Egy önvallomással kezdeném: Harmincegy éves vagyok. A rendszerváltást megelőzően születtem, egy vidéki, erősen szocialista megyeszékhelyen. Emlékszem halványan a kisdobosok és az úttörők pontjaira, mivel kisdobos és úttörő is voltam, igaz, ez utóbbiból csak egy év jutott ki. Mit jelentett nekem a "kisdobosság", meg az "úttörőség"? Igazat megvallva, nem túl sokat. Nem sok mindenre emlékszem. Az őrsi gyűléseket "ünnepélyes" alkalmakkor, az iskola kultúrtermében tartotta a Kállai Éva Úttörőcsapat. A díszlet mindig ugyanaz volt, vörös és nemzeti szín zászlók, Lenin, Kölcsey és József Attila idézetek lógtak a falakon. A teremben kék nadrágos, fehér inges, piros nyakkendős-kitűzős fiatalok álltak vigyázzállásban csöndben, a pódiumon az orosztanárnő beszélt. (Ő volt "másodállásban" az úttörőcsapat-vezető pajtás is.)

Bizony, jól emlékszem a balatonszepezdi úttörőtáborra is - és most, fiatal felnőttként, családos apaként különösen értékelem, hogy jóformán önköltségi áron, vagy jóval az alatt elmehettünk, mi, gyerekek a Balatonra nyaralni. (Talán azóta sem volt rá pénzem, azt hiszem.) Jó szívvel emlékszem a mátrafüredi vállalati nyaralóra is, ahol évente két hetet töltöttünk el testvérbátyámmal, sok-sok munkásfiatalhoz hasonlóan. De jól emlékszem arra, hogy amikor nagyapám meghalt (cigarettával álmában felgyújtotta a családi házat), azon cég vállalati üdülőjébe mentünk lakni, ideiglenesen, ahol apám dolgozott. Vajon, ha most kigyulladna a lakásom, mehetnék e lakni a gazdag "főnök úr" nyaralójába? A választ talán mindenki sejti. Nem is kell ecsetelni sokáig, hogy e két rendszer, a jelenlegi "szabadversenyes" (ti: szabad versenyezned, ha van pénzed, s egyáltalán, ha van ha pénzed van, akkor mindent szabad!) vadkapitalizmus és a nemzetközi szocializmus rendszere közül melyik gondoskodott jobban a társadalmi gúla legnagyobb halmazát kitevő munkásokról. Nem jól: csak jobban...

Ne csodálkozzunk hát azon, ha a mai munkások úgymond, visszasírják a Kádár-rendszert. Ők a Kádár-rendszerben szocializálódtak, azt ismerték meg. Nehéz lenne tőlük elvárni, hogy lelkesedjenek a csak gyalázkodó kontextusban megismert nemzeti szocialista rendszerek munkásvédő intézkedései iránt, hiszen azokat nem is ismerhették, a nemzeti szocializmusról pedig még az idősebbek is csak a háborús helytállás és a statárium emlékeit őrizhetik. Így mosódott össze a tudatukban az átélt negatív élményekkel az emberbarátibb, szociálisabb oldalát békeidőben megmutatni - a rendelkezésre álló idő hiányában nem tudó - magyar nemzeti szocializmus.

A munkásosztály tagjai többnyire amúgy sem nem rendelkeznek mélyreható történelmi ismeretekkel, a munkások ismeretanyaga, világ-érzékelése általában személyes élményeken alapul. Ezért, és a jelenlegi kapitalista rendszer zsarnok-túlzásai miatt meghatározó a nemzetközi szocializmus közelmúltjának lelki hívása a mai magyar munkásosztály tagjainak jelentős részében. /Holott először nem a '19-es gyilkos kommunizmus, hanem a hungarizmus, a keresztény magyar nemzeti szocializmus kívánt segíteni a munkástömegeken. Ennek történelmi igazolása meghaladja e kis eszmefuttatás kereteit, de az interneten, pl. a Metapédián utánakereshető./

Sokan összekeverik a két ideológiát, különösen a jobb, ún. konzervatív oldalon. Gyakran hallunk afféle szövegmagyarázatokat is, hogy a nemzeti szocializmus nem más, mint a szocializmus nemzeti keretek között. megvalósítva. Holott ebből a sületlenségből az égegyadta világon semmi nem igaz! A nemzeti szocializmus örök ellensége a marxista szocializmus, és annak leányvállalatai, a lenini-sztálini kommunizmus, bolsevizmus, trockizmus és egyéb elhajlások.A hungarizmus pedig, nem pogány és nem ateista, hanem keresztény gondolkodásmódon alapuló, magyar ideológia, mely erősen szociális színezetű. A szociális szótól pedig nem kell félni, nem kell megijednie senkinek - mert az nem jelent mást, mint amikor segítő kézzel felhúzzuk az elesetteket. A nemzeti szocializmus egy olyan érző, empatikus társadalmi hozzáállás, melyben nem a kiváltságos egyesek, hanem a társadalom szerves egészének, a magyar nemzetnek és a magyar fajtának a javát akarjuk előmozdítani. Ilyen egyszerű!

