Bevezető

Nemcsak a legutóbbi, hanem több korábbi késelés miatt hangos a magyar közélet. A hivatalosan rivalizáló, valójában hallgatólagos nagykoalícióban lévő Fidesz, KDNP, MSZP, DK és LMP az elkövetőket „eltérő kultúrájú, nem hiába született személyeknek" nevezi. Mi, gyakorlatias és tapasztalt magyar emberek viszont nevezzük az elkövetőket annak, amik: cigányok. Ennek a rövid írásnak a célja, hogy nemcsak a késharc, hanem maga a HARC témájában gondolatébresztőként szolgáljon a magyar férfiak és nők, fiúk és lányok számára.

Mi a harc, és mi nem az?

Mit látunk a hollywoodi filmekben, melyeket - elég sajnálatos módon - sok ember úgy néz, mintha dokumentumfilmet látna? Azt, hogy a főhős vagy főhősnő puszta kézzel, szinte könnyedén veszi el a kést a támadótól, tehát majdhogynem az van hátrányban, akinél a kés van. És emberek képesek pénzt kiadni ezekért a fércművekért. Mit tapasztalhatunk az ún. harcművészeti oktató kluboknál? A kezdőt, aki a gyakorlókéssel úgy támad, ahogy neki tetszik, megállítják, és megmondják neki, hogy milyen módon kell támadnia. Ekkor a mesterségesen létrehozott támadást az adott művészeti ágban elfogadott módszerrel, szemgyönyörködtető módon elhárítják, majd a „technikát" megtanítják a többi tanoncnak is, persze megfelelő tagdíj befizetése ellenében.

Ez a fő oka, amiért ezt a rövid, de lényegre törő anyagot megírtam, még akkor is, ha a fenti sorokat olvasva sok ember esetleg felháborodik. Nos, akinek nem inge, ne vegye magára, illetve senki ne a tükröt okolja, ha a képe ferde! Számomra fontosabb az, hogy a magyar férfiak és nők, fiúk és lányok szembenézzenek a valósággal, mintsem az, hogy vajon mennyire rontom egyes személyek sokszor csillogó külsejű, de üres beltartalmú üzletét. A harc ugyanis nem művészet. Nincs benne előzetes elmélkedés és percekig tartó légzésgyakorlat, köszöntés, meghajlás; nincsenek benne övek és fokozatok. A harc továbbá nem sport. Nincsenek benne szabályok, nincs benne félbeszakítás sportszerűtlen magatartás miatt.

A harcban ellenség van, nem ellenfél.

A harc kegyetlen és kaotikus.

A harc olyan, mint a trópusi zivatar: hirtelen kitör, és elemi erővel tombol; lehet, hogy hosszú, lehet, hogy rövid ideig tart; hullámzó vagy változatlan erővel dühönghet, de hirtelen félbeszakadhat, majd újra feltámadhat, vagy akár végleg abbamaradhat. A harcban elfogadott, hogy az egyik fél azt tetteti, hogy békülni akar, majd figyelmeztetés nélkül, testtel vagy tárggyal támadást indít a megtévesztett ellenség ellen. A harcban elfogadott, hogy az egyik fél eltereli az ellenség figyelmét azért, hogy a társa - az elterelt figyelmű ellenség látószögén kívülről indulva, oldalról vagy hátulról - csapást mérjen az elterelt figyelmű ellenségre.

A harcban elfogadott, hogy a pusztakezesként induló harc fegyveres harccá alakul, mert az egyik fél menet közben csavarhúzót, kést, széklábat, sörösüveget, pisztolyt ragad, hogy előnyre tegyen szert. A harcban elfogadott, hogy az „egy ember vs. egy ember" harc hirtelen „több ember és állat vs. egy ember" harccá válik. Éppen ezért az, aki a harcra mesterségesen kialakított feltételek és szabályok, valamint előre koreografált mozgás keretében készül fel, biztos, hogy végzetes vereséget fog szenvedni, mert sem az agya, sem a teste nem fogja felfogni az egymás után villámgyors változó, esetleg egymásnak ellentmondó helyzeteket.

