által örökölt. Ezek fölé emelni az isteni kegyelem és a határozott és célzatos önnevelés tud, de még az sem teljesen, hiszen e két dolog is abból az alapból indul ki, amit ezek által kaptunk.

A neveltetés és a környezeti hatások szellemi-lelki értelemben vett befolyást jelentenek. Ma is gyakori az a szemléletmód, mely minden felnőttkori hibánkat a szüleinknek tulajdonít, őket teszi mindenben hibássá, s így a nevelésüket, viselkedésüket determináló tényezővé. Freud a lelkiismeret hangját teljes mértékben annak tulajdonította, hogy a társadalom értékrendje ivódott az elménkbe, és akkor jelez az elménk - tehát semmiképp sem a lelkünk -, amikor ezt megszegnénk. A freudizmus feltűnésével tehát egyértelművé vált, milyen fontos a neveltetés és a környezet, amelyben élünk, bár túlzásokat nyilvánvalóan tartalmaz. Egyrészt - mint fentebb írtam -, ezek fölé tudunk emelkedni akarattal és kegyelemmel, másrészt van egy harmadik tényező is a neveltetésen és a környezet hatásain kívül, ez pedig az öröklés. Balgaság ezt nem figyelembe venni, hiszen nem csak szellemünk-lelkünk van, hanem testünk is, így fontos, abban mit hordozunk. Csakis az örökléstan legalább minimális ismeretében lehet ön- és emberképünk teljes.

Az öröklésről, és főleg témánkról, a rasszantropológiáról nem szívesen beszélnek, mivel a nemzetiszocializmus nagyon fontosnak tartja. A mai ember fél annak szélsőségétől, hogy valaki azt mondja, a rasszhoz ill. alrasszhoz való tartozás determinál, és azt lehet mondani, aki pl. zsidó vagy néger, az csakis rossz lehet, egy jó tulajdonsága nincs, sőt talán emiatt kiirtandó. Holott a rasszantropológiának ez a gondolkodásmód egyáltalán nem feltétlen következménye!

Másik oka annak, hogy az emberek irtóznak a genetika általi meghatározottságtól, az a liberalizmus, mely azt mondja, valósítsd meg önmagad, légy, ami akarsz. Pedig ha a rasszantropológiát tudományos és bizonyított dolognak tartjuk, azt kell mondanunk, az egyes rasszok és alrasszok fiai és leányai más-más tulajdonságokkal rendelkeznek, s nem csak fizikailag, de lelkileg és szellemileg is. A tudomány másik oldala pedig az, hogy megállapította, bizonyos rasszok és alrasszok keveredése szellemileg gyengébb vagy lelkileg labilisabb egyéneket hoz létre. A mai multikulturális világban, mely az egészséges és kellő sokszínűség helyett a szürke masszát akarja létrehozni azáltal, hogy hirdeti a különböző rasszok keveredését, ezt is bűn kimondani.

A rasszantropológia négy rasszt ismer: europidot („fehér"), mongolidot („sárga"), negridet („fekete") és az ausztraloidot. Ezen belül azonban még vannak kategóriák, az ún. alrasszok. Ez könnyen bizonyítható: bár látszik, hogy a dél-olasz Sandro és az észak-német Heinrich fehér emberek, mégis egészen máshogy néznek ki. Sandro alacsony, sötét hajú, sötét szemű, a bőre is barnás, míg Heinrich magas, szőke hajú és kék szemű. Leegyszerűsítve így lehet bizonyítani az alrasszok létét. Fontos pont még az, hogy a rasszhoz való tartozás más-más lelki alkatot ad az embernek. Ez a mi tudatunkban is kódolva van. A magyar emberről a sírva vigadás, a mélabú és a pártoskodás jut az eszünkbe; a spanyolról a szieszta, a hangoskodás, a nagy gesztusok; a németről a ridegebb, pontosabb, keményebb életvitel.

Fontos tisztázni, hogy az alrassz nem egyenlő a néppel. A magyar nép pl. turáni és kelet-balti típus eredetileg, de mégis sokan élnek közöttünk, akik más alrasszokba tartoznak. Az olaszok sem egységesek: délen a mediterrán, ám északon az alpi rassz a jellemző. Persze vannak olyan népek, melyek egy rasszból állnak; azok, amelyeknél nem volt nagy a keveredés, elszigeteltebb helyen éltek. Ilyennek nevezhetőek az észak-európai országok, ahol a nordikus rassz az uralkodó.

