Mint egykor volt nemzeti radikális, az idők során belülről tapasztalva, sommás véleményem alakult ki a nemzeti radikalizmusról.

Gondoljuk csak végig! Mi is a nemzeti radikalizmus? Az ifjúság lángoló tüze, vad dühe és lelkesedése, egy hazafiasabb, nemzetibb szellemű társadalmi berendezkedés irányába. Ez a legfőbb mozgatóerő, mely bizonyítja a radikalizmus forradalmi erejét. Ám éppen ez az oka annak, ami miatt a hazafias radikalizmus nem lehet végső megoldás, nem válhat ideológiává: az állandósuló forradalmi jelleg. Forradalomra ugyanis csak addig van szükség, míg kívánt célunkat elérjük. A nemzeti radikalizmusnak azonban nincs deklarált célja, így azt elérni sem tudják. A nemzeti szocializmusnak azonban van célja, és ez nem a zsidók és más idegenek kiirtása a világból, mint ahogy azt sokan tévesen hiszik.

A nemzeti radikalizmus ernyőszervezetei mást és mást tekintenek szervezetük végső céljának. Mivel a Jobbik politikai párt, afféle kaméleon, úgy változtatja céljait, hogy az mindig a legtöbb szavazatot szállítsa, azzal nem is kell foglalkoznunk érdemben, mert végső céljait megállapítani nem lehet. A Jobbik, mint protest-párt, amúgy is egy szivárvány-szervezet, melyben különböző erőterek, dominanciák működnek, különböző érdekek mentén, így különböző célok is fogalmazódnak meg. A nem létező közös célokat jótékony homály alá takaró, nemzeti radikális köntös csak ideig-óráig fedheti el a párton belüli különböző érdekcsoportok egyre erősebb harcát.

Lássuk azonban a nemzeti radikalizmus mozgalmi szárnyát, a HVIM-et, amely tele van az ifjúság túlfűtött nacionalizmusával, mely mint egy éltető erő, hajt előre minden mozgalmat. (Toroczkai visszavonulása, Budaházyval való közös kísérletei viszont finoman szólva nem tett jót az általa megalakított mozgalomnak.) A HVIM, mint ahogyan arról a HVIM jelenlegi elnöke az index.hu-nak nemrégiben beszámolt, kizárólag azzal lenne elégedett, ha a hatvannégy magyar vármegye a királyság intézménye alatt, újra egyesülne. Egy ilyen célkitűzés azonban a mai formában nemcsak, hogy nem reális, de se nem átgondolt, se nem igazságos, és nem is lehet mégcsak nemzeti célkitűzésnek sem nevezni. (Gondoljunk csak gróf Széchenyi tintáról szóló hasonlatára!)

Egy efféle megoldás ugyanis, bármennyire is magyar szíveket megdobogtató, esztelen őrültségnek tűnik, a jelen népesedési statisztikáit végiggondolva. Az első lépés nem a királyság visszaállítása, és a Szent Korona alkotmány kell, hogy legyen. Első helyen a magyar népesedés-szaporulat növelése kell, hogy lebegjen szemeink előtt, méghozzá úgy, hogy a felnövekedő nemzedékek magyar szellemben, magyar mentalitásban érjenek hazafivá. Mindeközben persze helyes és támogatandó követelés az etnikai revízió, de semmiképpen nem a történelmi irredenta: a trianoni kérdést reálisan és igazságosan, mihamarább rendezni kell. Igen ám: a HVIM pontosan ott hibázik, hogy egyből a végcélhoz ugorna, s közben kihagyná a házból a fundamentumot.

A kulcskérdés ugyanis a népszaporulat. A népszaporulat kérdésének jelenleg kevesebb a morális gátja - nálunk az egyke, Nyugat-Európával ellentétben nem jókedvből dívik, és nem azért, mert a gyereket nyűgnek, tehernek éreznénk. Ellenkezőleg: a magyar nép zöme, a deviáns kisebbséget persze leszámítva, alapvetően gyermekpárti és egyéni invidualizmusát örömmel háttérbe szorítja az utód, a gyermek érdekében. A fiatal magyar apák-anyák többsége több gyermeket tervez, mint amennyit a valóság anyagi terhei alatt nyögve valójában vállalni mernek.