A késes támadás: illúzió vs. valóság

Lássuk, hogy a valóságban hogy néz ki egy késes támadás!

Az N+1. törvényjavaslat - a hibás út

Alapvetően hibásnak tartom a Jobbik által felvetett javaslatot, hogy az erőszakos bűncselekményekért elítélt személyt, ha kést találnak nála, három év szabadságvesztéssel büntessék. Szerény véleményem szerint a javaslat pótcselekvés.

Ellenérveim a következők:

Először a rablást, a nemi erőszakot vagy a gyilkosságot a törvény évekig vagy évtizedekig tartó szabadságvesztéssel bünteti, de ez nem akadályozza meg a cigányt abban, hogy elkövesse őket. Miért pont a késtilalmi törvényt tartaná be, ha a többi törvényt szívfájdalom nélkül megszegi? Egy hozzáértő klasszikus, Matisz nagypapa ugyan nem ebben a kérdésben nyilatkozott, de amit mondott, az jól megvilágította a cigányok észjárását: „Kap néhány évet, há' mi az? Leüli a WC-n! A családjáér' ül, há' nem?" Másodszor, a kormányzat az ilyen betiltási javaslatokat úgy szokta átírni, vagy az idők folyamán úgy változtatja meg, hogy mindenki, akinél kés van, azt meg kell büntetni. Ez a gyakorlatban csak a törvénytisztelőket, azaz a magyarokat sújtaná, a cigányra nincs hatással; a részletekért lásd az előbbi magyarázatot.

Harmadszor, a javaslat azt sugallja, hogy nem az egyén, hanem valaki más (az állam, a kormány, a rendőrség) felelős az egyén biztonságáért. Ez nem más, mint egy közkeletű, a kormányzat által az emberekbe fecskendezett mákony: a rendőrség azért van, hogy az állampolgárt megvédje. Nos, akármilyen elvonási tüneteket fognak a magyar férfiak és nők, fiúk és lányok produkálni, én kirángatom őket ebből a függőségből, amikor elébük tárom a véres valóságot.

Az pedig az, hölgyeim és uraim, hogy a rendőrségnek NEM kötelessége az egyének védelme; a rendőrség NEM perelhető azért, mert nem védett meg valakit, és az a valaki bűncselekmény sértettjévé vált. Azoknak, akik ezt nem értik, hadd mondjak konkrét példát: Ön hazafelé megy, amikor kirabolják és megverik. Ezután hiába megy be a rendőrségre, hogy fizessenek kártérítést, mert elmulasztották, hogy Önt megvédjék. El fogják hajtani, és nem fog találni olyan ügyvédet, aki az ügyét elvállalná. Ugyanis sem Magyarországon, sem a világ többi országában nincs olyan rendőrség, csendőrség, járőrség, szövetségi vagy állami nyomozóhivatal, seriffhivatal vagy bármilyen más rendvédelmi szervezet, melyet perelni lehetne azért, mert az egyént nem óvta meg valamilyen bűncselekménytől. Ön is hiába próbálná feltúrni a Magyar Közlönyt, hogy ilyen, a keresetlevél alapjául szolgáló jogszabályt találjon - nem fog találni.

Önt bűncselekmény érte? Így járt.

Akkor mégis miért van az a rendőrautók oldalára festve, hogy „szolgálunk és védünk"? Nem köntörfalazok, kimondom: megtévesztésül, a „birkák" megnyugtatása végett. Az egész „szolgálunk és védünk" szlogen - ha levakarjuk a mézes-mázos bevonatot - kb. ezt jelenti: „Ne remegj, te birka, hiszen itt van a nagy és jóságos juhász, aki megvéd a farkastól, mert te túlságosan gyámoltalan és tehetetlen vagy ahhoz, hogy magadat megvédd! Természetesen ez azt jelenti, hogy mindenben engedelmeskedned kell, például, annyiszor nyírom majd le a gyapjadat, ahányszor csak akarom. Ne is tiltakozz! Azt akarod, hogy elvigyen a farkas? Ugye hogy nem... Ti, többi birkák, ti mit bégettek ilyen veszettül? Hogy már megint itt járt a farkas, és elvitt egy birkát? Az élet már csak ilyen, de végül is még mindig maradt sok birka, úgyhogy a veszteség nem nagy... Na fejezzétek be az elégedetlen bégetést, és ballagjatok vissza mind az akolba!"