Az europid ember fajiságánál egy nagy háromszöget lehet rajzolni: a háromszög három csúcsát a nordikus, a mediterrán és a turáni alrassz alkotja. Ez a három, amely nagyban eltér egymástól, ezért a tudósok nem ajánlják keveredését, ugyanis lelki disszonanciát okoz. Ennek példájául olvashatjuk Dr, Gáspár János Fajismeret c. könyvében:

„A székely [turáni] Bólyai családban Farkas csodagyermek hírében állott. Fiatalon nősült: szász[nordikus] nőt vett feleségül. Ebből a házasságból született az apjánál kevésbé sokoldalú, de jobban elmélyedő fiú, János, a XIX. század legnagyobb matematikai lángelméje, virtuóz hegedűs és félelmetes vívó. A székely apa és székely-szász fiú egyénisége mindenben ellenkező volt. A székely apa végig bohém, a fiú - szász anyai vér - józan, krajcároskodó. Az apa lobbanékonysága a fiúban néha dührohamokká fajult. Az apa miszticizmusra hajló, a fiú rideg racionalista. Mindketten egyformán tudatában voltak, hogy a választottak közé tartoznak. A sikertelenség azonban a korcs fiút beteggé tette, nem mint a tisztafajú apát: bölccsé."

(Megj.: A megütközést keltő korcs szót a doktor nem szitokként, hanem szakszóként használta két ellentétes rassz szülötteire, kikben lelki disszonancia alakult ki.)

Vannak ezeken kívül az ún. „háromszögön belüli" alrasszok, melyek mind egymással, mind a háromszög tagjaival harmonikusan házasságot köthetnek. Ilyenek a dinári, a kelet-balti és azalpi rasszok.

Ezen kívül létezik még a szemita alrassz, amely az europid rasszba tartozik, noha Európán kívül alakult ki. Fő képviselőik a zsidók és az arabok.

"A helyes párválasztás előfeltétele az értékes és boldog életközösségnek"

A rasszantropológia figyelembe vétele a párválasztásban nem csak azért lehet fontos, hogy a gyermekeink egészségesebbek legyenek, hanem a boldogságunk érdekében is. Ugyanis a nagyon ellentétes típusok nehezebben férnek meg egymás mellett. Bár a mondás szerint az ellentétek vonzzák egymást, ha az újdonság varázsa elmúlt, mégiscsak a „similis simili gaudet" állja meg a helyét. A hasonló temperamentum az életre szóló kiegyensúlyozott és boldog együttélés záloga lehet, hiszen évtizedeken át fontos a harmónia, melyet a közös hajlamok és egymás megértése jelent.

Önmegvalósításunk kapcsán is fontos a rasszantropológia kérdése, mely a mai kor fontos jelmondata. Mindenkinek vannak céljai, ám sokan küzdenek azzal, hogy nem érik el. Mások nem tudnak mit kezdeni magukkal. Ennek faji okai is lehetnek. A mediterrán hiába irigyli a nordikust, sosem lesz olyan szorgalmas, az alpi pedig hiába tekint a lehengerlő dinári szónokra, valószínűleg nem lesz képes rá soha, hogy így lelkesítsen és brillírozzon a pódiumon. Ha tisztában vagyunk fajiságunkkal, könnyebben láthatjuk, miért nem érdemes küzdeni és miben lehetünk kiválóbbak másoknál s így a hasznukra! Hiszen minden rassznak megvannak a hiányosságaik mellett a tehetségeik is, melyben a többit felülmúlják.

Ekképp a kis közösségekben is más-másra hivatottak az emberek, s ebből következtethetjük, hogy a világban is. A különböző alrasszdomináns népek Európában különböző szerepet töltöttek be, s eltérő eredményeket értek el. A turáni magyar korán államot szervezett és tartott fenn szilárdan, míg a túlnyomóan dinári népeknél ez később következett be (ld. szerb). Ugyanígy felfedezhető irodalmukban, művészetükben, filozófiájukban vagy akár vallásukban a különbség. Elég, ha arra gondolunk, hogy a nordikus vagy turáni lélek hamar befogadta a puritán protestáns elveket és külsőségeket, míg a mediterránok lakta vidékek szín katolikusak, hol is fontos a szent külső, díszes megjelenése.

Összegzésül elmondható, hogyha valaki a rasszantropológiával ismerkedik és önmaga, mások és a nemzetek megértésére és egészségére használja, pozitív dolog. Egyedül a determinizmustól, a túlzásoktól és a sovinizmustól kell tartózkodni. Minden rassznak megvan a maga helye és szerepe a Földön, s minden alrassznak és népnek is. Az emberi faj sokféleségét csodálni kell és megbecsülni, de mindazonáltal megőrizni is.

Felhasznált irodalom:
Dr. Doros Gábor: A magyarság életereje
Dr. Gáspár János: Fajismeret

B. Bernadett - Kitartás.hu