Hiszen gondoljunk csak bele: adott egy fiatal pár, akiknek szülei is csak munkásemberek, így nem tehetik meg, hogy lakást, ingatlant vásároljanak gyermekeiknek. Marad a fiatalok előtt, ha saját lakást szeretnének (ennek oka a panel szűkössége: másfél szobába nem fér meg 6 ember, de sokszor még 3 sem!) a hitelfelvétel. Ha hitelt vesznek fel, gyakran jelzálog kerül az ingatlanra. Ha ezek után bármelyikük elveszti az állását, marad a garantált nyomor, és a félelem a hitelre szerzett ingatlan elvesztésétől, az utcára kerüléstől. Mondanom sem kell, ez mivel jár: kimerültség, idegesség, állandósuló veszekedés, mely masszívan rongál-mérgez minden párkapcsolatot. Mondják meg őszintén nekem azok, akik kárhoztatják az egyke-gyakorlatot: gyermekei sorsa iránt elkötelezett, felelős magyar ember-e az, aki ezen körülmények között több gyermeket vállal? A válasz olyan egyértelmű, hogy fölösleges is kimondani.

Minden józan-eszű ember az egykézést a nemzet vesztének látja. Én magam is. Ám nem a tükör görbe, ha ábrázatom rút. Az egyke szomorú jelensége a magyar társadalomnak, a rendszerváltásnak nevezett társadalmi kísérlet óta felgyülemlett szociális problémák egyszerű lakmuszpapírja. A kérdés rendezésére csak egy szociálisan érzékeny, masszívan nemzeti elkötelezettségű társadalmi erő képes, mely felvállaltan szociális, azaz átéli és átérzi a "kisemberek" nyomorát, problémáit, s nemzeti koherenciába rendezve meg is képes oldani azokat. Ez az erő semmiképpen nem a Jobbik jelenleg, mely gesztusaiban többnyire taszilóian arisztokratikus, megnyilvánulásában nemzeti, de kevésbé népi. Node ne is várjunk mást a Jobbik parlamenti frakciójának tagjaitól, kik messze nem annyira kiváló koponyák, mint amennyire Vona-csatlósok. Ők esküjük ellenére, nem azért vannak a parlamentben, hogy a magyar nép tömegeinek gondjaira megoldást kínáljanak, hanem, hogy egy pártot, mely látszólag ezen kérdések rendezésére állt fel, szolgáljanak. A különbség szemmel látható, kitapintható valóság. A Jobbikot, mikor a népi hangszereken játszik, nem érdekli egyelőre más, mint saját bánatuk, s örömük eldalolása, s a köreikhez tartozók, a gárdisták megvédelmezése. Ez szép és jó, mint ahogy tényleg dícséretes a devizahitelesek melletti kiállásuk, a kilakoltatások elleni, eleddig kissé gyengének sikerült fellépéseik is.

De nem érezzük, hogy mindez csak csepp a tengerben, hogy mindez iszonyatosan kevés? Miért nem beszélnek a jobbikos képviselő urak, a fényes, szép parlamentben, bocskai viseleteikben-öltönyeikben a kilátást-ölő, gyilkos nyomorról, amely hazánkat fojtogatja? Mert maguk nem látják és nem érzékelik, csak a nyomor szélét - megállnak a szakadék szélén, s a mélységbe nem mernek letekinteni, hogy józan eszük el ne veszítsék...