Egyébként ha egy magáncég ugyanazzal a szlogennel jelenne meg a piacon, mint a rendőrség, és ugyanúgy elhajtaná a károsultakat, mint a rendőrség, a Versenyhivatal már vizsgálódna megtévesztő reklám miatt. Negyedszer, ha az elkövető cigány, számtalan esetben előfordul, hogy a rendőrség nem intézkedik; az ügyész nem emel vádat, vagy alacsonyabb vádpontot képvisel; a bíró nem rendel el előzetes letartóztatást, vagy a tárgyalás végén felfüggesztett, „ejnye-bejnye" ítéletet hoz. Miért pont ennél a késtilalmi törvénynél járnának el másképpen?

Azt kell látni, arra kell ráébredni, hogy az alacsony intelligenciájú, belátási képességgel nem bíró, ösztönlényszerű cigányt nem a távoli jövőben, esetleg kiszabandó büntetés rettenti el, hanem az olyan, előtte lévő, megtámadandó ember, akiről joggal feltételezheti, hogy halálos csapást/szúrást/lövést fog neki, a cigánynak kiosztani, ha azt az embert mégis meg merészelné támadni.

Ez az, amin minden rendes magyar férfinak és nőnek, fiúnak és lánynak el kell gondolkoznia. Akinek pedig vannak erdélyi magyar (székely) rokonai vagy ismerősei, kérdezze meg őket, hogy az erdélyi magyar (székely) ember hord-e magánál kést vagy bicskát. Hadd lőjem le a választ annak, akinek nincsenek ilyen rokonai vagy ismerősei: igen, hord. Már szinte hallom a kifogások hosszú sorát: „Én nem tudnék bántani senkit", meg „Jaj, azt nem lehet", meg „Egy civilizált ember nem így oldja meg a vitát".

Először, aki nem tud együtt élni azzal a gondolattal, hogy a rátámadó, őt kirabolni, megverni vagy meggyilkolni akaró cigánynak végzetes sérülést okozzon, az ne okozzon! Mindenkinek szuverén joga, hogy hagyja magát kirabolni, megverni vagy meggyilkolni. Azonban azt sziklaszilárdan le kell szögezni, hogy senki nincs feljogosítva arra, hogy saját életfilozófiáját más emberre rátukmálja. A saját életével mindenki maga rendelkezik - a máséval nem.

Amúgy van egy kérdés, amit fel kell tennem: ha Ön látná, amint a gyerekét, rokonát vagy barátját a cigányok el akarják intézni, akkor is a fenti nebáncsvirág-hozzáállást választaná? Mert ha igen, akkor szép kis szülő, rokon vagy barát lehet az ilyen!

Másodszor, gyökeres szemléletváltásra van szükség.

Abból kell kiindulni, hogy Ön szabad embernek született, és születése jogán - tehát nem a kormányzat kegyéből, hanem a születése jogán - jogokkal rendelkezik. Ilyen jog az élethez, a szabadsághoz, és a boldogulás kereséséhez való jog. Önnek a szabad emberi lényéből következik, hogy magyarázkodás és engedély nélkül joga van olyan fegyver viselnie, amilyet csak akar, és ettől a jogától csak akkor lehet megfelelő és tisztességes eljárás keretében megfosztani, ha szándékosan és bűnös módon (súlyos testi sértés, rablás, gyilkosság stb.) akarja elvenni egy másik ember életét vagy szabadságát. Egy szabad embernek azt kell alaphelyzetnek tekintenie, hogy sem a kormánynak, sem másnak nincs köze ahhoz - a fent említett kivételt leszámítva -, hogy milyen fegyvert visel: ha hidegfegyvert akar viselni, akkor viseljen hidegfegyvert, és ehhez nincs szüksége senki engedélyére; ha lőfegyvert akar viselni, akkor viseljen lőfegyvert, és ehhez nincs szüksége senki engedélyére!