Milyen társadalmi berendezkedéseket nevezhetünk nemzetközi szocializmusnak? Nevezhetjük bátran nemzetközi, zsidó szocializmusnak a zsidó kártékonyságból kinőtt Szovjet-Oroszországot, a zsidó népbiztosok vérengző terror-uralmát, valamint "magyar" tanítványaikat, a Károlyi-féle liberális országrontás után az importált Lenin és Szamuelly fiúkkal egy országot végigkegyetlenkedő Tanácsköztársaságot. Nevezhetjük nemzetközi szocializmusnak Sztálin töményen brutális, embertelen Szovjetunióját, s hazai tanítványát, Rákosi-Rosenfeld Mátyást és zsidó uralmi trojkáját. De nemzetközi szocializmus volt a Kádár-rezsim is, környékbeli elvbarátaihoz hasonlóan. (Olcsó poén lenne Ceaucescu román nemzeti diktatúráját nemzeti szociálisnak hazudni, mert minden volt, csak nem szociális - helyette viszont nyugodtan alkalmazhatjuk arra az abnormális, beteg rendszerre a "román materialista népi szocializmus" jelzőjét.)

Minden normális ember elutasítja azonban, jóléti intézkedései ellenére az állandóan népi szocializmusnak hazudott rendszer szürke, monoton, kádári terrorját, melyben a szociális intézkedések soha nem szolgáltak mást, mint a társadalmi nyugtalanság lecsendesítését. Ezért, s nem belső lelki késztetésből, nem a magyar nemzetért érzett szociális felelősségtudat miatt épültek a szürke betonkalickák a 60-as, 70-es, 80-as években. A nemzetközi szocializmus ideológiai alapja a marxista hazugság, megvalósuló gyakorlata alapvetően embertelen, csak részben szociális. De, mindezek ellenére, rendelkezésre állt a legszegényebbeknek is számos lehetőség, amellyel még ez a velejéig hazug rendszer is számon kérhető volt.

A Kádár-féle joviális-paternalista elvtársi rendszer ugyanis megnevezésében, így lényegében hordozta, garantálta azt, hogy a munkásember tőkés általi elnyomatása a legkevesebb legyen - ez esetben inkább egyfajta pártállami elnyomásról lehet beszélni csupán. Amint a munkás, ha szerényen is, de gyarapodott, éppen úgy a téeszbe előzőleg ugyan erőszakkal bevert téesztag is tapaszthatott vagyonkájához, s viszonylag elfogadható körülmények között éltek a magyar tömegek, messze a legjobb viszonyok között itt, e keleti blokkban. Ez tény, minthogy tény mind e mellé a zsidó kultúrterrorista Aczél-Appel György, a zsidó popcézár Erdős Péter, a bunkó kommunista pártkáderek olykor megyéket terrorizáló rémuralma is. Hatalmas erkölcsi különbségek vannak a nemzeti szocializmus és a megvalósult zsidó szocializmus között - sajnos, a történelem még nem adott esélyt a nemzeti szocializmus magyar válfajának a békés építőmunkával történő bizonyításra. Amiből ki tudunk indulni, az a megvalósult német nemzeti szocializmus, melyet mind erkölcsi, mind gazdasági, mind népjóléti szempontokból csak dicséretben lehet részesíteni - Hitler Adolfnak sikerült egyeztetnie a magántőke érdekeit a nép nagy tömegeinek és a német népfajnak az érdekeivel.

A történelem ingaszerűen jár, amint az egyik társadalompolitikai elképzelés túlsúlyra jut, idővel, húsz-harminc-negyven év múlva óhatatlanul erőteljes visszalökés várható. (Talán Franco Spanyolországa jó bizonyíték erre.) Így estünk mi is a huszadik században egymás után cseberből vederbe, két szék közül a földre. Horthy konzervatív dzsentrivilágából egy vesztett háború után átestünk a júdeai vörös terrorba, az 56-os önmegváltási kísérlet után pedig ránk tukmálták a kompromisszumos élet kádárizmusát. Beállt a hazug társadalmi béke, ám a mélyben erős mozgások zajlottak. Nyers Rezső új gazdasági mechanizmusa, a géemká, a háztáji, a fusi világa szükségtelenül torkollott rendszerváltásba. A kádárizmusban felhalmozódott párttitkári tőke képviselői tudatosan feszítették szét a számukra már kényelmetlen egyenlítősdi világát, kívánván, hogy a vállalati vacsorák kedélyes "hogy vagy, kedves elvtársam"-ozásait váltsa fel a már cseppet sem kedélyes "főnök úr" megszólítás.