Csak a nemzeti szocializmus látja meg a nyomort, mely pusztítja, gyengíti az erkölcsöt, hazánk morális talpkövét. Csak a nemzeti szocializmus szólítja meg a máról holnapra élők irtózatos tömegét, és csak a nemzeti szocializmus adhat nekik reményt a kétségbeesésben. Csak a nemzeti szocializmus képes arra, hogy megoldja a kizsákmányolás újfajta formáit, s csak a nemzeti szocializmus adhatja vissza a munkás-fiatalok szemébe az öröm és boldogság ragyogását. A nemzeti radikalizmus fából vaskarika, az ideiglenesség állandósítása, a kör négyszögesítésére tett kísérlet. A forradalom nem perpetuum mobile, a forradalomnak célja kell, hogy legyen. Ez a cél pedig a fajunk fennmaradását szolgáló keresztény, magyar nemzeti szocializmus rendszere, ahol nem beszélnek munkabékéről, de megvalósítják azt, ahol a javakat termelő munkásosztály kizsákmányolását megszüntetik, a liberális-gőgös vállalkozók helyett pedig szociálisan érzékeny, a munkásemberek követeléseit is meghalló, a néppel élő vállalkozókat részesítik előnyben minden állami támogatási vagy elvonási forma meghozatalakor.

Mert az első a nép, s a népnek nagy tömegeinek érdeke, mely a nemzet elsődleges érdeke. Elsődleges kérdés a magyar faj fennmaradása. A magyar fajt azonban nem az tartja fenn, hogy a "magyar" vállalkozó minden évben kijusson a kanári szigetekre. A magyar fajt a magyar munkásosztály és paraszti réteg jelenti és az a kevéske értelmiség, amely még megmaradt. Őket fogja szolgálni az eljövendő, hungarista munkaállam.

Ehhez azonban el kell válni a nemzeti radikális ocsúnak a hungarista búzától, és meg kell vívni harcunkat, nemcsak önmagunkért, hazánkért, de lassan, újra egész Európáért.

Sőt: egy nemzeti szocialista világért.

A valóban szebb jövőért.

(Enkidu - jobbradikal.blogspot.com)

Főszerkesztői kommentár: Az, hogy kritikát gyakorol a szerző, nem azt jelenti, hogy a tettrekész, hazafias érzelmű magyarokat (akik nem hungaristák) ne tekintenénk barátainknak. Erről szó sincs. Ahogyan arról sincs, hogy ne ismernénk el a nemzetért folytatott munkájukat. Természetesen azt sem állíthatjuk, hogy jelenleg a Hungarista Mozgalom nagyobb meggyőző erővel bírna a társadalom felé.

Világosan leszögezzük, hogy hogyan viszonyulunk a különböző nemzeti radikális csoportokhoz, szervezetekhez. Mi a nemzeti ellenállás alatt azokat a személyeket, közösségeket, csoportokat és szervezeteket értjük, melyek nemzetben gondolkodnak, elutasítják a jelenleg regnáló rendszert, s harcolnak ellene, ki-ki a magam módján, akár különböző módszerekkel is. Mi nem ismerünk jobboldali és baloldali erőket, mi nemzetben gondolkodó, illetve nemzetellenes erőket ismerünk. Akik az előbbibe tartoznak, azokkal szükségképpen (még ha árnyalatnyi, sőt, nagyobb véleménykülönbségek is vannak) egy oldalon állunk.

Fontos azonban leszögeznünk, hogy mi Magyarország boldogulását a Hungarizmus megvalósulásában, annak gyakorlatba való átültetésében látjuk. Ideológiánkat feladni nem akarjuk és nem is fogjuk, mert meg vagyunk róla győződve, hogy a kiútat végső soron a Hungarizmus jelenti. Ma Magyarország és Európa a 24. órában jár. Mi, nemzetben gondolkodó hazafiak nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy ne fogjunk össze. Csak így van esélyünk arra, hogy megmentsük Magyarországot! 

És továbbra is hisszük, hogy a nemzeti öntudatra ébredt tömegek valójában a Hungarizmust keresik, csak még nem tudnak róla. De meg fogják, meg kell, hogy találják a hozzá vezető utat. Ez azonban a mi felelősségünk.

Lantos János - Kitartás.hu