Hadd mondjak két másik példát a szemléletváltás, a gondolkodásmód megváltoztatása kapcsán!

Önnek születése jogán, joga van bárkiről és bármiről saját véleményt alkotnia. Ha nem kedveli a cigányokat, nem kedveli a zsidókat, nem hisz a holokausztban, nem szeret egyes fajtákat, akkor ezt szóban, írásban, és képben is kifejezheti, mert sem a kormányzatnak, sem másnak nincs köze hozzá, hogy kiről és miről hogyan vélekedik. Szabad ember nem ismer el semmilyen holokauszttörvényt, gyűlöletbeszéd-törvényt vagy gyülöletbűncselekmény-törvényt.

Önnek születése jogán joga van a boldogulás kereséséhez. Amikor vállalkozást nyit, a saját pénzét kockáztatja, a saját izzadságával és fáradságával működteti. Sem a kormányzatnak, sem másnak nincs köze hozzá, hogy oda kit és mit enged be. Önnek joga van ahhoz, hogy indoklás nélkül megválogassa ügyfeleit. Egyetlen ok lehet, ami miatt a kormányzat emberei behatolhatnak az Ön házába, üzletébe, vagy kocsijába: a kormányzat emberei esküvel állítják, hogy konkrét bűncselekmény alapos gyanúja áll fenn azon a területen, és beszereztek egy bíró által - nem rendőr, nem ügyész, hanem bíró által - aláírt kutatási végzést (eléggé pongyola, de elterjedt megfogalmazással: házkutatási parancsot). Ekkor behatolhatnak - egyébként nem.

Természetesen, ha az antidiszkriminációs megmondóemberek a saját pénzükből - nem az adófizetők pénzéből, a saját pénzükből - vállalkozást nyitnak, őket is megilleti a megválogatás joga, ők is így járhatnak el. Megtehetik, hogy az összes magyart kitiltják, és csak a cigányokat engedik be. A vállalkozás bizonyára hosszú életű, busásan megtérülő lesz...

Tudom, hogy ez a szemléletváltás gyökeresen eltér a magyarországi, engedelmes jobbágy és birka életszemlélettől, mely szerint csak ahhoz van joga az embernek, amit a magasságos kormányzat kegyeskedik engedélyezni. Én magam nem is akarok más helyett dönteni: az Ön élete, az Ön döntése, hogy melyik úton halad tovább. Azonban mindenki gondolja végig, hogy mi az engedelmes jobbágy és a birka sorsa!

Harmadszor, akármennyire is kényelmetlen sokaknak ezt hallani, de az, hogy „civilizált ember ilyet nem tesz", részben nem más, mint a gyávaság kivetítése (projekciója). A gyáva ember saját gyengeségét másokra kivetíti, vagy bírálhatatlan, erkölcsi magaslatra emeli, hogy magának ne kelljen bevallania gyengeségét.

Mellesleg milyen civilizált párbeszédet lehet folytatni a cigányokkal, akik mind szóban, mind írásban (lásd Facebook-bejegyzések), nyíltan hirdetik, hogy „Csicska paraszt magyarok, dógozzatok, fizessétek nekünk a segíjt, mer' mi vagyunk a rajok (a királyok)", meg hogy „Szétbasszuk a geci magyarokat!", meg hogy „Dzsalok magyart ölni!". Az ilyen ellenséggel nem tárgyalni kell, hanem felvenni a harcot.

Negyedszer, a „civilizált ember ilyet nem tesz" sápítozók egy része nem más, mint fedett ügynök, aki az ellenség (zsidók, zsidóbérenc kormány, cigányok) zsoldjában áll. Az ilyen fedett ügynököknek az a feladata, hogy a nyílt színen „higgadt, európai, modern" módon, a felszín alatt viszont minden manipulatív eszközt felhasználva, bebeszéljék a magyaroknak: nincs mit tenni, nem szabad szembeszállni, bele kell törődni.

Mindezt azért teszik, mert egy gyámoltalan és lefegyverzett népet uralom alatt lehet tartani, míg egy bátor és fegyveres népet nem.