A rendszerváltás során elvesztettük Kádár nemzetközi szocializmusát, s belelökődtünk ebben a vadkapitalista rendszerbe, melyben az erősebbek és gátlástalanabbak éles fogaikkal kiharaphatták a társadalom véres húsát, míg a szegények, az elesettek, a megkésettek csak kapaszkodhatnak a száguldó vonat után, melyre nem válthatnak vonaljegyet.

A rendszer lényegi eleme, a nemzetköziség-nemzetietlenség azonban mit sem változott. 1945 óta, minden reánk tukmált társadalmi rend nemzetközi, vagyis zsigereiben nem magyar érdekeket szolgál. Nem hazudhatjuk Kádár szocializmusára, hogy nemzeti. Már a szót magát is szégyellték, cserébe viszont, hogy a rezsim a nép nagy tömegei számára is elfogadhatóvá váljon, népi köntösbe bújtak az "elvtársak". Így lett "népi" a nemzet és a nemzeti gondolat elnyomatása, s gyűlöletes, dehonesztáló szóvá a magyar nemzet ajkán eképp vált a "paraszt". De ez, a Moszkvából szigorúan ellenőrzött államszocializmus minden Kodály-kórus ellenére, minden tévében eljárt néptánc és magyar nóta dacára sem vált lényegében mássá, mint ami mindig is volt. A kádárizmus egy vadul internacionalista, hazaáruló rendszer, mely még hazánkat is a Szovjetunió részévé tette volna, ha meri. És itt a másik nagy tévedés, amivel szeretik összemosni a nemzetközi bolsevizmust a nemzetei szocialista célkitűzésekkel. Az ő internacionalizmusuk ugyanis nem a mi konnacionalizmusunk. A konnacionalizmus a nemzetek, népek egyenrangú együttműködése. Ebből is látható, hogy ez az Európai Uniónak nevezett, kizárólag a multinacionális ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági óriástőke érdekeit figyelembe vevő globális moslék sem az a Nemzetek Európája, mely eszménykép iránt őseink mindig is vágyakoztak.

A nemzetközi szocializmust, éppen úgy, ahogy a húsz éve rajtunk csimpaszkodó nemzetközi kapitalizmust ugyanaz a zsidó faj irányítja, s mindig idegen szuronyok segítségével. Hogy mit tudunk ezzel a kegyetlen valóüsággal szembeállítani? Sajnos, egyelőre nem sokat - de ha úgy tekintjük, MINDENT. A gyakorlati, magyar keresztény nemzeti szocializmus (hungarizmus) egyelőre ugyan még csak az álmainkban él, valamint bizonyos, elfeledésre ítélt nagyszerű könyvek hasábjain.

A történelemnek a zsidó világrendszert érintő nagy arculcsapása és eme történelmi igazságtétele ugyan még várat magára, de mi, hungaristák igyekszünk ott lenni, amikor ez majd bekövetkezik. Talán a Föld globális sorsa fog segítségünkre sietni, hogy lerázhassuk magunkról ezt a internacionalista szemetet, s elkezdhessünk építeni egy konnacionalista, hungarista Munkaállamot, talán maga a Jóisten. A pecsenye azonban nem sütve terem az asztalon. Nem várhatjuk a felsőbb segítséget, ha mi magunk nem teszünk saját sorsunkért, jövőnkért, szervező-szervezkedő magyar-magyar szeretettel, gyakorlati, keresztény testvériességgel! Ezt és nem mást jelent ugyanis a gyakorlatban a magyar, keresztény nemzeti szocializmus, a hungarizmus! És ennek fényében érthető meg, s válik nem félremagyarázhatóvá Szálasi Ferenc Nemzetvezető gondolata:

"Hungáriáért a nemzet,
a nemzetért a szocializmus,
a szocializmusért mindahányan!"

Társadalomépítő munkánk során pedig mindig lebegjenek lelki szemeink előtt az alábbi láng-sorok is:
"Magyar munkásaink tehát ideológiai szempontból elkeseredett szocialisták, megélhetés szempontjából opportunista, elkeseredett szocialisták. Adjunk számukra kenyérbiztos hazát, munkást szerető nemzetet, építsük őket bele népi közösségünk igazságos erkölcsi, szellemi és anyagi rendszerébe, adjuk számára hungarista mozgalmunk ideológiáját is és megkapjuk a magyar nemzetiszocialista munkást, a magyar nemzetiszocialista államrendszer egyik hatalmas, szerves támoszlopát."

(Szálasi Ferenc: A Cél)

(Enkidu - jobbradikal.blogspot.com)