Összefoglaló

1. Tapasztalatszerzés szimulált harccal

A legjobb tanítómester a saját bőrön tapasztalt élmény. Hogy tegyünk szert ilyen élményre?

A család tagjait és a barátokat össze kell szedni, kell szerezni egy termet, melyet egyszer üresen kell használni, másszor bútorokkal kell telerakni, hogy a különböző élethelyzeteket szimulálja. Ezután az ellenséget szimuláló családtag vagy barát kezébe színes sorkiemelőt vagy festékes pemzlit kell adni, majd megmondani neki, hogy néhány percig (a csörgőóra megszólalásáig) nagy dühvel és elszántsággal támadjon. Ugyanezt számos más és más felállással (egy vs. egy; horda vs. egy, menetközbeni fegyverelőrántás, változó számú támadók stb.) meg kell ismételni.

Minden egyes helyzet végén, a kiértékeléskor, meg kell nézni, hogy kin és hol vannak színes csíkok és foltok. Minél pörgőbb, minél váltakozóbb a helyzet dinamikája, annál realisztikusabb. Minél inkább koreografált, annál inkább illúzióban ringató és önbecsapó. Végezetül pedig le kell vonni a tanulságot: ha a harcművészeti védekezési formák nem jöttek be, el kell azon gondolkozni, hogy vajon érdemes-e az embernek jó pénzt fizetnie azért, hogy illúzióba ringassa magát. Esetleg nem árt, ha jobban körülnéz a piac kínálati oldalán, hogy tényleg azt kapja a pénzéért, amit kapni akar. El kell azon gondolkozni, hogy ha valami nem működik, akkor hogyan tovább.

2. Harci elsősegélynyújtás elsajátítása

Kapcsolatba kell lépni olyan rokonnal, baráttal vagy ismerőssel, aki jártas a terepen történő elsősegélynyújtásban. Ilyenek például a mentőtisztek vagy a felcserek, de természetesen ki lehet kérni egy sebész vagy sebészeti ápolónő tanácsát is. A tőlük vett leckékkel, a gyakorlatban el kell sajátítani azt, hogy hogyan lehet megakadályozni a szúrt, vágott, lőtt sebekből eredő, kivérzéses halált. Meg kell tanulni a gyakorlatban, hogy hogyan lehet nem feltétlenül harci sérülés ellátására rendszeresített tárgyat (tampon, maxipad, póló, nadrágszíj, cipőfűző stb.) nyomókötésként, illetve tourniquetként használni.

A harcban ugyanis a felgyorsult, nagynyomású vérkeringés, plusz a vágott, szúrt vagy lőtt seb kombinációja (bizonyos esetekben akár 60-120 másodpercen belüli) kivérzéses halálhoz vezethet. Nincs olyan mentőszolgálat, ami ilyen gyorsan a helyszínre ér. Nem kívánom senkinek, hogy tehetetlenül nézze végig, amíg rokona vagy barátja elvérzik, mert nem sajátította el, hogy mit kell tennie. A lényeg nem az, hogy Ön mit hallott vagy olvasott ennek a megakadályozásáról, hanem hogy abból mit sajátított el.

Kiegészítésképpen el kell azon gondolkozni, hogy milyen alapvető, a zsebben, a nadrágszíjra felcsatolt, kis tasakban, vagy retikülben hordható, harci elsősegélynyújtáshoz szükséges dolgokat érdemes az embernek magával hordania (nyomókötés, tourniquet stb.).

3. Fegyveres harc gyakorlata, majd a szabad ember jogán való fegyverviselés

Erre a választ mindenkinek saját magának kell megtalálnia: az Ön élete, az Ön döntése. Egy kérdést azonban mindenkinek érdemes feltennie saját magának: a hosszú évek, a megtörtént esetek tapasztalata szerint az ellenség szokott-e kegyelmet adni, ha észreveszi, hogy a vele szembenálló fél gyengébb?

Ha a fegyverviselésre saját magának „igennel" válaszolt, akkor érdemes az alábbi sorrendet követni: 1. a fegyveres harc statikus (egyhelyben álló), majd dinamikus (mozgásban lévő) gyakorlása 2. fegyverviselés. Ugyanis ahogyan az autó senkit nem tesz sofőrré, ahogyan a toll senkit nem tesz íróvá, ahogyan a fakanál senkit nem tesz szakáccsá, ugyanúgy a fegyver sem változtat senkit harcossá, ha az ember nem fordít időt és fáradságot arra, hogy elsajátítsa használatát. Hogy Önnek erre nincs ideje, ereje, kedve? Semmi baj, hozakodjon elő ezzel a kifogással akkor is, amikor Sztojka „Bodzaszedő" Ivánnal és népes „csáládjával" összefut...

Mi számít, és mi nem számít elsajátításnak?

Nem, a néphadseregbeli/honvédségi/rendőrségi szolgálat egyáltalán nem jelenti azt, hogy valaki felkészült lenne. Az 1. sz. alaplőgyakorlat 9 tölténnyel, vagy a minden lőgyakorlatok legostobább változata, a 8. sz. különleges (békefenntartói) lőgyakorlat, vagy az évenkénti 20-30 lövés leadása, kombinálva a meghamisított lőeredményekkel, ha a résztvevők nem tudnának produkálni, még egy cserkészcsapat kiképzésére sem lenne elég. Az „én voltam rendőr/katona, megtanultam a fegyvert használni" kezdetű visszaemlékezések nagyjából annyira hitelesek, mint Lakatos Andersen „Tisztelt Bíróság! Az úgy volt..." kezdetű vallomása. Ne dőljön be az olyan elitista, magas lovon ülő, felsőbbrendű állításnak, hogy csak a rendőr és a katona ért a fegyverekhez!

Van olyan katona és rendőr, aki tényleg ért a (fegyveres) harchoz? Van. Ők alkotják az eltörpülő kisebbséget a szakmában. Akinek pedig nem inge, ne vegye magára, illetve ha valakinek ferde a képe, ne a tükröt okolja! Nem, lövéseket leadni a mezőn letett konzervdobozokra, fatuskóra vagy céltáblára szintén nem számít elsajátításnak. Ez kb. az a szint, amikor valaki sakkozni tanul, és megtanulja, hogy melyik bábu honnan indul, és merre mozoghat. Ettől viszont még senki nem válik nagymesterré.

A pusztakezes harc, a hidegfegyveres harc vagy a lőfegyveres harc lényege nem a kéz, láb, penge vagy lőfegyver, hanem a közös nevező: a HARC. Minden egyéb eszköz csak kiegészítő. Vannak valóban jó módszerek a harc, ideértve a fegyveres harc elsajátítására, azonban ez a hely kevés ahhoz, hogy ezt részletesen kifejtsem. És itt is, mint az élet minden nagy kérdésében, Önnek, saját magának kell cselekednie, tapasztalatot szereznie, és Önnek kell rávezetnie a család következő generációját ezekre a kérdésekre. Miért, mit gondolt, hogy majd Gyurcsány és Bajnai, Orbán és Kövér fog az Ön hóna alá nyúlni? Inkább az Ön zsebébe, ahogy őket ismerjük...

Ha valaki túl lusta ahhoz, hogy felálljon a kanapéról, és utánajárjon az élet nagy kérdéseinek, ha valaki túl lusta ahhoz, hogy tapasztalatot gyűjtsön, akkor ne csodálkozzon, ha „lefagy", amikor beüt a mennykő. Tévedés azt hinni, hogy a harcban az ember majd felnő a feladathoz. Tévedés azt hinni, hogy a harcban az ember azt fogja alkalmazni, amire tanították. Az az igazság, hogy a harcban az ember azt alkalmazza, amit a magáévá tett, azaz elsajátított.

Végszó

Nem kerülgetem a forró kását; amikor kimondom: annak a magyar férfinak és nőnek, fiúnak és lánynak, aki akár lustaságból, akár gyávaságból nem készül fel a harcra, az a sorsa, hogy az ellenség keze és fegyvere által elpusztuljon.

Úgyhogy, magyar, tedd fel a kérdést magadnak: pusztulni akarsz, vagy őseid szellemében, szabad harcosként élni?

Hidra